Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon tulajdonnal.52 Hans Paul Kniebandd (Kniepantl, Kniebandl, Kniebandt stb.) kasztrált szoprán-alt, 1704-től 1737-ben bekövetkezett haláláig az Esterházyak zenésze, ugyancsak kismartoni polgárcsaládból származott.53 Zenészkölcsönzés A főállású zenészek és az alkalmanként kisegítő zenélni tudó egyéb udvariak mellett általános gyakorlat volt a zenészek kölcsönkérése, úgy más rokon vagy szomszédos főuraktól, mint a városokból. Jeles alkalmakra máshonnak kért kisegítők révén bővítették a saját lehetőségeiket.54 Erre vonatkozóan sok adatot közölt már a művelődéstörténet-írásunk. Noha a zenészkölcsönzésre mint a magyarországi rossz viszonyok jellemzőjére szokás tekinteni, valójában ez sem hazai sajátosság. Európában sokfelé elterjedt, általános gyakorlat volt. Már csak gazdasági megfontolások miatt is ajánlatos volt, hogy egy főúr vagy egyházi főméltóság ne alkalmazzon túl nagy együttest drága pénzen. A kölcsönzést tehát éppúgy az ésszerűség kívánta, mint a kettős foglalkoztatottságot Az EGYÜTTESEK MINŐSÉGE Mivel a hazai rezidenciális zeneélet forrásainak feltárása — mint már szó esett róla — nem kielégítő, emiatt a biztos véleményalkotáshoz, hogy a hazai együttesekben mi volt általánosnak és tipikusnak tekinthető, és mi volt a kiugró, a különleges - úgy pozitív mint negatív értelemben -, ma még hiányoznak a támpontok. Valószínűleg igen nagy lehetett a szórás a rezidenciák együttesei között, hiszen már ma is tudunk úgy létszámát tekintve mint színvonalát illetően jelentősnek tartható rezidenciális együttesekről, de a források nem is ritkán kimondottan szegényes és igénytelen, a legfurább összetételű alkalmi felállásról tanúskodnak. Már csak az eddig alaposabban feldolgozott három nyugat magyarországi családnál is felsejlenek határozott különbségek: Batthyány I. Ádám muzsikusai javarészt helyiek lehettek, emellett tudni néhány német/osztráknak tartható zenészéről, valamint egy-két lengyelről, továbbá rab törökökről. Batthyány a jelek szerint nem lehetett túl igényes. Ugyanakkor naplója szerint kedvelte a — jelek szerint kicsapongó — zenés-táncos szórakozást. Mint többször is feljegyezte: „Ittonk Tancgolto[n]k”, „vígan volta\m] tanc%olta[m] ”.55 Ilyen mulatságra természetesen nem csak otthon kerülhetett sor: 1646, június 2-án, későbbi vejénél Esterházy Lászlónál tett látogatásáról azt jegyezte fel: „kis Mártonban voltonk napestigb Ittonk Tancgolto\n] k ”.56 57 Esterházy Pált, akinél jól dokumentálható a zene iránti személyes érdeklődés, hosszú élete során nagyon sok zenész szolgálta, részben helyiek, valamint igen sokan a legkülönbözőbb osztrák és délnémet-bajor vidékekről, egészen Salzburg és Passau stb. környékéig bezárólag. Ennek ellenére úgy tűnik Esterházy nem alkalmazott igazán jelentős muzsikusokat. Mai tudásunk szerint hiányoznak nála az olaszok, bécsi városi zenészek is alig akadnak, és a fél évet a Hofkapellében eltöltő Ferdinand Lindt kivételével nincs nyoma, hogy eljutott volna hozzá más korábbi bécsi udvari zenész. Ugyanakkor Esterházy a trombitásokat külföldön taníttatta, ismételten küldött kasztrált fiúkat Bécsbe tanulni (J. J. Fuxhoz is), valamint Franz Schmidtbaur árván maradt fiát a zenész testvérével taníttatta Bécsben. Esterházy Pál udvartartása a jelek szerint az utókor által túlértékelt, részben mert az 1711-ben Bécsben általa közreadatott Harmónia caelistis kapcsán sokáig — teljesen alaptalanul — az első jelentős magyarországi zeneszerzőnek tartották/7 illetve mert sokan valamiféle mechanikusan egyenes vonalú fejlődést feltételeztek Esterházy Miklóstól Esterházy Pálon keresztül a „pompakedvelő” Miklósig, és a későbbi 18. századi „fényes” korszak jelentőségét visszavetítették a korábbi családtagokra. Noha ma általánosan 52 1669. május 7-én inventait hagyatékáról rendelkező, 1669. augusztus 11 -én Neckenmarktban kelt végzés. Esterházy-Archiv Forchtenstein, Protokoll Nr. 219, Waisenbuch Neckenmarkt 1665-1687, fol. 145-147'. 53 POHL 1875, 206-207; DREO 1971, 90; HÁRICH 1946-1948, 111. 24-25, 42. 54 Esterházy László 1651-ben az apósával, Batthyány I. Ádámmal éveken keresztül kapcsolatban álló bécsi udvari zenészt Wolfgang Ebnert és társát Wendelin Huebert hívta zenélni. KIRÁLY 2001b. Ebner és Batthyány kapcsolatára ld. KIRÁLY 2001a. 55 MNL OL, P 1315, 1 cs.; ÚJVÁRI 2011, 280-283; KIRÁLY 2013a, 264. 56 MNLOL, P 1315, 1 cs. 57 A Harmonia caelestis „szerzőségének” kérdésére ld. Sas Ágnes (Bevezető tanulmány) in: ESTERHÁZY 1989, 5: „Esterhá^yt nem a mai értelemben tekintjük szerzőnek”. Hasonlóan ír Sas a harmadik kiadás előszavában. Esterházy 2001, 5: „a zenetörténet-írás kiemelkedő Zeneszerzőként is számon tartotta. [...] ty a meghatározás vele kapcsolatban azonban csak korlátozott értelemben használható”', ld. még SAS 1992, 33. és SAS 2004, 92—93; Arra, hogy a Harmonia caelestis címlapján látható „Authore Paulo ... Estoras de Galanta” nem azt jelentette, hogy a darabokt ő komponálta, analógiával szolgál az ugyancsak általa kiadott könyvecske, Speculum immaculatum ... (Wien 1698), amelynek a címlapján ugyanez a meghatározás olvasható, de a kutatás időközben kiderítette, hogy a címfelirat ellenére a mű valójában két idegen munka egybedolgozása, részben egyenesen betűhív átírásban (BARTÓK 2015, 546—558). 87
