Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon elfogadott, de valójában nincs okunk feltételezni, hogy Esterházy Pál udvara zenében valaha is szorosan követte volna kora élvonalát. Inkább csak afféle osztrák provinciális szintet érhetett el. Nádasdy Ferenc, Esterházy tánctól, mulatságtól vonakodó sógora az igényes meglepetés: a szolgálatában a helyiek mellett jónéhány külföldi muzsikus dokumentált, közöttük korábbi vagy későbbi bécsi városi-egyházi muzsikusok (Nicola Victori együttesvezető-orgonista, Johann Fleinrich Schrenk/Schrenckh hegedűs és német titkár, Adam Paumaister/ Baumeister hegedűs, Bartholomäus Pyrtaller orgonista, Cyriacus Marsfeldt/Marßfeldt basszista vonós), valamint korábbi Habsburg udvari zenészek (Angelo Maria Marchesini kasztrált énekes-zenész és a hegedűs Johann Baptist Herbst), illetve a későbbi varsói királyi udvari egyetüttest vezető Alfonso Selvatici. A korábban nem is ismert beteljesedést, de már a 18. század első évtizedeiben, megelőzve és megelőlegezve a hercegi ág későbbi tündöklését, gróf Esterházy Imre hercegprímás, illetve gróf Esterházy József országbíró udvartartása hozza.58 Együtteseik már megkezdik a felzárkózást a Habsburgok dominálta régió korabeli élvonalához. Látható, hogy a töröktől való felszabadulással szinte egy időben megjelenik az igény a szorosabb kapcsolattartásra, a külföldi tendenciák követésére. Felhangzó zene Mit tudunk a rezidenciákon egykor felhangzó zenéről? Mit és hogyan játszottak a főúri udvarokban? E kérdések megválaszolásában a forrásaink sajnos alig segítenek. Miközben az együttesekről általánosságban, de néhány esetben részletekbe menően is összeszedhetünk egyet s mást — a korábbi elképzelésekhez képest meglepően sokat —, sőt még a zenészek személyére, származására és életútjára vonatkozóan ismereteink is időnként egész gazdagok, ezzel szemben alig akad forrás ha a zenészek által játszottak és az egykori repertoár iránt érdeklődünk. Ugyanígy arról is alig tudunk valamit, hogy amit játszottak, az vajon milyen módon és milyen színvonalon hangzott el. A rezidenciális zeneélet kutatásának ez a témakör okozza a legnagyobb nehézséget és nyilvánvaló, elsősorban e téren lenne szükséges a továbblépés — csak éppen itt hiányoznak leginkább a források, eközben kevés a remény a változásra. Főúri környezetből kotta egy (!) kivételével nem maradt ránk. Ez a kivétel az Esterházy Pál által 1711-ben közreadott — de nem általa komponált avagy feldolgozott — Harmonia caelestis, a nádor vallásos patronátusa által eredményezett devocionális tárgyak és kiadványok közé sorolható, kiemelkedő jelentőségű hazai zenei gyűjtemény. A 17. századból ezidáig zeneműjegyzéket is mindössze kettőt ismerünk. Az egyik Esterházy időskori retrospektív listája („Énekek, Tánczok, Nóták Száma az Virginán kit tudok verni”),59 a másik az 1692-ben a poroszkai templomra kottatárat és hangszereket hagyatékozó gróf Jakusith (II.) Imre kottáinak leltára.60 Míg Esterházy jegyzéke egy valószínűleg csekély hangszeres tudású amatőr áttekintése az álala lejátszani („pötyögni” ?) tudott egyházi és világi énekek letétjeiről valamint táncokról — a felsorolásban nincs egyetlen zeneszerzőkhöz köthető, vagy bármi más alapon igényesebbnek tartható darab sem — addig Jakusits kottái között voltak egyebek mellett Corelli-, Biber-, Schmelzer-, Bertali- és Vejvanovsky-művek is. E két jegyzékhez csatlakozik a kismartoni kastélykápolna 1721-ben készült inventáriuma, amely jelentős 17. század közepi egyházi kottanyagot sorol fel, elsősorban a Habsburg udvar akkori kiválóságaitól (pl. Valentini, Schmelzer, Sances, Biber, Draghi és másoktól), valamint a közel-távoli régió más jeles muzsikusától (pl. a Kroméfízben működő Dolartól).61 A korábbi nézetek szerint a kottatár 17. századi anyaga még Esterházy Pál idejéből származhat, vagyis életének utolsó évtizedeire tehető beszerzés lenne.62 Ez a vélekedés azonban aligha tartható fenn, mert az összeírtak javarésze nyilvánvalóan röviddel 1721 előtt került beszerzésre. Az együttesvezető Wenceslaus (Wenzel) Zivilhofer valamikor 1716 februárja előtt vásárolt jelentős összegért zeneműveket,63 vagyis a kottajegyzék Pál herceg utódjának, Esterházy Mihálynak (1671—1721) kismartoni egyházi kottaanyagát tárja elénk. A leltárban említett korábbi műveknek Esterházy Pál nádor korához való kapcsolása kérdéses. Nem világos, hogy melyek lehetnek az ő idejéből továbböröklődők és melyeket vette Zivilhofer. 58 KACIC 2016; RENNERNÉ VÁRHIDI 2002, 443-464. s9 Ld. ESTERHAZY 1989,17—18. A jegyzék, noha általában fiatalkorinak tartják, de valószínűleg akkortájt készülhetett, amikor Esterházy politikusként és katonaként háttérbe szorulva számot vetett önmagával. A kézírás az 1680-es években írt leveleivel, illetve az azután időszak feljegyzéseivel mutat erős rokonságot. Hárich János megállapítása szerint a virginadarabok jegyzékét a főúr már „nádor korában” készíthette. HÁRICH 1946-1948, IV. 4. 60 Hudobné inventáre 1994, 138—142. 61 HÁRICH 1975,13-21; TANK 1981, 83-91. 62 Sas (Bevezető tanulmány) in: ESTERHÁZY 1989, 22; BÁRDOS 1990, 122; KIRÁLY 2005a, 451. 63 OSZK, Acta Musicalia 3953.: Esterházy Mihály 1716. február 5-én kottavásárlásért nagy összeg, 100 forint kifizetésére adott utasítást, amit Zivilhofer kapott. A zeneműveket a kastélykápolna kórusán helyezték el. Pont ott, ahol az 1721-ben készült összeírás készítői számbavették az egyházi kottatárat.
