Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)

Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon

Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon

A főúri udvarokban felbukkanó külföldiek zömében délnémetek/osztrákok voltak, de akad néhány lengyel is közöttük, valamint nagy ritkán olasz. A zenészek leginkább Bécs közvetítésével érkeztek. Bées a régió számára hosszú időn kesztül — Farkas Zoltán bonmotjával élve — a „zenészek rendezőpályaudvara” volt. A muzsikusok beszervezése nyilvánvalóan sokféle úton történt. Mindenesetre tudni, hogy némelyik főurat a bécsi uralkodói székhelyen afféle alkalmi zenei ügynökök segítették. Batthyány Ádámnak a császári orgonista és zeneszerző Wolfgang Ebner tett ilyen szolgálatokat, valamint a császári Kammerheizer Leonhardt Sutter von Rosenfeld, Nádasdynak talán Johann Samsoni/Sansoni udvari zenész, meg más zenészek segítettek, azonkívül a Sopron vármegyei ügyvéd-politikus Megyeri Zsigmond.18 Velük szemben a legtöbb osztrák- német muzsikust alkalmazó Esterházy Pál esetében sötétben tapogatódzunk. Nem tudni, hogyan és mi úton került hozzá az osztrák és délnémet regió különbféle zugaiból származó sok-sok zenész. Nem csak bécsi megbízottnak nincs nyoma a megmaradt forrásokban, hanem még a bécsi zeneélettel vagy más osztrák régiókkal tartott kapcsolata sem dokumentálható.

Statisztikus tisztánlátásunkat kétségkívül ködösíti, hogy a dokumentált külföldiek mellett jónéhányan lehetnek még, akiket a forrásokban alkalmazott különféle magyar elnevezések rejtenek. Egykor előszeretettel említették a zenészeket a származástól függetlenül magyar keresztnévvel valamint a foglalkozásukra vagy funkciójukra utaló meghatározással.19 Mint az alábbi kiragadott példák mutatják nem is egy magyarnak tűnőt találhatunk, akit valamilyen forrás szerencsés módon „leleplez” és kiderül, hogy az illető valójában külföldi volt. Egy 1552-ben készült Nádasdy elszámolásban olvashatjuk: „Mÿkor Trombÿtas András lengeloryagha be ment az attÿafyaÿho^... ”.20 Kolozsvár város számadásaiban 1592-ben Antalnak nevezik a fejedelmi orgonistát, majd 1597-ben már Antoniusnak,21 aki valójában a Báthory Zsigmond udvarában 1592 és 1598/1599 között működő olasz orgonista-zeneszerző Antonio Romanini volt.22 Bethlen Gábor 1617. február 6-án redelkezett „az elmúlt esztendőbeli virginásunknak Virginás Jánosnak” a hagyatékáról „kinek országinkban, idegen lévén, semmi atyafiai nincsenek"?2 Kolozsvár város 1630. január 8-án kelt számadása szerint „Érkezek Trombitás András Német, harmad magaval, Váradról, még Vrunk eó Felsege ott létekor törött vált megh lába, és úgj kellett vált el maradnj”.24 Az idézett adatok kétségtelenné teszik, hogy mennyire ingatag csak magyar megnevezések alapján az illető nemzetiségére következtetnünk.

A nálunk dokumentált külföldiek esetében a kép vegyes: az itteni alkalmazás némelyeknek — mondhatni — afféle „ugródeszkaként” illetve „pihenőpályaként” szolgált. így volt ez pl. a bécsi Hofkapelle korábbi kasztrált énekese, a rövid ideig zenészként Nádasdyt szolgáló Angelo Maria Marchesini esetében. Azok, akik ilyen okból jöttek hozzánk gyorsan tovább is álltak. De bőven kimutathatók külföldiek, akik több évig vagy akár évtizedekig maradtak, letelepedtek családot alapítottak. A maradásra való hajlandóság a török hódítás idején elsősorban a viszonylag biztonságos nyugati/ északnyugati országrészben volt jellemező. Magyarország menedékként is szolgált a valamilyen ok miatt menekülőknek, elsősorban is a protentáns Erdélyi Fejedelemség az ellenreformáció elüldözöttjeinek.25 A menekülők szorult helyzetük miatt maradásra kényszerültek, esetükben a biztonság ellensúlyozta az esetenként rosszabb körülményeket.

A török veszély csökkentével, majd elmúltával, a 17. század végétől meginduló rohamos stabilizációval és új berendezkedéssel arányosan nőtt a külföldről érkezett muzsikusok részéről a hajlandóság a Magyarországon való tartós működésre és letelepedésre. Ekkor már az alkalmazóknak sem kellett holmi „veszélyességi pótlékkal” idecsalogatni külföldről a zenészeket vagy más művészeket és kézműveseket.

A külföldiek alkalmazásán túl a kifelé (nyugat) felé való irányulásnak további tanúbizonysága, hogy némelyik főúr az országon kívül taníttatott zenészeket. Ez azonban — mai tudásunk alapján — a 17. században inkább csak kivételnek tűnik, a legtöbb arisztokrata családnál eddig még nem sikerült nyomára bukkanni. Ezt talán az is magyarázza, hogy noha zenésztanulókról (muzsikás inas, trombitás inas, énekes inas, énekes gyermek, discantista stb.) szép számmal szólnak a források, de a tanításuk mikéntjéről hiányoznak a részletek. A kivételt ezúttal is Esterházy Pál udvartartásának gazdag dokumen18 Vö.: KIRÁLY 2001a, 85—99; 2010, 982—983; Hasonlót látunk a nagy zenekedvelő, morvaországi birtokán operákat is előadó Johann Anton Questenberg gróf esetében, akinek a cseh kamara egyik írnoka segített zenei ügynökkén. Ld. PERUTKOVÁ 2015. passim.

19 A névhasználat kérdésére ld. pl. KIRÁLY 1994, 1-2; 2003, 80.

20 MNL OL, E. 185, Nádasdy család levéltára, 30. t., Számadások és vegyes anyag.

21 Kolozsvár város számadáskönyvei, Arhivele Statului Cluj, fond Primäria Cluj, 1592. 5/XTV. 290. old., 1592. július 6.: „6 lován vyzjkpostán azjeyedelem orgonasat anttalltt Tordara”, uo. 297. old., 1592. okt. 25.:,Antalt vrunk Orgonasat: Postán vijzj Peil Mihály: 4 Lova[n] Tordara”-, uo. 1597 7/XIV. 72. old., 1597. február 24.: „Wrwnk wfelsege orgonassat Antoniust [...]felesegestwlgermekestwlSal[\\us Conductus mala Nal/a mdtek [...] 6 lovon szekerén Tordaigf

22 SZABOLCSI 1959 (1928), 246; HARASZTI 1931,20: 2. jegyzet; BÁRDOS 1990,108. szerint Romanini 1588/89-ben volt Erdélyben, az állítás azonban nincs dokumentálva, és a 21. j. idézett kolozsvári elszámolások tanúsága szerint csak 1592-től mutatható ki.; Romanininek két szerzeményéről tudni, egy Toccatáját Id. II Transilvano 1981.

23 BETHLEN 1879,85-86.

24 Kolozsvár város számadáskönyvei, Arhivele Statului Cluj, fond Primäria Cluj, 1630. 18a/VIII. 62.

25 KIRÁLY 2005b.

84