Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon szabítottak. A zenész feladataira a szerződések csak ritkán térnek ki, és ha egyáltalán valamit közölnek, akkor is csak nagy általánosságban. Leginkább még Esterházy Pál udvartartásának gazdag iratanyagában találunk ilyenféle utalásokat. Például, hogy a trombitások a táborban a katonaság kötelékében és szükség szerint az udvarban-háznál zenészként is szolgáljanak, továbbá némelyek feladatai közé tartozhatott a kóruson („Chor”), tehát az egyházi zenében való közreműködés.11 Klebovszky és Schmidtbaur együttesvezetői megbízása (1674, 1678), főleg az irányítói és felügyelői feladatokat körvonalazza - az előbbi esetében rövidebben, utóbbinál némileg hosszabban. Schmidtbaur számára Esterházy előírta a szorgalmas komponálást is, valamint az esetleg hozzá rendelt zenetanulók tanítását, miként erre némely más zenészét is kötelezte.12 A Nádasdy-, Esterházy- vagy Batthyány-udvar dokumentumaiban szép számmal felbukkannak olyanok, akik nem csak egy-két évig, hanem hosszasan, akár évtizedekig is szolgáltak.13 Ennek kapcsán pedig megjegyzendő: mivel a forrásaink szinte mindenhol hiányosak, ezért viszonylag ritkán lehetünk biztosak egy-egy udvari muzsikus alkalmazásának a tényleges hosszában. Mindössze Batthány I. Ádám és Esterházy Pál udvara jelent kivételt — de csak bizonyos fokig. Náluk is sok a bizonytalanság, amikor csak következtetni tudunk. Esterházy bő 60 évig tartó családfősége idejéből ugyan mintegy 150 (!) zenész ismert név szerint, de a legtöbbjükről csak egy-két adat szól, vagyis a többségnél még csak találgatni se nagyon lehet, hogy meddig működtek Kismartonban. Megjegyzendő, noha korábban úgy tűnhetett, hogy a hosszas helybenmaradás a helyieket jellemezte, míg a külföldiek csak egy-két évig maradtak,14 és valóban tény, hogy a jelek szerint az utóbbiaknál nagyobb volt a fluktuáció, hiszen számukra könnyebben adódtak másfelé alternatívák, eltérések azonban bőven találhatók. Esterházy Pál udvarának adatai kétségkívül ellentmondanak a túl sarkos általánosításnak. Ma már úgy tűnik, elsősorban a személyes indokok dönthettek a maradásról vagy a felmondásról. Ezt illetően tanulságos — de talán meglepő is —, amit Esterházy Pál 1668-ban illetve 1685-ben két trombitásának, a karintiai Matthias Janschelnek és a helyi származású Mathias Pollermannak adott elbocsájtó levelében közölt, mi szerint elengedte őket, hogy másutt tovább kereshessék a szerencséjüket, amihez Pollerman esetében még hozzátette, noha továbbra is örömmel alkalmaztuk volna.15 Külföldi zenészek a magyarországi udvarokban A 17. században, de alighanem már ezt megelőzően is - csak éppen abból az időszakból lényegesen kevesebb a forrásunk - bizonyosan nem volt tisztán „magyar” rezidenciális zene, legalább is abban az értelemben, ahogy egykor Szabolcsi írta. Az általa különböző helyeken megemk'ett magyar zenekarok által játszott 17. századi magyar rezidenciális zenéről, illetve ezek magyar zgnei hagyományaitól így elhatárolólag nem beszélhetünk. De tévedett Szabolcsi abban is, amikor a korszak kapcsán kijelentette: „azEurópából való kihullás: itt már beteljesült, valósággá lett”}1 Nem csak a magyarországi német lakosságú városok, hanem a Királyi Magyarország főúri udvartartásai is igyekeztek — több-kevesebb sikerrel és nem is ritkán komoly lemaradással — követni az európai irányt, ami az ő esetükben elsősorban természesen az uralkodói székhelyet Bécset, valamint a Habsburg birodalom velünk szomszédos osztrák régióit jelentették. A külvilággal való kapcsolattartásnak legfontosabb és egyben legnyilvánvalóbb bizonyítékát a rezidenciális együttesekben jelentős számban felbukkanó külföldiek jelentik. Esterházy Miklós nádor, 1627 és 1633 közötti évekből fentmaradt konvencionáléjában tizenegy személy határozható meg külföldiként, Nádasdy III. Ferencnek udvarában több mint húsz, Esterházy Pál név szerint ismert mintegy másfélszáz zenésze esetében ugyan nem mindig lehetséges az osztrák-német külföldiek elkülönítése a kismartoni régióból származó német nemzetiségű helyiektől, de a biztosan meghatározhatók alapján kijelenthető, hogy a kismartoni zenészek jelentős hányada máshonnan származott. 11 KIRÁLY 2004,128. 12 KIRÁLY 2018,129; HÁRICH 1946—1948, II. 91. (Johann Georg Hörger orgonista, 1685); uo. III. 43 (Ferdinand Nigrini hegedűs, 1686); OSZK, Acta Musicalia 343. és HÁRICH 1946-1948, II. 23, 70-71. (Gregor Stolz, udvari és tábori trombitás, 1683) KIRÁLY 2015, 501, 511. (Mathias Pollerman, 1685) 13 KIRÁLY 2005a, 435; Az itt említetteket kiegészítő további adatok Esterházy Pál udvarából: Hegedűs Gergely (Géci) 1658 előttől egészen 1686-ban bekövetkezett haláláig bő 30 évig szolgált. Franz Schmidbaur 1678 előtti évektől 1701-ig. Utóbbira ld. KIRÁLY 2018; Johannes Melchior Eckmann (Eckhmann) a beadványa szerint 1701—1731 között 30 évig volt Esterházy Pál zenésze. Valentin Florian pedig egy 1738-ban kelt beadványa szerint ötven éven át szolgált. TANK 1981, 50-51, 47. 14 KIRÁLY 2005a, 435. 15 HÁRICH 1946—1948, II. 64; Janschel, 1668: „sein fortuna, ferner zu suchen”; KIRÁLY 2015, 502: Pollerman, 1685: „seinen hoffenten Fortuna befürderung Wegen”, „Wüer ihme auch in Solch unßern diensten gehren Lenger sehen und haben mögen”. 16 SZABOLCSI 1959 (1928), 217, 247, 248, 250,251. 17 SZABOLCSI 1959 (1928), 213. 83
