Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Szemle
Alba Regia 45. (2017) 479-480. Hála József: Különös kövek, csodás csontok. Kilenc dolgozat a népi geológia köréből Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány. Rudabánya, 2016. 246 p., fekete-fehér és színes illusztrációkkal Lukács László A magyar néprajztudomány tematikai gazdagodását jelzi, hogy a 20. század utolsó harmadában megjelent, ezredfordulónkra megerősödött népi geológiánk. Jeles képviselője, fáradhatatlan kutatója, népszerűsítője a geológiai technikumban érettségizett, majd etnográfusi szakképesítést nyert, mindvégig a patinás Magyar Állami Földtani Intézet munkatársaként dolgozó kollégánk, Hála József. Az egyetemi oktatás, a kézikönyvek, szakbibliográfiák révén elfogadott hagyományos kánonhoz szokott rendszerünkben ismeretlen volt a népi geológia, amit Hála József tanulmánykötetének előszavában, a népi természetismeret részeként, így határozott meg: „ Utóbbi alatt a nem iskolában tanult, tapasztalati úton szerzett, »apáról-fiúra« a szájhagyomány útján átörökített földtani ismeretek és vélekedések (ásványok, kőzetek, ősmaradványok és talajok népi elnevezései; a földtani képződmények racionális és irracionális felhasználási módjai; azpk, valamint a földfelszíniformák, barlangok stb. keletkezésének mondai magyarázatai stb.) összességét értjük. ” (7. old.) Hála József a Magyar Állami Földtani Intézet Tudománytörténeti Gyűjteményének kezelőjeként igyekezett összehangolni a geológia és a néprajz iránti érdeklődését, földtani ismereteit a néprajztudományban hasznosítani, és fordítva. Tudományos törekvéseinek eredményeit számos könyve, tanulmánya bizonyítja. Kutatás közben az Intézet kiváló és óriási könyvtárának régi anyagában számos, korábban ismeretlen néprajzi leírásra, fényképre, metszetre, rajzra, térképre bukkant a népi geológia területén túlmutató témákban is. Jelen kötetébe, ahogy alcíme is elárulja, egy csokorra valót válogatott népi geológiai dolgozataiból. Tanulmányainak sorát Jókai kígyóköveivel kezdi. Az írófejedelem művei bizonyítják, hogy a geológiával és az etnográfiával meghitt kapcsolatot ápolt, a népi geológia jelenségei, tényei sem kerülték el figyelmét. Adatait, történeteit beépítette írásaiba, így a kígyókővel kapcsolatos ismereteit is. Kígyókő szavunk kétféle képződményt jelöl: 1. mintázatában a kígyóbőrhöz hasonlító kőzetet; 2. általában feltűnő színű, varázserejű, gömbölyded követ. Utóbbit a néphit szerint a kígyók szokták fújni Szent György nap előtt vagy nyáron. Mágikus tárgyként használták: aki ilyet talál, szerencsés lesz, erszényben hordva sohasem fogy ki a pénze, a felfúvódott marha leapad, ha végighúzzák a hátán, ha a lyukas kígyókövön keresztül fejik, sok lesz a teje, s nem ronthatják meg. Jókai négy művében írt a kígyókőről Ipolyi Arnold Magyar mythologiája alapján: Bálványosvár (1883), A Domokosok (1883), A három márványfej (1887) című regényeiben és történelmi drámai költeményében, a Leventében (1897). Utóbbit néprajzi vonatkozásai miatt már 1891-ben beharangozta az 1íthnographia. A Damokosokban Jókai nagy tekintélyű tudósok, Paracelsus és Hatvani István említésével igyekezett nagyobb súlyt adni a kígyókőről leírtaknak. Tanulmányában Hála József sikeresen kísérelte meg Jókai többi adata forrásának megállapítását. Alföldi adatok a „mennykövek”-rőlcímű tanulmánya bevezetéséből megtudjuk: mennykő és «^istennyilajelentése a magyar népnyelvben: 1. ,villám’, 2. ,a villámmal ap égből a földre érkezett kő’. A mennykő sgó,villám’ értelemben a régi magyar köznyelvben is használatos volt és, elektromosság, villamosság’ értelemben használták. ” (41. old.) A menny kövek mint tárgyak főként régészeti leletek (kőbalták, kőkések) voltak. Nagy szerepet játszottak a néphitben és a népi gyógyászatban. A mennykő és istennyila szólásokban, mesterség- és falucsúfolókban, káromkodásokban, átkozódásokban, szitkozódásokban, népdalokban és egyéb folklóralkotásokban is előfordul. Hála József mindehhez közöl példákat, összehasonlító adatok, párhuzamok említésével az Alföldről. Bemutatja Hatvani István 18. századi híres debreceni professzor, a „magyar Faust” menny köves gépét (electrica machina). Kötetének harmadik tanulmányában az aranyat termő szőlőkről szól: ,A középkortól kezdve több évszázadon át hazánkban és külföldön is egyaránt tartotta magát az « hiedelem, hogy Magyarország egyes vidékein a szőlők aranyat teremnek... A szőlőkön-szőlökben háromféle módon: 1.) vesszők, indák formájában nőtt ki a földből a tőkén, vagy a tőke mellett; 2.) kiszivárgott a szemekből és azokon volt látható szemcsék, cseppek, morzsák formájában; 3.) a szemekben aranymagok voltak. ” (69. old.) Legrégebbi híradás róluk középkori fő szőlőtermesztő területünkről, a Szerémségből származik, majd a török hódítással a szőlőtermesztéssel 479
