Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás?
Gelencsér József. Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás? menjen át. Azt, hogy a közvetlen rokonén haladtak át, természetesnek vették. Ha ilyen nem volt, jöhetett a jóbarát vagy más személy telke. Lehetőleg barátságos családé. Azt mondták: „Minden családnak megvót, hogy melyik há^ná megy körösiül. ” Az áthaladók ilyenkor a köszönésen túl pár szót váltottak a tulajdonossal, családtagjaival. Hiszen abban az időben, ha az emberek bármilyen alkalommal találkoztak, „a köszönésen kívül egy-két szót mindig váltottak egymással. Jobban ragaszkodtak az emberek egymáshoz később. ” Ha valaki ritkábban vette igénybe az adott udvaron átjárást, akkor rákérdezett: „ Ugye nem baj, bogy ere megyek/gyüvök?” vagy „ Ugye megengedi, hogy itt áttmennyekl” Amennyiben a Fő utca Folyó felőli oldalán a patakhoz, mosás végett kívánt valaki áthaladni, úgy némelykor előzetes egyeztetésre került sor. Azért, mert az áthaladó asszony, lány a mosáshoz rendszerint használni akarta a telek végén, a patak szélén álló mosószéket. Kun Istvánékon (ma 8. szám) keresztül a szemben lakó Sárközi Istvánék (ma 11. szám) jártak le a patakra. A hentes és mészáros családfő női családtagjai és szolgálójuk, így a II. világháború után Rehák Mária. Pap Ferencék a nem egészen szemközti Csöndör Varga János családjának udvarán (ma 30. szám) át jártak le a Folyóhoz. Ugyanis különösen a két család nőtagjai ápoltak jó viszonyt egymással. Dávid Gáboréktól (ma 15. szám) a nők rokonaik, Dávid Lajosék ingadanán (ma 14. szám) keresztül mentek le a hosszú időn át bővizű patakhoz. A kocsmák udvarán sokan jártak keresztül. A kocsmárosok az italforgalom érdekében, a vendégekkel való jó kapcsolat miatt ezt legkevésbé sem bánták. A kocsmaudvarok így más jellegűvé váltak, mint a parasztudvarok. Dávid János Kis utcai kocsmáros ingadanán keresztüli átjárásra részben utaltam. Nagyon sokan haladtak át Imrédi Rezső Fő utcai (ma 2. szám) kocsmaudvarán a Folyó, a Káposztáskertek, a rétek fele. A vendéglátást szolgáló ingadanok udvarát országszerte használták átjárásra, amennyiben a helyi viszonyok indokolták. így volt ez Nyergesújfaluban (Komárom-Esztergom m.) is, ahol egészen későn, 2004-ben alakult ki jogvita az átjárásból. A cukrászda épületének és telkének új tulajdonosa „megszüntette az időtlen idők óta megszokott átjárást az udvaron, bezárta a két kaput”. Korábban a környékbeli lakóknak lehetőséget adott arra, hogy másodkulccsal továbbra is használják a rövidebb utat a város fő utcája és a házuk között. Újabb fordulatként azonban az átjárást teljesen megszüntette, mivel a területén építkezést kezdett.11 A sárkeresztesiek az egymás közötti kommunikációban szóban is kifejezésre juttatták az útirányát. A megjelölést a közösség minden tagja értette: ,/Ufóldiék fele megyünk. „Kovácsék fele menek. „Kertek felű megyek. ’’Tehát a fele határozószó jelezte a szándékot, annak irányát. Azt is mondták, hogy „Kovácséknak megyek. ” Vagy a Dűlő útra utalva: „Dűlőnek megyünk. ” Ahogy említették, „akik megszokták”, azok éltek a szokással, vagyis a jogszokásnak jelentős szerepe volt. Az átjárás jogát a tulajdonos és családja nyugalmának tiszteletben tartásával gyakorolták. Este, mikor már a házbeliek behúzódtak, az áthaladók hangos szóval beköszöntek, jelezve, hogy kik járnak az udvaron. Este 10 óra után már nem nagyon illet áthaladni. Kivételt képezett, ha jelesnapi vagy munkaszokás, így névnap vagy disznótor vidám órái után mentek hazafelé. Egyesek az időhatárt a sötétedésnél, mások az éjfélnél húzták meg. Az első jelentős változás az udvarokon átjárásban a Fő utca Folyó felőli oldalát érintette. Az 1950-es évek második felében a Folyó vizének elapadása és a mosási szokások változása okafogyottá tette a patakra lejárást. Már megszűntek a Káposztáskertek, döntően a községet kikerülő út (ma 81. számú) megépítésével. Az 1960-as évektől a tulajdonosok egyre kevésbé szerették, ha valaki náluk átjárt. fiatalok viselték el nehezebben, hogy köröszjüljárunk az udvaron.” Кг eddig természetesnek tartott átjárás jogszokása másfél-két évtized alatt teljesen eltűnt. A tulajdonos, gyakran az újabb nemzedék tagja megkérte vagy figyelmeztette az átjárót, hogy a jövőben másfele menjen. Jelzésértékkel bírt az új kerítés vagy a becsukott kisajtó. Mert korábban rendszeresen nyitva hagyták.12 A hazai nemzetiségiek közül a Dráva menti sokácoknál (horvátok, Baranya m.) a két meghatározó településen, döntően a faluszerkezet miatt eltérően alakult a jogszokás gyakorlata. Alsószentmártonból a sokácok az 1970-es évek elejére teljesen elköltöztek. Addig a település két jelentős, egymással párhuzamos utcája (Kossuth és Petőfi) között 1945 után három ingadanon volt udvari átjárás. Ez a lehetőség is mindegyiknél csak néhány rokon családot illetett meg. Az egészen eltérő településszerkezetű Kásád halmazfalu volt, kanyargós utcákkal, nehezen áttekinthető alaprajzzal. Itt 1945 után lényegében nem létezett, talán korábban sem alakult ki az udvaron keresztüljárás gyakorlata. Következett vélhetően mindez a település említett struktúrájából, továbbá abból, hogy a mélyfekvésű, vizes területen az utcák általában magasabban voltak, mint a telkek. Az utcákon célszerűbb, könnyebb volt közlekedni. 11 24 ÓRA 2014. április 19. 7. 12 Hasonlót tapasztalt a nyitott kiskapura Fél Edit 1936-ban Kocson (FÉL 1941, 38-39). 402
