Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás?
Gelencsér József. Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás? A JOGINTÉZMÉNY MINŐSÍTÉSE A Sárkeresztesen élő jogszokás, helyi elnevezéssel az udvaron átjárás valójában más tulajdonában lévő belterületi ingatlanon a gyalogos áthaladást jelentette. Vagyis körössjül az udvaron. Mondhatni függedenül az ingadan használati módjától, sőt művelési ágától. Döntő részben természetesen lakóház udvarán és kertjén át valósult meg. A jogi minősítést illetően a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv-t (Ptk.), az első kódexet megelőző szabályokból kell kiindulni. Ezek döntő mértékben szokásjogiak voltak. Megismerésükhöz a gyakorló jogászok számára jelentős segítséget nyújtottak a korábban el nem fogadott Ptk-tervezetek, illetőleg a jogi szakirodalom. Kiemelkedő szerepe, befolyása volt Szladits Károly (1871—1956) egyetemi tanárnak, illetve az általa írt vagy szerkesztett többkötetes magánjogi kiadványoknak. Az udvaron átjárás jogszokásával kapcsolatban Szladits nyomán először a dologijog, azon belül a tulajdonjog, végül a korlátolt idegen dologbelijog mibenlétét kívánatos áttekinteni. A dologi jogok az olyan kizárólagos, vagyis abszolút jogokat jelentették, melyek a jogosultat valamilyen dologra megillették. A dologi jog tágabb értelemben a tulajdon rendje volt. A dologi jogok kétfélék lehettek. Egyrészt ide tartozott a tulajdonjog, mely teljes, kizáró jogi uralmat jelentett a dolgon. Másrészt ide kellett sorolni a korlátolt dologijogokat, melyek a jogosultnak csak bizonyos vonatkozásban adtak a dologra másokat kizáró hatalmat. Az utóbbiakat nevezzük idegen dologbeli jogoknak is, mert ezek valakit nem a saját dolgán illemek meg. Az ilyen jogok teherként hárultak rá a dolog mindenkori tulajdonosára, ezért teherjogoknak is nevezték azokat. Az idegen dologbeli jogok egyik fő fajtája a szolgalom volt. A szolgalom azt a korlátolt idegenbeli jogot jelentette, melynél fogva valaki egy olyan dolognak, mely nem az övé volt, valamilyen irányban hasznát vehette. Ez a használati jog mindenkivel szemben megillette. A szolgalmak egyik fő csoportját a telki szolgalmak adták. Ilyenkor a szolgalom tárgya használati jogosítvány volt. Az egyik telek (uralkodó telek) tulajdonosát megillette, a másik, rendszerint szomszédos telken (szolgáló telek) bizonyos jog, vagyis a telki szolgalom joga. Az egyik oldalon tehát jogosultság (reáljog), a másikon teher jelentkezett. Az előbbi telek tulajdonosa olyasmit tehetett a szomszéd telkén, amit egyébként a tulajdonos vagy birtokos akarata ellenére nem tehetett volna meg (tevőleges szolgalom). Ebbe a körbe tartoztak mindenekelőtt az útszolgalmak, melyek az uralkodó telek tulajdonosát arra jogosították, hogy a szolgáló telken átjárhasson. Akár gyalog, akár lóháton {gyalogösvényjoga), akár kocsival {kocsiútjoga), akár állatok áthajtása során {marhacsapás joga). Terjedelmének korlátot a szükséges mérték jelentett, a jogosultnak jogát a tulajdonos érdekét kímélve kellett gyakorolnia. A telki szolgalom jogügyleti megalapításához a felek megállapodása és a szolgalmi jog telekkönyvi bejegyzése kellett. Lehetett 32 évi elbirtoklás útján is szolgalmi jogot szerezni, amikor nem a szomszéd szívességéből, nem is alattomosan vagy elnézésből, hanem szolgalomszerűen, a jog megszerzésére történt a békés gyakorlás. Ilyenkor az elbirtoklás után a telekkönyvi bejegyzéshez a bírósági per is rendelkezésre állt. A telki szolgalom jogosultja birtokvédelemben részesült. Aki a jogosultat a szolgáló telek részéről a gyakorlásban háborította, az egy éven belül, egy sommás eljárásban a jogába visszahelyezését kérhette. Szladits szerint, ha a szomszéd telken valaki már hosszabb ideje átjárt, aztán ezt a szomszéd meggátolta vagy tilalomfát állított fel, akkor a sommás visszahelyezéssel az átjáró visszajuthatott az átjárás gyakorlásához. Akkor is, ha szolgalmi jog valójában nem volt, de az átjárás, a használat szolgalomszerűen, vagyis a jogosultság látszatával vagy igényével történt. Ezért a tulajdonosnak vigyáznia kellett, hogy más személy a telkét az ő engedélye nélkül, szolgalomszerűen ne használja. Mert ha az állapot békés birtoklássá vált, már nem lehetett a bitorlót a használattól erőszakkal elzárni, hanem jogperrel kellett eltiltani.13 Igen nagy jelentőséggel bírt ugyanakkor a Kúria 37. Elvi Határozata, mely a Polgári jogi határozattárba is felvételre került. Eszerint a puszta átjárás ténye, ha nem szolgalmi joggyakorlása címén történt, bármilyen sokáig folytatták is azt, nem minősült elbirtoklást eredményező szolgalomszem birtoklásnak. A fentiek alapján egyértelműen megállapítható, hogy Sárkeresztesen és a környező községekben az udvaron átjárás nem volt szolgalmi jog. A hiányozó, vagyis a szolgalomhoz szükséges elemek az alábbiakban rögzíthetők. Általában nem két szomszédos telek tulajdonosáról volt szó. Az udvaron átjárást jellemzően nem a szomszéd, hanem más személyekből álló szűkebb-tágabb kör gyakorolta. A felek szolgalmi jog alapításra szerződést nem kötöttek. A 32 évi elbirtoklással sem valósult meg a szolgalom létrejötte, különös tekintettel a Kúria fent idézett elvi határozatára. Szolgalmat alapító bírói ítélet az udvaron átjárásra nem született. A telekkönyvbe szolgalmi jog bejegyzése nem történt. Végezetül a legfőbb érv, hogy maguk a felek sem tekintették az udvaron átjárást szolgalmi jognak. Jóllehet a jogintézményt a felnőttek, különösen a férfiak szorgalom, szorgalmi jog néven lényegileg ismerték. A nők is legalább hallottak róla. Az udvaron átjárás ugyan nem volt szolgalom, mégis volt néhány hasonlatossága a szolgalmi jogviszonyhoz. Fel13 SZLADITS 1937,1. 4,194-195, 308-314. 403
