Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)
Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis) 1912-ben Temesváron Balázs István elítélt akasztása után azonban Báli Mihály ítéletvégrehajtó és a tisztségénél fogva jelen levő temesvári királyi ügyész között komoly vita keletkezett. Az ügyész ugyanis nem engedte, hogy Bali a kivégzésnél használt kötelet darabokra vagdalva, szerencsehozónak árusítsa. A hóhér viszont a dermesztő aktus után hangosan reklamálta ehhez az üzlethez való jogát. Az újság megrovóan emlegette, hogy az utóbbi időben, a gyakori akasztások során, mintha a szegénylegény korszak akasztófa romantikája kelne újra életre. ,^4 halálra ítélt valóságos primadonna szerepre jutott a maga kétségbeesett sorsával: autógrammokat adott, olykor versehet írogatott és igyekezett minél érdekesebb pózba kerülni a nyilvánosság érdeklődése előtt. ” A hóhér, Báli Mihály pedig szinte a népünnepek humorát vitte a kivégzés mellé. Ahol megjelent, az utcákon mintegy bámul ta tta magát; a halálraítélttel az utolsó pillanatokban szinte komázgatott, hogy „Ne félj öcsém, olyan finoman végzek veled, hogy meg se érzed!” Amikor pedig az akasztásnak vége lett, apróra metszve, drága pénzen árulgatta a szerencsehozó kötelet. Öt-hat koronáért vagy még többért, mondván azoknak, akik az árat sokallták, neki ennél is többe van. A babona-vásár alatt a kötélért dulakodók kacagása zavarta meg a borzalmat, melyet a bitófán csüngő ember halálvívódása, majd puszta látványa keltett. Az újság, nyilvánvalóan osztva az ügyész véleményét, a rend mellett és az értékesítés ellen érvelt. Amennyiben az igazságszolgáltatás egy emberi élet kioltására kényszerül, a külsőségekben is ügyelni kell arra, hogy ez egy kivételes, komoly aktus. Ne váljék színjátékká, utcai látványossággá, méltatlanul alacsony jelenetek alkalmazásává. Báli Mihály pedig viselkedjék úgy, mint az államhatalom képviselője! Ne csináljon üzletet, kuruzsló spekulációját a mesterségéből! Ha nem elég neki, hogy hóhéri jövedelméből szerzett földjei Faddon tovább szaporodjanak, úgy az állam fizesse meg jobban! A lap végezetül a nép ebbéli hiedelmének létező vagy hiányzó voltáról mondott véleményt. A hóhér kuncsaftjai véleménye szerint kétfélék voltak. Egyrészt azok, akik komolyan hitték, hogy az akasztott ember kötele szerencsét hoz. Másrészt pedig azok, akik mulatságból, érdekes szórakozásból kapkodták a kötéldarabokat. Az utóbbiak lehettek többségben. Az értékesítés eltiltása azért is indokolt, hogy a kivégzés hangulatából mulatságot ne csavarjanak.109 Az ügy nyomán szinte hírlapi vita bontakozott ki.110 A sajtó szerte az országban több-kevesebb pontossággal tudósított a temesvári eseményekről és azokat kommentálta is. Az Uj Sgat már című újság egyenesen azt írta, hogy Temesváron a hóhér és az ügyész összevesztek a halálra ítélt kötelének tulajdonjogán. Aztán a korábbiakban említetthez hasonló szójátékkal élt. hűvel a hóhér és az ügyész perre megy, ügyükben a bíróság fog dönteni. Végül majd meghozza az ítéletet, mely szerint „alperes köteles..Az indoklásban pedig kitér rá, hogy a felperes kötelet akar és mivel a jogelv az, hogy volenti non fit iniuria (ha a sértett akarta, a cselekmény nem jogellenes), tehát ügy kellett ítélni, hogy kötelet nekij111 azaz kapja meg a kötelet. A kormányzat intézkedése nem sokáig váratott magára. Rövidesen megalkotásra került az igazságügyi miniszter 4868/1912. IM rendelete. Érdemes ezt részletesen idézni. ,y\ halálbüntetés tárgyában 1900. évi november hó 14-én 675711900. IM szám alatt kelt rendelet 6. §-t a következő rendelkezéssel egészítem ki. Л halálbüntetés végrehajtásához s4fint bitófát, úgyszintén annak összes szerelvényeit, ide értve a kivégzésnél használt kötelet is, a hullának a bitófáról történt levétele után meg kell küldeni az országos börtönügyi múzeum igazgatóságának, mely azonnal határozni köteles arról, hogy a kérdéses tárgyak a múzeumba elhelyezfessenek-e vagy az 5900/1910. IM számú rendelet 12. §-a értelmében kiselejteztessenek. Л kiselejtezés mindig csak az illető tárgy megsemmisítése által történhetik. ” A korabeli sajtó némi malíciával állapította meg, hogy a rendeletből elsősorban Báli Mihályra háramlik szerencsétlenség, az ő bánata nő. Másrészt tréfásan bíztatta az akasztott ember kötelével rendelkező tulajdonosokat, hogy azt haladéktalanul rámáztassák be, és közjegyző előtt készített végrendelettel biztosítsák a szerencsét hozó eszköz apáról-fiúra szállását. Nehogy a szerencse elszálljon a házról. A jövőben ugyanis ilyen kötél birtokába senki emberfia nem juthat.112 Az IM rendelet a végrehajtásnál használt kötél eladásának jogszokását teljesen nem tudta megszüntetni. A szinte kereskedés jellegű tevékenység kétség kívül drasztikusan visszaszorult. Bár adat nincs rá, de Bah Mihály élelmességét ismerve nem kizárt néhány, pár centiméteres kötéldarab későbbi értékesítése sem. Az utódokról szintén feltételezhető ez. Krízishelyzetekben, háborúk, forradalmak, megtorlások idején pedig a jogszokás feléledt. Azért is, mert az említett rendelet betartására nem ügyeltek, illetve azt hatályát veszítettnek tekintették. A nép gondolkodása szerint szerencsét hozó volt nemcsak a bírósági ítélet nyomán felakasztott ember kötele, hanem az is, mellyel megöltek, megfojtottak valakit. Ez tehát a hiedelemmel kapcsolatos második esetkör. A meglétével összefüggő bűneset 1936-ban Kisvárdán (Szabolcs-Szatmár m.) történt. A rablógyilkosság ügyében a büntető törvényszék július 30-án tartotta az utolsó tárgyalást. A vádlott Matus János (29 éves) kisvárdai paprikaárus, a felesége, Farkas Borbála (31) paprikaárus, és az előbbi bátyja, Matus István (31) volt. A gyilkosok tőrbe csalták Richter János paprikakereskedőt, aki szerelmi viszonyt folytatott Matus Jánosnéval. 1936. április 26-án a vádlott tettestársak előre megfontolt szándékkal együttesen agyonverték az ugyancsak kisvárdai Richtert, majd 30 pengő készpénzét, kerékpárját, iratait elrabolták. Az ügyészség a tetteseket így egy rendbeli gyilkosság és rablás bűntettével vádolta. 109 Közérdek Érmellék V/17. 1912. április 27. 1-2. 110 Példának említhető PORUBSZKY 1912, 2. 111 Új-Szatmár 1912. április 24. 4. 112 Szatmár-Németi XVI/46. 1912. június 9. 2-3. 383
