Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945
Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938—1945 tette, hogy elmegy Fehérvárra és jelentkezik a püspöknél. A püspök úrnak üdvözletül írtam pár sort; jeleztem, hogy még életben vagyunk, s kértem, hogy ezt közölje a fehérvári házunkkal. Voronyin kapitánnyal azonnal tárgyaltunk; kértem, jöjjön át Simontornyára. Tárgyalt vele a kapitány is ugyancsak ebben az ügyben, hogy most már vegye át a gazdaságot, s gondoskodjék a meglevő készletek megőrzéséről, tehát posztról. A kapitány hivatkozott betegségére, s azt mondotta, hogy ő nem jöhet, ellenben átküldi megbízottját. Január 3., szerda Reggel fél 8-kor indultunk Simontornyára. A kapitány megbízottjaként küldött egy 17 éves gyerekkatonát, akit ide a dunaföldvári kommandó rendelt ki, harmadmagával. Nem is ennek a parancsnokát küldte, hanem a leghasznavehetetlenebb katonáját. 12 fokos hidegben indultunk. Magam hajtottam, mert kocsist nem vihettünk, nem fért volna el; 10 óra körül érkeztünk meg Simontornyára, ott jelentkeztem az őrnagynál, aki közölte velem, hogy nekik tovább kell menni, tehát át akarja adni a gazdaságot; vegyük azt át. Ez meg is történt. A magtári készlet szomorú volt. Magtárunkat kiürítették. A múlt pénteki tárgyaláson az őrnaggyal még abban állapodtunk meg, hogy (mivel fel van mérve az árpa, a borsó, a bab és a zab s kértem, hogy azt ne vigyék el, mert vetőmagnak kell) a fölmérés még nem jelent elvitelt. Most ellenben kijelentette, hogy ami fel van mérve, az már az övék. Maradt a magtárban kb. 100 q búza, 450 q körüli árpa. Zab nem maradt egy szem sem. Kértem, legalább hagyjon annyi zabot, amennyi vetőmagnak kell, adok helyette tengerit. Ebbe nem volt hajlandó belemenni. Simontornyai magtárunk tehát teljesen ki van fosztva, amikor a várni magtár csaknem érinteden volt. A simontornyai magtárunkból a búzát a malomba a várni (vámpusztai) fogatok hordták. A várni intézővel is találkoztam Simontornyán. Kértem, hogy a 63 tinóból még ott levő 54-et adják vissza. Megígérte, hogy már másnap visszakapjuk. Ok nem örültek az átvitelnek. Ugyancsak kértem (mivel a magtárunk kiürült és az aratóságnak tartozunk 136 q megkeresett búzával ) 100-150 q búzát adjon kölcsön. Ezt is megígérte. Kértem arra is, vegyék át az egész tehenészetet tartásra, mivel Simontornyán felélték az utolsó szálastakarmányt is, ők pedig oly szerencsés helyzetben voltak, hogy minden takarmányuk megmaradt. Ebbe már nem ment bele. Elmentem a városparancsnokhoz. Kértem tőle posztot Jánosházára, Irénmajorba, Belmajorba. Azt mondotta, nem tud adni. A belmajori élelmezési tiszt [őrnagy — Farkas Gábor ] ígérte, hogy ameddig ott marad, bár posztot nem adhat, ha valami rendedenség történnék, segítséget készséggel ad. Ezzel jöttünk haza Simontornyáról fél 6 körül. Itthon Anzelm azzal várt, hogy a dunaföldvári városparancsnokságtól itt voltak, s noha már 2-án kiadtunk nekik 2 hízót és 1 marhát, újból 3 hízót kértek. О a 3 hízó kiadását megtagadta. Nagyon helyesen cselekedett. Itthon volt Voronyin kapitány is. Teljesen Anzelmra bízta, hogy kiadja-e a hízókat, vagy sem. A dunaföldvári városparancsnokság úgy látszik fejős tehénnek nézi az uradalmat. Anzelm nem törődött a fenyegetésükkel. Leszámoltunk azzal, hogy az itt levő 3 őrt a parancsnokság bevonja. Nem bánjuk, ha visszavonja. Ugyancsak kint jártak valami politikai alakulattól tisztek azzal, hogy a kendergyárat [apátsági tulajdonú - Farkas Gábor ] meg kell indítanunk; a kendergyári munkások élelmezéséről gondoskodnunk kell, elő kell adnunk a kendergyári munkások névsorát, ők azokat összeszedik és megindítják a gyárat. Erről már a múlt heti dunaföldvári utam alkalmával tett jelentést. Mi örömmel vesszük a gyár megindítását. Több követeléssel álltak elő, melyek közül csak egyet tudtunk teljesíteni (50 kg dohány) amely nem elégítette ki őket. Követelték a szobák [a kastélyszobák — Farkas Gábor] kulcsait, s az ő földvári irodájuk részére elvittek 2 ágyfelszerelést és Anzelm szobájából 6 széket és egy asztalt. Közölte Anzelm, hogy a Duna-parton össze van hajtva közel 8-10 ezer ember az egész vidékről, hogy a Sztalin-emlékművet elkészítsék január 20-ára. (Hogy a nyomorultak ebben a 12 fokos hidegben hol töltik az éjszakát, fogalmam sincs?) Fölvetettem a gondolatot, hogy bemegyek Földvárra, megkeresem ezek parancsnokát, emberséges bánásmódra kérem. Anzelm szerint nem érek el célt. Nem tudom, megkísérlem-e? Ugyancsak közölte azt is Anzelm, hogy Voronyin kapitánynak megjött 2 autója, ő le is ment az egyikkel Paksra, amíg én Simontornyán jártam és hozott 2 őrt, két sofőrt és egy helyettesét. A két őrt posztnak gondoltuk, hogy Nagyvenyimre küldjük fel. Anzelm ma fel is ment velük. Kell, hogy a felső kerületekben is legyen valaki. Várom itthon a földvári városparancsnokság embereit. Közben megjött az a kapitány, aki körülvitt a kerületekbe. Kiadtam neki az utalványt a még föl nem vett 160 kg olajról, 2 db hízósertésről és 3 db birkáról. Fél 10 körül jelentkezett nálam az előszállási kórház parancsnoka; és közölte, hogy nagyon sok betege van, a kastélyt kórház céljaira igénybeveszi. A felső részeket akarta. Megegyeztünk vele az irodahelyiségekben, a plébánia hivatalban és a sofőr szobában. Itt fogják elhelyezni betegeiket. Nem főzünk rájuk, úgyhogy a konyhánk szabad. Ma legalább így van, az eddigiek szerint. Azon gondolkozom, ha rendeződik ez a kórház, az urak felmennek szobáikba, különben nem tudjuk a kórháztól megmenteni a felső emeletet. 267
