Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene (Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmények)
Gelencsér József: Macskazene, szerenád, fáklyászene. Jogszokás, negatív és pozitív jogkövetkezmény ugyanis a Városháza terén egy székre állva tagadta meg a szerb nemzetet. Ezért a szabad ég alatt kellett bocsánatot kérnie a szerb nációtól. Előhurcolt feleségét pedig orosz módra 12 korbácsütéssel büntették. A megszégyenítettek házától távozva a rácok minden német és magyar ház ablakát bezúzták, ajtaját megdöngették. Közben folyton kiabálták: „Napolje svaba, napolje madáron!” azaz „Kifele németek, kifele magyarbarátok!”. A helyi őrjárat közbeavatkozott, szétszórta a botrányt okozókat, de azok újra csoportosultak. Az egyik módos helyi polgár, Wunderlich háza előtt ismét ordítoztak, daloltak, ablakokat vertek be, tehát macskagenéltek, majd a Karlócán tanyázó nemzettársaik megsegítésére 24 óra alatt 1 000 pengőt követeltek. Ellenkező esetre véres bosszút és vagyonfeldúlást helyeztek kilátásba. A nemzetőrség végül szétkergette őket, így hajnak 2-re helyreállt a rend. A békés polgárok háborítása ekkor már nem első alkalommal történt. Emiatt másnap a tanácshoz folyamodványt is adtak be, melyben a belvárosi és a felsővárosi lelkész elmozdítását szintén kérték.137 Az eszéki eseménysor nemzeti és politikai ellentétek talaján született. A résztvevők a macskazene keretein messze túlléptek, rongáltak, megfélemlítettek, verést alkalmaztak, megszégyenítő bocsánatkérésre kényszerítettek. A fegyveres erő, a nemzetőrség csak részben tudott a polgároknak védelmet nyújtani. Hasonló ellentétek miatt adtak macskazenét Erdélyben is. Csak néhány példa a hosszabb sorból. Szászváros (Szászvárosszék, később Hunyad m.) lakossága 1848-ban felerészben román ajkú, több mint negyede szász, alig negyede magyar nemzetiségű volt. Augusztus 7-én vonult a városon keresztül a felkelt rácok ellen vezényelt 224 székely huszár. Amint az Ellenőr című kolozsvári újság megírta, a székely tisztek a város végéről beüzentek a bírónak, hogy ha még volna valahol a településen nemzetiszín-ellenes lobogó, azt vetesse le, mert a székelység nem szívleli. Mivel a szász tornyon még lengett a kitűzött fekete-veres-sárga lobogó, így a királybíró (a szék politikai főtisztviselője) a szász őrsereg parancsnokaival egyetértve, levetette. Ám alig távozott a székely huszárság, a szászság mint felvert kácsasereg, összefutott, dobot vert, s hivatalából letette azokat, akiknek egyetértésével megtörtént a lobogó bevonása. „Este megmacskagenégte őket, melyben még a nők is nagy szerepet viseltek. A. férfiak ökörharangot kötöttek a nyakukra, úgy rágták” a fejüket, növelték a zajt. A magyar őrsereg, vélhetően a nemzetőrség, nem avatkozott közbe.138 A számbeli fölény másutt is döntően meghatározta a magatartást. Besztercén (Beszterce-Naszód m.) a szász lakosság alkotta a többséget. 1848. szeptemberének végén - amint a Kolosvári Híradó megírta - a honvédségnek verbuváló magyar toborzók itt csúfosan megjárták. Előbb az utcagyerekek macskagenéjét és gúnykiabálásukat kellett elviselniük, majd a megcsúfolásukra kitűzött muszka zászlót, végül azt, hogy a helyi polgárok megverték őket. Kimentésükre katonai erőt kellett mozgósítani, melynek fegyveres védelme alatt tudták elhagyni a várost.139 140 Szilágyi Sándor (1827—1899) történész Karádfi álnéven rögvest a szabadságharc leverése után huszár és honvéd anekdotákat jelentetett meg. Ezek a csattanóval záruló, rövid prózai alkotások a valóságon alapultak, ha nem is voltak pontosak. Az ide kapcsolódó, mosolyt fakasztó történetben is karhatalmat vernek be, de speciális fegyverrel felszereltet. Nagyszebenben a szászok a királyi személynök helyettesének macskazenével akartak bosszúságot szerezni. Megtudva a szándékot, a főhadparancsnok a helyettes személynök szállásán 24 dobost rejtett el. Amikor a macskagenekar felvonult és működni akart, a dobosok egyszerre előrontottak és irgalmatlanul kezdték dobolni a riadót. A jámbor szászok a nagy dübörgésre lábukat nyakukba szedve futásnak eredtek, sokan közülük orra is buktak. Mivel orruk vére megindult, ennyiben a jelenetet véresnek is lehet mondani. A vitéz zenészurak, csupán dobszóval, így kergették szét a macskagenélőket}v> 23.5.6. A szabadságharc 1849-es leverését, a világosi fegyverletételt követően a császáriak elől az Oszmán Birodalomba menekült főleg magyar, lengyel és olasz emigránsok mind nehezebb helyzetbe jutottak. A lefegyverzett, Vidinbe (ma Bulgária) került több ezer menekültre igen keserves sors várt. Számos nehézséggel küzdöttek, így a honvággyal, a rossz ellátással, a nyomorúsággal, a hideggel, különféle betegségekkel, járványokkal, a törökök kétszínű magatartásával. A Habsburg és az Orosz Birodalom követelte alattvalóik kiadatását, a törökök az iszlám felvételére inspirálták őket. Az emigránsok között belső feszültségek alakultak ki. A Vidinben tartózkodás idején, 1849. október 12-én kezdte meg tevékenységét az osztrák kormány küldötte, Franz Ritter von Hauslab (másképp Hauslaub, 1798-1883) tábornok, térképész és festő. Ő kapitányként, majd őrnagyként a császári család tagjainak, így Albrecht főhercegnek, Ferenc József későbbi uralkodónak és Miksa főhercegnek nevelésében is részt vett. 1848 októberében, mint vezérőrnagy a Bécset ostromló tüzérség parancsnoka volt, 1849-ben harcolt a magyarországi hadjáratban.141 Feladata ezúttal a menekültek hazacsábítása volt. Az eddig ismertetetteket illetve a továbbiakat Veress Sándor (1828—1884) hadnagynak, az emigráció egyik legpontosabb krónikásának leírásából ismerjük.142 Hauslab táborszernagy bár tudott az október 6-i kegyeden megtorlásról, mégis a császár végtelen kegyelméről biztosította mindazokat, akik visszatérni óhajtanak. A csábítással is felérő hazautazást segítő missziója sikerrel járt. Október 18-án 3 057 fő — ezen belül 2 732 magyar, 124 lengyel és 137 Kossuth Hírlapja 1848. július 14.1/12. 52; Kossuth Hírlapja 1848. július 20.1/17. 74. 138 Kossuth Hírlapja 1848. augusztus 23.1/46. 210. 139 Kossuth Hírlapja 1848. október 4.1/82. 373. 140 KARÁDFI 1850,100-101. 141 ÖBL 1959, 221 ; PRERADOVICH 1969, 122. 142 VERESS 1878,1. 42-43; GJUROV 1998, 271-279. 409
