Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Ég és föld emúlik, de az én szavaim nem múlnak el soha." Jézus Krisztus üzenete a keresztényeknek "égi levelek" által

Égi levél Vechta helységből43 Imádság minden baj és veszedelem elhárítására, és ezt különösképpen ezekben a szomorú időkben gyakran imádkozzátok. 1849. [Előszó a Krisztus megfeszítéséről szóló imádsághoz. — Ludwig Strackerjan] Ezt az imádságot a mi Urunk Jézus Krisztus sírján találták a 783. esztendőben és a pápa elküldte azt Károly császárnak, amikor ő harcba indult, és elküldetett ugyanaz az imádság a Szent Mihály-hegyre Franciaországba, ahol csodálatosan szép arany betűkkel nyomtatva található. Aki ezt az imádságot naponta elolvassa, vagy neki felolvassák, vagy magával hordja, nem hal meg hirtelen halállal, tűzben nem ég meg, nem jut az ellenség kezére, a csatában nem hal meg és nem győzik le; és ha egy asszony vajúdás közben ezt az imádságot elolvassa, vagy neki azt felolvassák, gyermekét meg is szüli és boldog anya lesz belőle; és amikor aztán a gyermek megszületett, tegyétek ezt az imádságot neki a jobb oldalára44, és ő huszonkétféle bajtól megszabadíttatik; és aki ezt az imádságot magával hordja, azt az eskór nem fogja gyötörni, és ha találtok egy embert a földön fekve ezzel a betegséggel, tegyétek neki ezt az imádságot a jobb oldalára, és ő akkor feláll és egészséges lesz. És aki ezen gúnyolódik, legyen átkozott. Erősen higgyetek abban, ami az imádságban írva vagyon. Ugyanolyan való igaz ez, mint az evangélium. Aki ezt az imádságot a házában tartja, annak nem árt a mennydörgés és a villámlás, és ha valaki ezt az imádságot naponta elolvassa, vagy neki felolvassák, vagy magával hordja, halála előtt három nappal jelet kap Istentől, és ebből megérti, ez az én meghalásom napja. [Ezután a „Fohászkodás Krisztus keresztjéhez” cím alatt egy meglehetősen hosszú ima következik, ami jelen esetben számunkra érdektelen. — Ludwig Strackerjan] Németország Alsó-Szászország Vechta város Orosz György fordítása 3. 4. Égi levél Brake helységből45 Egy grófnak volt egy szolgája, akit B. G. H. apja helyett le akart fejeztetni. Nos, amikor ennek meg kellett volna történnie, a hóhér nem tudta őt megölni. Amikor látta ezt a gróf, megkérdezte a szolgát a gróf, hogy is történhetett meg, hogy a kard nem tudott benne kárt tenni. Ekkor a szolga megmutatta neki a levelet, amiben ezek a betűk szerepeltek: B. I. F. H. B. K. S. K. K. Amikor a gróf megnézte ezt a levelet, megparancsolta, hogy minden egyes embernek magával kell hordania ezt a levelet. Ha valakinek vérzik az orra, vág}' vérző sérülése van, és a vérzést csillapítani akarja, fogja ezt a levelet és tegye rá arra, és így csillapítsa a vérzést. És aki ebben nem akar hinni, írja rá ezeket a betűket egy kardra vagy eg}' lőfegyver oldalára, és szúrja le azt egy helyen, és így nem fog megsebesülni. És aki ezt a levelet magával hordja, varázslás őt nem fogja, és az ellenségei nem tudnak benne kárt tenni, se neki kárt okozni. Ezek Krisztus öt szent sebei: K. H. F. G. K, így afelől is biztonságban vagyok, hogy hamis ítélet ellenem nem születhet. - H. H. S. S., és aki ezt a levelet magával hordja, annak nem ártanak villámlás vagy mennydörgés, tűz vagy víz se. Házi áldó és védő levél Az Atyaisten, a Fiú és a Szent Lélek nevében! Ahogyan Krisztus az Olajfák-hegyén nyugodtan állt, ugyanúgy minden löveg maradjon nyugalmi helyzetben, és nekem nem fognak ártani az ellenség, a gyilkos és a tolvajok lövege és fegyverei. Ugyanezt Isten megerősíti. Minden látható vagy láthatadan pisztolyok vág)' lőfegyverek, amelyeket ők rám irányítanak, maradjanak nyugalmi helyzetben, Jézus halála és Mihály angyal parancsa által, az Atyaisten, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Isten legyen velünk! Aki ezt az áldást az ellenség ellen magánál tartja, nem esik fogságba és az ellenség fegyverei nem tudják megsebesíteni. Amen. És aki pedig nem akar hinni ebben, másolja le és akassza azt egy kutya nyakára és lőjön rá, akkor majd meglátja, hogy mindaz igaz, hogy Krisztus megszületett és felment a mennyekbe. Mint ahogyan ő valóban a földön járt, ugyanúgy engem ne lőjenek meg, ne szúrjanak le, ne mérgezzenek meg, se a húsomat, se a beleimet, semmimet ártalom (sérülés) ne érje, az Atyaisten, a Fiú és a Szent Lélek nevében! A mi Urunk Krisztus nevében kérem a vért, hogy golyó engem el ne találjon, legyen az ezüstből, aranyból vagy ólomból, a mennyei Isten mindentől megvéd engem. Az Atyaisten, a Fiú és a Szent Lélek nevében! Ez a levél az égből küldetett és Holsteinban találták meg. A Redana nevű szérű felett lebegett az 1724. esztendőben. Arany betűkkel írták. Amikor azt meg akarták fogni, tőlük eltávozott, mígnem az 1791. esztendőben valaki azzal a gondolattal fogta meg, hogy lemásolja, és a világnak kinyilatkoztatja. A levél ehhez az emberhez fordult. És továbbá ez vagyon benne: Aki vasárnap 43 STRACKERJAN 1909,1. 62. Német népi imádság. 44 Ez egt’ szemléletes példája a duális osztályozó rendszernek és egyben fontos adalék a jobb-bal dichotómia kérdéséhez a német népéletben, népi vallásosságban. 45 STRACKERJAN 1909, I. 63-65. Német népi imádság. A. N. Veselovskij ezt az imádságot már a Ludwig Strackerjan-féle 1909-es megjelentetése előtt ismerte és a különféle hiedelmek egymásra rétegződése tipikus példájának tartotta. (VESELOVSKIJ 1876b, 106.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom