Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Demeter Zsófia: Régi és új szerepkörök Székesfehérvár történetében
Demeter Zsófia: Régi es új szerepkörök, Székesfehérvár történetében Rácvárosban éltek rác iparosok és parasztok, hanem leggazdagabb kereskedőik, illetve a szép számú hivatalnok a Belvárosban lakott. Az 1703-as privilégiumlevél tiltotta, hogy a város területén római katolikusokon kívül más vallású megtelepedjen, természetesen ez azt is jelentette, hogy polgárjoga is csak a katolikusoknak lehetett. Ennek ellenére persze az oklevél kiadásakor már létezett a Rác templom (a mai templom előde már a török alatt is állt), éltek itt ortodox keresztények, sőt polgárjogot szerzett tagjaik a városi magisztrátusba is bekerültek. 1715-ben 48 rác családfőt írtak össze, a II. Józsefkori népszámlálás 278 görögkeleti vallású fehérvárit említ.110 Az 1730-as évek állapotát leírva Bél Mátyás rámutatott arra, hogy a szerbek, „akik hajdan nevet adtak a külvárosnak”, már nincsenek olyan sokan, mint azelőtt. 1802-ben a választott polgárok névsora Vladiszlav Tésittyel kezdődik, kis kegyes csalással Tésőnek írva. 1807-ben pedig a székesegyház tornyának javításakor szokás szerint elhelyezték a kereszt alatti almában a város akkori hivatalnokainak névsorát, köztük Georgij Tyirovotyot, Jován Jávkovityot és Mihákló Ivánovityot is megtaláljuk.111 A XIX. század közepéig, a magyar és főként a zsidó kereskedők térnyeréséig vezető szerepet a szerb kereskedők játszottak. Számuk a gátló rendelkezések ellenére jelentős volt: 1784-ben 54 (13 mester, 20 legény, 21 inas) fő. Virágkorukban, a XIX. század 40-es éveiig gyakran a székesfehérvári Kereskedelmi Társulat élén is szerb elnök állt (pl. Kirovics György, Ivanovics Mihály, Dukovics Jován és Sztojanovics Mihály). Ezután vallás szerint váltakozva választottak. A szerb közösség leghíresebb tagja is egy kereskedő családjából származott. A gazdag veszprémi kereskedő Ivanovics Lázár 1912 körül telepedett le Székesfehérváron, híressé vált lánya, Katarina Ivanovics (1811—1882) azonban még nem itt született. Az apa kétszer is viselte a szerb templom gondnokságát. Katarina a 30-as évek elején Pesten, majd Bécsben, illetve Münchenben festészetet tanult, s a szerb nemzet első festőnője lett. 1848 után visszatért Székesfehérvárra, s itt teljesen visszahúzódva élt festészetének haláláig (a mai Vasvári utcában levő házában alkotott).112 Hamvait és síremlékét, mint a szerb nemzet első festőnőjéét, 1967-ben Belgrádba vitték. A rác iparosok kevéssé tőkeerős, hagyományos iparokat űztek: csapók, vargák, szűrszabók voltak. A legjellegzetesebb iparág a tobakoké volt, akik a palotavárosi Tobak-csatorna, Tobak utca névadói is lettek. Eredetileg szattyán- és kordovánkészítők voltak, később azonban a kifejezést a birka- és kecskebőrrel dolgozó tímárokra általában használták.113 A város kegyúrként viselkedett a görögkeleti egyházzal szemben, és biztosokat állított felügyeletükre. 1792-ben Korherr Domokos mint az „illír nemzet biztosa” szerepelt.114 A görögkeletiek száma a XIX. század közepéig növekedett, 1770-től 1899-ig iskolát tartottak fenn a Szúnyog utcában.115 A török alóli felszabadító háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc idején is megfigyelhető, hogy a környező megyei területekről paraszti lakosság húzódott be a vár melletti elpusztult településrészekbe, elsősorban a Belvárostól délre kialakuló későbbi Alsóvárosba. A kiváltságlevél tiltása ellenére a zsellérek között nagy számban jelentek meg protestánsok. Olyannyira, hogy az 1700-as évek elején bujkáló lelkészekről, az 1800-as évek elején pedig protestáns tam'tóról hallunk, s ez utal arra, hogy már közösség is kialakult. A reformátusok lélekszáma az 1824. évi gyülekezetté alakulástól a XX. század elejéig dinamikusan növekedett, gyülekezetük a második legnépesebb közösség lett.116 Kezdetben a sárkeresztesi gyülekezet leányegyházaként működött, 1840-től lett önálló.117 A református közösség templom, iskola s lelkészlak építésére 1827-ben kért és kapott engedést, telket, téglavetőhelyet és téglaégető kemencét. Az alapkövet 1836-ban azzal a feltétellel rakhatták le, hogy a „szépészeti rendszabásokat” betartják.118 A templom 1837-ben felépült, fel is szentelték, de az 1843-as tűzvész alatt leégett, az újat 1844-ben szentelték fel.119 A templom újjáépítéséhez sokan járultak hozzá, maga a katolikus püspök is.120 Temető céljára földet a reformátusok a Kommendáns-rétből vagy a Szedreskertből kértek 1824-ben. Temetőt ki is jelöltek számukra a Sóstói országút mellett.121 A városi magisztrátus patrícius-polgári szemlélete miatt és minduntalan a kiváltságlevélre hivatkozva tiltotta a zsidók szerepvállalását. A XIX. század elején is csak a „lankadt kereskedés virágzását remélve” engedett a szigor: az 110 FARKAS Gábor főszerk. 1997, 210-211. 111 DEMETER 1996, 36. 112 LAUSCHMANN 1998, IV. 300. i« DEMETER 2002. 114 KÁLLAY 1988, 368-369. 115 DEMETER 2002. "6 FARKAS Gábor főszerk. 1997, 213. 117 VÁRADY 2000,185.; DÂNYI 1996,19. 118 KÁLLAY 1988, 370. FARKAS Gábor főszerk. 1997,213. 120 DÁNYI 1996, 16. >21 KÁLLAY 1988, 371. 62 — ■ T
