Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Sztana-Kovács Adrienne: 18. századi utazók Fejér megyében
Sgtana-Kovács Adrienn: 18. sgágadi utalók Fejér megyében találkozunk számos olyan toposszal az útleírásokban, útinaplókban, később még az országleírásokban is, amelyek több évszázados múltra tekintenek vissza.11 A másik kötelező elem az úgynevezett nemzetkarakterológiai megfigyelések rögzítése. Az ókori klímaelméleten alapuló sztereotip képek továbbéltek a humanista szerzők munkáiban, majd a 16—18. században a tudományosság szerves részét képezték. A könyvek és az olvasás terjedésével pedig bekerültek az egyre szélesebb köztudatba.12 A 17. századi Magyarországról alkotott kép a 18. század elejére negatív átalakuláson ment keresztül.13 A kereszténység védőbástyájából termékeny, minden földi jóval megáldott, de kulturálisan elmaradott országgá vált, ahol a lakosok kétszínűek, ravaszak és németgyűlölők. Természeti gazdagságukat nem képesek kihasználni, mert dolgozni nem szeretnek. Kereskedőik, iparosaik, városaik polgárai mind a bevándorlók vág}7 a helyben született németek közül kerülnek ki. Ezeket a megállapításokat Hermann Conring német államtudomány-professzor tette 1666-ban, aki a fentieken túl azzal emelkedett ki a kortárs megfigyelők közül, hogy először ismerte fel az ország nemzetiségi sokszínűségét. Azt is megfogalmazta, hogy emiatt nem lehet egységes testalkatról és népjellemről beszélni, sőt ebből kifolyólag a tökéletes állam létrehozása sem lehetséges.14 Az ide utazó diplomaták, tudósok és utazók a könyvekből nyert előképekkel érkeztek meg az országba és ezektől befolyásolva, vagy épp ezeken túllépve rögzítették saját tapasztalataikat. Mindemellett az útleírásokkal kapcsolatos elvárások is változtak a 18. század folyamán. A meghatározott formák szigorú követése fokozatosan háttérbe szorult, és a század második felében egyre inkább hangsúlyos lett a személyesen megélt élmény továbbadása és a kritikai hang megjelenése. Magyarok mint „mások” A következőkben a megjelentetett údeírások, valamint a könyvtárakban elérhető főként német, és a már feldolgozásra került svájci, angol és holland utazók által a 18. század folyamán megfogalmazott magyarságképben, valamint a Dunántúl népességének leírásában kimutatható változásokat próbáljuk meg összefoglalni. A század elején az első általunk ismert utazó Lodewijck van (der) Saan15 volt, aki 1705 őszén diplomáciai küldetésben utazott át Magyarországon. Útleírásában nem az elfogadott stílust követte, de nagyon sok sztereotípiát használt.16 így előszeretettel élt a „termékeny föld — elmaradott lakosok” ellentétével, amely szerinte a magyarok lustaságában gyökerezett. A lakosságot nem a törökökhöz, hanem az olaszokhoz hasonlította, nagyon gőgös, harcias, kapzsi és kegyeden képet festve róluk. Ez a leírás megfelelt a 18. századi Völkemtafeleknek.17 A magyarokat a külföldiekkel szemben ellenségesnek tartotta és egy, a korszakban általánosan használt mondás pedig teljesen meggyőzte a németek és magyarok közti különbségről. Eszerint a németek kevésbé képesek élvezni az életet, a magyarok viszont hedonisták.18 Ebben a képben a korábbi olasz humanisták által megrajzolt vonások köszöntek vissza. A következő nemzetkarakterológiai leírás majd 40 évvel később készült, a szerzője kiléte ismeretien maradt. 1742- ben M. du B. néven levelekben számolt be az ország állapotáról.19 A szerző éles szemmel látta meg a társadalmi különbségeket a főnemesség, a köznemesség és a parasztság között. Leírásában visszautalt a Rákóczi-szabadságharcra is, mikor a szabadságot mint a legfontosabb, szem előtt tartott értéket emelte ki. „A kögépnemes nagyon büszke és bardas szellemű, a kényelmet megveti, mert ag nem férfias dolog. Hágájuk szabadsága mindennél fontosabb sgámukra. A nemes és parasgt egyaránt lusta és élveteg heves és bosszúálló. A magyarok általában nehegen barátkognak, de ha egysger valakivel barátságot kötöttek, 11 Ilyen volt például Jordanes, és Freisingeni Ottó hunokról megörökített képe az alacsony, sötét, rút emberekről, amely még a 17. században is tovább élt. Bonfini, Ransanus és Jacobus Philippus Bergomensis megírta, hogy a magyarok harciasak és inkább a fegyverekkel és az asztal örömeivel törődnek, ebből a kulináris élvezetek iránti rajongás is szívósan tartotta magát sokáig, vagy elég csak utalnunk Pannonia termékenységének toposzára, amely a 18. században is visszaköszönt. (TÁRNÁI é. n.) A középkori magyarságképről Id. CSUKOVITS 2009; RADKK 2009. 12 Magyarországon a 18. század végétől egyre inkább felerősödött a nemzetkarakterológián alapuló, és emiatt a magyar kultúrát és művészetet elmaradottnak tekintő, külföldi kritikák visszautasítása. (PAPP 2001, 230.) 13 A 17. század elejének legnagyobb hatású nemzetkarakterológiája John Barclay Icon armorumja volt. A magyarságkép további alakulásáról ld. TÁRNÁI é. n.; G. ETÉNYI 2009. 14 TÁRNÁI é. n. 15Lodewijck van (der) Saan (1655—1722), diplomata. Munkája: Reijse na 1Veenen 1705. (ABLONCZYNÉ NÁDOR 2005) «« ABLONCZYNÉ NÁDOR 2005,182. 17 ABLONCZYNÉ NÁDOR 2005, 189. A klímaelméletből táplálkozó nemzetkarakterológiák a 18. század első harmadában német nyelvterületen láttak napvilágot. Az első Leopold-Stich féle augsburgi keletkezését 1719-1726 közé teszik, amelynek szövegén alapult az 1730-40 körül összeállított ’Völkertafel’. A táblázatokat közli: STANZEL Hrsg. 1999, 40-41. A magyarokat a 18. század első felében hűtlennek, kegyetlennek, durvának, lázadónak írták le, akik kard által vesztik életüket. A jellemzésekről ld. bővebben ÖTVÖS 1999. 18 „Die Ungarn sagen dass die Deutschen schöne weiße Stuben und schwarzes Brot haben, aber sie, die Ungarn essen schönes Wittes Brot mit Fleisch in schwanken Stuben oder Kammern. ” (ABLONCZYNÉ NÁDOR 2005, 190-191.) 19 Detters sur les Hongrois par M. du B. Amsterdam, 1742. (G. GYÖRFFY 1991, 20.) 280 i
