Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. I. rész (1659 - 1825)
Farkas Gábor A %rci apátság elos^állási uradalma. I. rés%: 1659-1826. A bakonyi birtokok számbavétele Tóbiás apát a szatmári pacificatio után 4 szerzetest küldött Pápára, hogy folytassák az egy évtizede félbehagyott munkát. A misszió prokurátora, Regnárd Gergely felépítette a rezidenciát és a majort, melyek, a város több házával együtt, 1705-ben a császári csapatok gyújtogatása során elégtek. A Pápán levő ingatlanok, a bakonyi birtokok a kurucoktól visszakerültek az apátsághoz. A mezőgazdasági ingatlanokat gondozni kellett, mert azokat az évek során elhanyagolták. Az építkezések 1720-ig eltartottak. A rezidencia azonban 1721-ben egy városi tűzvész alkalmával elhamvadt. A páterek a majorba tették át lakhelyüket. A rezidenciát 1726-ig újra felépítették; az U alakú, egyemeletes barokk stílusú épületet alápincézték, a vár kazamatáit pinceszerű helyiségekké alakították át. (A pince alatt újabb üregek voltak, melyek a váralagút részét képezték.) A mély pincelejárót téglával boltozták; a tetőszerkezetet vörösfenyő gerendákkal, a födémet téglával borították. Az emeleti nagyterem mennyezetére négy7 mezőre osztott barokk festmény került, melynek központjában levélmintás kör volt látható, mintegy 70 cm átmérővel. A festmény egyik oldalát páncélzat díszítette. Az emeletre két lépcsőfeljáró vezetett; az egyik 22 fokból állott. A földszinten hangulatos bolthajtásos szobát alakítottak ki; az udvart magas kőfallal vették körül, melynek közepén volt a kétszárnyas utcai kapu. A rezidencia 1815-ig volt zirci apátsági tulajdonban; ekkor Dréta Antal apát 16 ezer forintért eladta Rohonczy János vármegyei tisztviselőnek.42 A bakonyi birtokok közül előbb Terel rendbeszedésére került sor. Ez a birtok feküdt Pápához közelebb. Megjegyezzük, hogy7 a Mohács előtti időkben két Tevel létezett: Nagytevel, melyet jobbágyak laktak; és Nemestevel (később Kistévéi, majd Adásztevel nemesi helység). Nagytevel a hódoltság idején elpusztult, újratelepítése nem járt sikerrel, és 1678-ban Pusztatevelként említik a források. 1614-ben a zirci apát a pusztát a bakonybéli praedialistáknak adta árendába. Telepítésére 1718-ban került sor, a telepeseket a heinrichaui apátság Sziléziából, Morvaországból, Frankhonból, Horvátországból toborozta. Schneider Henrik birtokkezelő a helységben 23 telket és 27 zsellérházhelyet alakított ki. 1719-ben léptek szerződésre a telepesek a rezidenciával, és ekkor rögzítették a telepesek jogi helyzetét. Ebből tudjuk, hogy a jobbágyok hároméves mentességet kaptak az adó és szolgáltatás alól, valamennyien szabadmenetelűek voltak, és 1722-től kötelezték őket adózásra és egyéb jobbágy7szolgáltatásra: egyházi tizedfizetésre és robotolásra. Tevel lett a nyugat-bakonyi ciszterci birtokok (Polány, Koppány, Berénd, Sóly7) gazdasági alközpontja. A teveli majorban összpontosították a többi gazdaság számára szükséges eszközöket, és a megfelelő számú állatállományt. 1720-ban már állt az urasági ház, melynek földszintjén kápolnát rendeztek be. A gazdaság szépen prosperált: 1722-ben a prokurátor apátválasztásra Heinrichauba utazott, ahova innen 6 szép csikót vitt magával. A leírások szerint a sziléziai apátság gazdasági szakemberei megcsodálták a csikókat. A prokurátor az apátságból 150 forintot hozott magával, a pénzt a teveli templom építésére fordította (1725-ig). A templomot a középkori épület alapjaira helyezték; benedikálására 1727-ben került sor. Sóly gyér lakossága 1567-ben került a hódoltsági zónába. A létbizonytalanságban a falu nem gyarapodott, a helység a felszabadító háborúk idején elpusztult: 1685-ben loca deserta volt. A lakosság visszatelepítése 1699-ig megtörtént. Ez évben az adminisztrátor (Truffin Jeromos) szerződést kötött a lakossággal; ennek értelmében évi 100 forintot adtak Pápára, és robottal (kézi munka) tartoztak. A helység természeti viszonyai mostohák, Olaszfalu és Öskü határában béreltek rétet. Olaszfalu, Zirc és Akii erdeiben makkoltattak, a sertések után darabonként fizettek. Szőlőhegyén termett bor a somlóival vetekszik, 1720-ban szőlőhegye 63 kapás nagyságú volt, 21 jobbágy fizetett úrbéri szolgáltatást. Ez évi 39 forint készpénzt jelentett, valamint a termények után dézsmát adtak és robotoltak. Az utóbbit hosszúfuvarban kellett teljesíteni.43 Koppány a hódoltság elején elpusztult, és 145 éven át volt loca deserta. A pusztát Ujfalussy apát 1659-ben visszaváltotta a zálogbirtokostól, és a számára megbízható családnak adta árendába. A pannonhalmi főapát az 1600-as években két ízben próbálkozott a puszta betelepítésével, de a lakosok nem maradtak meg. A források szerint az ugodi és gyimóti parasztok a falu határát sajátjuknak tekintették, és a telepesek terményét eltulajdonították, szállásaikat feldúlták. 1676-ban a fehérvári bég tudomására hozták, hogy a koppányi határt az ugodiak és gyimótiak jogtalanul használják, az ott szerzett jövedelem után nem adóznak. A bég mindkét falura kivetette a szolgáltatást. A XVIII. század első évtizedében az említett két falu árendálta a koppányi földeket, mert telkes jobbágyai nem voltak. Az 1716 és 1718 közötti években 36 telekre és 35 zsellérházhelyre Manz-vidéki németeket telepítettek le. A koppányi templom 1730-ig elkészült. A telepítés kapcsán a lakosság sérelmeket szenvedett, melyet orvosolni a birtokkezelő nem tudott. A jobbágyok és a zsellérek Fenyőfőre átköltöztek.44 Beréndet (neve a 17. század közepéig Kovácsberénd) a török portyák a XVII. század második felében gyakran felverték. A lakosság elmenekült, és a létbizonytalanság miatt nem költözött vissza a helységbe. A szerzetesek 1700 után megszemlélték a gyéren lakott falut, a lakosságot református hiten találták. 1727-ben német telepes családok 42 VAJDA szerk. 1896,28., 385-389.; REGNUM 423-436.; THALY 1881, 768-775. 43 HELYTÖRTÉNETI LEXIKON 355-356.; REGNUM 424. 44 VAJDA szerk. 1896, 389-391.; HELYTÖRTÉNETI LEXIKON 112.; REGNUM 426. 232
