Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Gelencsér József: "Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban
Gelencsér József: „Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban Ezt Szlemenics Pál, pozsonyi királyi jogakadémiai tanár is megfogalmazta: A szülők verésén kívül a tetemsértést, azaz testi sértés egyéb fajtáit többnyire polgári törvényszéki perrel, azon belül a sérelmet szenvedett polgári állapotához képest vagy cégéres, azaz nagyobb, vagy kisebb hatalmaskodás perével szokás megbosszulni. Ám annak sem mond semmi ellent, sőt szokásban van, hogy a tetemsértésekért, különösen, ha súlyosabbak és a bűnös csekélyebb vagyonnal bír, a hatalmaskodás pere helyett a bűntetthez mérendő büntetés végett fenyítő, azaz büntetőper induljon.26 A bírói gyakorlat helyességét előbb az 1840. évi IX. törvény, majd az 1868. évi XXI. törvény erősítette meg. Az előbbinek, a mezei rendőrségről szólónak 31. §-a kimondta: Aki a csőszt „hivatalos kötelességben! eljárása közben vág)' azért bosszút állva megveri, mint közfenyíték alá tartozó a rendszerinti bíróság által... vétsége fokozatához képest, a büntető-köztörvény rendelete szerint fenyítessék meg.” Ezen kívül, ha a csősz „orvosolhatatlan csonkítás esetében örökre alkalmatlanná lett”, a sértő fél 24—100 ezüst forint fájdalomdíj megadására marasztaltassék. A megvakítást elkövető így büntetőjogi és magánjogi szankció alá is esett. A közadókról és a pénzügyi törvényszékek felállításáról rendelkező 1868. évi XXI. törvény 94. §-a a pénzügyi hatóság kiküldöttjével szemben ellenszegülőt, azt tetdeg bántalmazót sújtja. Súlyosabb sérülés esetén a büntetőbíróság által egy éven túli fogság is kiszabható volt. Ezeket a szabályokat a bíróságok szintén alkalmazták. A reformkorban Magyarországnak még mindig nem volt büntető törvénykönyve, pedig a kodifikációt a polgárosodó viszonyok, a modern eszmék, az ellenzék követelései egyaránt sürgették. A rendi országgyűlés által kirendelt választmány elkészítette az anyagi jogi plánumot. Bár ez — különösen Deák Ferencnek köszönhetően — a humánus és jogászi gondolkodás remeke volt, a főrendek és az alsó tábla nézeteltérése miatt elbukott, nem lett belőle törvény.27 Az 1843. évi büntetőjavaslat a megvakítást expressis verbis nem említette. A szándékosan, meggondolt eltökéléssel elkövetett súlyos testí sértést, mely által a sértett megcsonkíttatott, vagy valamely érzékétől megfosztatott, vagy szembetűnőleg elcsúfíttatott 3 évi, ha minden munkára alkalmadan lett, 4 évi rabsággal fenyegette. Az elkövetőt hivatalból vették fenyítő eljárás alá. A sértő a törvényes büntetésen, az orvoslási költségeken kívül a szenvedés, a gyalázat, a meggátolt kereset fejében a bíró által meghatározott, legfeljebb 20 000 forintot meg nem haladó pénzbírságra volt ítélendő.28 A szabadságharc leverése után alkotmánysértő módon nálunk is az Ausztriai Büntetőtörvény (ABT) került bevezetésre. Ez az 1803. évi Strafgesetz némileg módosított változata, a korszerűden 1852. évi Strafgesetzbuch volt. Ennek 156. §-a így rendelkezett: „Ha pedig a bűntettből a sértettre nézve szavának, látásának vagy hallásának elvesztése, vagy maradandó gyengesége, nemző tehetségének, szemének, karjának vagy kezének elveszése vagy valamely más feltűnő megcsonkítás vagy elcsúfítás... következett, úgy a súlyos börtönbüntetés öt és tíz év között szabandó ki.” Az ABT az ölési szándék nélküli, ellenséges szándékból eredő bántalmakat vette a súlyos testi sértések körébe.29 A törvény talán egyetlen érdeme a szabadságvesztés büntetésnek általánossá tétele volt. Az 1861. évi Országbírói Értekezlet az alkotmányosság érdekében alkotta meg az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat, és áhította vissza a polgári átalakulás előtti magyar büntetőtörvényeket. Ahogy Degré Alajos jellemezte, szerencsétlen lépés volt ez, hiszen a régi magyar büntetőjog kodifikálatlan volt, sőt még általános elvei sem voltak leszögezve. Ebben a zavaros helyzetben nagy jelentőséggel bírt egy elméleti munka, Pauler Tivadar pesti egyetemi tanár kétkötetes műve.30 Pauler Tivadar Büntetőjogtan c. alkotásában, pótolva a jogi szabályozás hiányosságát, a szokásjog és a bírói gyakorlat alapján rögzítette a kiegyezést követően a súlyos testi sértés fogalmát, a rá vonatkozó szabályokat. Lényege az volt, hogy ez a bűntett az ember testi épségének vagy egészségének jogellenes, súlyosabb megsértése, ölési szándék nélkül. Magában foglalta a külső és belső, szándékos és vétkes, a test épségére vagy a szellemi erők működésére vonatkozó súlyosabb bántalmazásokat. Mindezeket továbbra is kisebb vagy nagyobb hatalmaskodásnak minősítette. A súlyos testi sértés minősített esetei közé sorolta, ha a cselekmény a sértett látásának elvesztését okozta.31 Pauler műve nem csak egyetemi tankönyv volt, hanem a büntető ítélkezésben is jelentőséggel bírt. Ez a rendszerező anyaggyűjtemény összekötő kapocs volt az 1843. évi javaslat és a Csemegi-kódex között.32 A Csemegi-kódex az 1878. évi V. törvényt jelentette, nevét a nagy tudású és a hatalmas kodifikátori munkát szinte egyedül végző Csemegi Károly államtitkárról kapta. Az európai horizontú Csemeginek köszönhetően ez az első, magyar törvénnyé lett büntetőkódex a kor tudományosságának színvonalán állt.33 A törvény rendelkezései értelmében a testi sértés alapesetben szándékosan, de ölési szándék nélkül, másnak bántalmazásával vagy egészségének sértésével valósult meg. A bűncselekmény harmadik alakzatába, a súlyos testi sértés 26 SZLEMENICS 1836, 76. §. 27 MEZEY 2007, 318-321. » PAULER 1869-1870, II. 184. 29 PAULER 1869-1870, II. 182-183. » MEZEY 2007,326-327. 31 PAULER 1869-1870, II. 176-179. 32 MEZEY 2007, 327. 33 MEZEY 2007, 329-330. 193
