Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)

Szemle

Alba Regia 41. (2012) Ahogy mondandóm elején említettem, Lukács László könyve több tucat hosszabb-rövidebb írásból áll. Vannak közöttük tanulmányok, azonban mégsem nevezném a művet tanulmánykötetnek. Úgy vélem, több és érdekesebb munka annál. Egyfajta szintézis, amely a múltból táplálkozik, de a jövőre irányul, és elsősorban jövőnk szempontjából hasznos. Megjelenik benne a néprajztudomány eddigi eredményeinek, valamint a szerző saját néprajzi munkásságának értékelése, szubjektív viszonya a néprajztudományhoz, és a tudományos tevékenységét meghatározó személyek előtti tisztelgés. Mindezek mellett a kötet egyedülálló kordokumentum is, amely az írásokhoz mellékelt fényképekkel együtt az elmúlt négy évtized néprajzi -muzeológiai történéseit hitelesen dokumentálja. A könyv olvasása közben fokozatosan, lapról lapra bontakozott ki előttem Lukács László néprajzi látásmódja, szemlélete, több évtizedes és nemzetközileg is elismert néprajzi kutatómunkája, múzeum- és kiállításszervező, valamint oktatói tevékenysége, sőt még különleges érzéke és lelkesedése is a különféle néprajzi ügyek előmozdítására (pl. Vajkai Aurél Szentgál című könyvének megjelenését az ő közbenjárása gyorsította fel - ennek részletei is olvashatók a kötetben). Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindenki figyelmébe egyrészt azért, mert globalizált, társadalmi, gazdasági, etnikai és identitásválságokkal terhelt világunkban a nemzeti értékek felmutatására figyelmeztet, másrészt pedig azért, mert néprajzi adatok sokaságán keresztül, legtöbbször személyes hangvételben teremt lehetőséget arra, hogy az olvasó megismerje egy kiemelkedő jelentőségű, európai színvonalon dolgozó magyar néprajzprofesszor szaktudományos gondolkodását. NAGY VERONIKA 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom