Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
P. Szalay Emőke: Ötvöstörténeti adatok a XVI - XII. századi pohárformákhoz (Tölcséres, cápás és talpas poharak)
Alba Regia 40. (2011) P. SZALAY EMŐKE ÖTVÖSTÖRTÉNETI ADATOK A XVI-XVII. SZÁZADI POHÁRFORMÁKHOZ (TÖLCSÉRES, CÁPÁS ÉS TALPAS POHARAK) A reformáció 1517. október 31-én Luther tanainak a wittembergi vártemplom kapujára történő kifüggesztésével kezdődött. Az új hitelvek viharos gyorsasággal terjedtek el Európában, és egy évtizeden belül eljutottak Magyarország legkeletibb részébe is. Az új hiürányzatok bizonyos változásokat jelentettek a templomi felszerelési tárgyakban is. A kálvinista, másként református vallásban az oltárok, a templomi zászlók kikerültek a templomokból, ugyanakkor az úrvacsoraosztáshoz hasonló tárgyak szükségeltettek, mint a miseáldozathoz. A református egyház azonban nem írta elő, hogy az úrasztali felszerelési tárgyak, elsősorban az úrasztali borospoharak nemesfémből készüljenek. Az 1560-as debrecen-egervölgyi zsinaton hozott előírás csak azt mondja: „Az írás csak ivóeszközökről vagy pohárról emlékezik. Tehát mindennémű edényeket... el kell fogadnunk.”1 Ebből következik, hogy évszázadok óta változatos anyagú és formájú edények alkotják a református templomok úrasztali tárgyait. A gyülekezetek a XVII. században igyekeztek felszerelni egyházukat a szükséges úrasztali edényekkel, elsősorban borospoharakkal és kenyérosztó-tányérokkal, amelyek anyaga lehetőség szerint értékes, azaz ezüst volt. Az előírások hiánya következtében a kor kedvelt és elterjedt formái mind megtalálhatók a klenódiumok között. Az eltelt évszázadok viszontagságai közepette a használt edények közül elsősorban a drágább anyagúak maradtak fenn, amelyek eszmei tartalmuk mellett anyaguknál fogva is időtállóbbak voltak. így a református egyház jelentős számú ötvösmunkát őriz a korai időszaktól kezdve. Az alábbiakban a XVI-XVII. század legkedveltebb pohárformáit soroljuk elő a Tiszáninneni Református Egyházkerület Zempléni Egyházmegyéiének gyülekezeteiből.2 Tó les érés poharak A XVI. században általánosan elterjedt és kedvelt forma volt az ún. tölcséres pohár, amely nevét a tölcsérhez hasonló alakjáról kapta. A XVI. századi változatok dereka kissé szűkül, majd szája felé erősen öblösödik. A XVII. században inkább hengeres formát ölt enyhén kihajló szájjal. Uliomos pártá^atú edények A kisropvágyi gyülekezet pohara a forma klasszikus változatát mutatja (1. sz. 1. kép). Jelentőségét növeli, hogy évszámmal ellátott, az 1544-es dátum azt bizonyítja, hogy már a XVI. század közepe előtt kedvelt volt maga az alapforma, egyúttal igazolja e formai típus ekkori meglétét. Figyelmet érdemel, hogy a közepében belülről külön beforrasztva találjuk az évszámot, amelyben a névbetűk alatt az 1544-es évszámban a 44-es szám két fél nyolcas megoldással írott. Ez a megoldás az előző században fordult elő inkább. Ugyanakkor gondolkodásra késztet az, hogy hasonló poharakat a XVII. század első feléből ismerünk.3 Ilyen a Debrecenben előkerült ún. halápi pohár, amelyen a zsinór formája: a derekán két liliomos párta között kötélsodrás, két sima szál csomós felületű szálak között. Ugyanez a megoldás tűnik fel egy másik debreceni ötvös tölcséres poharán is, bár ez némi formai eltérést mutat. A derék zsinórja kissé magasabbra került, szája nem annyira kihajló, ami mindenképpen későbbi forma.4 A kisrozvágyi poháron a szájperem díszítése viszonylag egyszerű, nem finom megoldású. Az 1629. évi egyházlátogatáskor azt jegyzik fel, hogy „Sacra vasa non habent, sed comparabunt.” (Szent edények a szentségekhez 1 KISS 1882,152.- A kutatást az OTKA T 68.849 sz. pályázatának támogatásával végeztem. A tárgyak közölve: P. SZALAY 2010a. 3 SASIANU 1986, 20. kép, azonosította: P. SZALAY 2001a, 41. 4 B. BOBROVSZKY 1980, 57. kép, ezt a poharat később P. SZALAY kísérelte meg mesterhez kötni: 2001a, 36. A másik pohár uo. 148. 151. sz. 45
