Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Kövecses-Varga Etelka: Szentelmények Esztergom környékén
Kövecses-Varga Etelka: S^entelmények Esztergom környékén A XX. század első felében még élt az a szokás, hogy ha a csecsemő nem volt életképes, és nem volt idő arra, hogy papot hívjanak, a bába keresztelte meg a szenteltvízzel, „hogy ne menjen az eredendő bűnnel a másvilágra”. A háznál elhunyt felnőtt hozzátartozót szenteltvízzel hintik meg, „beszentelik” a halottat. A felravatalozás után a halott közelében egy pohárban van a szenteltvíz, benne egy szál örökzöld növénnyel (Bajóton rozmaring vagy télizöld, Epölön puszpáng). Ha valaki el akar búcsúzni a halottól, megfogja a szenteltvízben lévő ágat, s kereszt alakban meghinti a halottat. Idős emberek házában, a szoba bejárata mellett, belül látható a szenteltvíztartó, amelybe szintén gondoskodni kell a szenteltvíz utánpóúásáról. Vízkereszt napján kerül sor a ház beszentelésére is. A pap az aznapi szentmise után keresi fel a házat, ahova hívják. Szentgyörgymezőn a ház négy sarkát, Nyergesújfalun a szobákat meghinti szentelt vízzel, imádkozik, majd az ajtófélfára felírja az évszámot és a Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevek kezdőbetűit. Ezt a szokást még ma is általánosan gyakorolják Esztergom városban és a környékben. Az a tárgy, amely valamelyik szakrális ünneppel vagy helyszínnel kerül kapcsolatba, a ceremónia nélkül is szentelménnyé válik. Ilyen például a már említett karácsonyi morzsa, fokhagyma. Mágikus ereje lehet a víznek is. Az Esztergom részét képező Szentgyörgymezőn végzett gyűjtés szerint az esztergomiak a Szentháromság vasárnapján felfogott esővizet szenteltvízként őrizték. Jelképes tisztulást jelent a nagypénteken (Szentgyörgymezőn Szt. György napján) végzett hajnali mosakodás. A szokásra Esztergom környékén szórványosan még több helyen emlékeznek (Bajót, Szentgyörgymező).5 A húsvéti locsolkodás is a víz egészségvarázsló erejében való hiten alapul. Egy másik szentelményre, a szentelt gyertyára leginkább akkor volt szükség, amikor beteg, vagy haldokló volt a házban. Gyertyaszentelő napja (febr. 2.) egyébként időjós napként közismert. Szentelt gyertya fényénél imádkoztak nagybeteg mellett virrasztva. A haldoklónak szintén égő szentelt gyertyát tettek a kezébe. Halál esetén csak ez a fény világíthatott. Még a tükröket is letakarták, hogy más fény ne hatolhasson be a szobába. Ha az elhunytat a temetőkápolnában ravatalozták fel, ezt a szentelt gyertyát gyújtották meg mellette. A szentelt gyertyának helyenként a bajelhárításban is volt szerepe. Piliscséven akkor is meggyújtották, ha vihart, villámlást, jégesőt akartak elhárítani. A környék kiemelkedő jelentőségű búcsújáró helye Péliföldszentkereszt. Fő búcsúját Szt. Kereszt feltalálása emlékére, május első vasárnapján tartják. Előző napon, szombat éjszaka folyamán a templomtól nem messze lévő forrás, „Szentkút”, s az ott épített Lourdes-i barlang mellett, míg vasárnap a templom mögötti Kálvárián, szabadban történik a misézés. A „Szentkút”-hoz ez esetben sem fűződik gyógyító erő, vagy valamiféle jelenés, egyszerűen a hely miatt nevezik Szentnek. A helyben vásárolt búcsúi emlékeket, ajándékba vett tárgyakat (rózsafüzér, imakönyv, feszület) is megszenteltetik, mielőtt hazavinnék. Általában gyertyát is szoktak venni a búcsúban, de azt nem szenteltetik meg, csak az oltárra teszik (ez által tulajdonképpen már megszentelődik a gyertya). Péliföldszentkereszt második, kisebb jelentőségű búcsúja volt a virágvasárnapi, de már az előtte lévő pénteken („virágpéntek”) volt itt kirakodóvásár, ahol ruhaneműt, különböző szükségleti cikkeket (pl. hordót) lehetett venni. Őszi búcsúja volt Szt. Kereszt felmagasztalása ünnepén (szept. 14-én), negyedik búcsúja pedig Szt. Vendel napján (okt. 20.). Ezeken a kisebb ünnepeken bent, a templomban tartották a szentmisét. Virágvasárnapon a szentmisét megelőzően történt a barkaszentelés. Amikor a miséről hazatértek, a szentelt barkát az ablakba tették, mert általános hiedelem szerint nem volt szabad bevinni a házba. Epölön úgy tartják, hogy ha a szentelt barkát beviszik a házba, sok lég}' lesz. Ugyanitt a szentelt barkát a temetőbe is kiviszik, s a sírra tűzik.6 Szentgyörgymezei gyűjtés szerint azért nem vitték be a szentelt barkát a házba, mert a sok bolhától, vagy hangyától tartottak. Régen - a mai legöregebbek is nagyszüleiktől hallották — torokfájás esetén egy-egy szem barkát lenyeltek. Bajóton akkor szokták elégetni a szentelt barkát, ha nagy vihar jött. Piliscséven az eresz alá szúrták, hogy villámcsapás ellen védje a házat. Márk nap (ápr. 25.) szentelményét, a szentelt búzát környékünkön a legtöbb községben az állatoknak adták. Egy-egy szálat, lepréselve, őrizgettek az imakönyvben is. Régen a határban történt a búzaszentelés; a legközelebbi földig mentek ki „rendes proseccióval”. Ma valamelyik hívő vállalja, hogy erre a célra beültet búzával egy kis darab földet a kertjében. Azt szenteli meg a pap, s onnan viszik magukkal a hívők a szentelt búzát. A tűz szentelése a húsvéti ünnepkör részét képező nagyszombaton történik. Krisztus halálára emlékezve ugyanis a keresztények eloltották a tüzet, majd feltámadása örömére újragyújtották. Epölön a templom előtt van ez a szertartás, a szentmise részeként. A hívők mindegyike egy-egy szál gyertyát fog a kezébe, úgy vonulnak ki a templom elé. A tüzet az előző évben megszentelt barkával gyújtják meg. Először a templom legnagyobb gyertyáját tartják a lánghoz, majd mindenki meggyújtja a saját gyertyáját, s így vonulnak vissza a templomba. A nagy gyertyával gyújtják meg azután a 5Lásd: katartikus rítusok. In.: NÉPRAJZI LEXIKON 3. 1980, 98-99 6 BÁLINT 1973,198. 160
