Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Viga Gyula: Hétköznapi szükség és ünnei luxus. Néhány adalék a Felföld borforgalmához
Viga Gyula: Hétköznapi szükség és luxus. Néhány adalék a Felföld borforgalmához északra felvevő volt a népesség a borvidékek italára. De felvevő volt az Alföld jobbára késői borkultúrával rendelkező térsége is, igaz, nem elsősorban a minőségi borra, hanem a hegylábvidék (Nógrád, Hont, Mátraalja, Bükkalja) borára. A termőhelyi adottságok, a borkultúra tradíciója és fejlődése, nem utolsósorban a mindezzel összefüggésben formálódó gazdaság és társadalom azonban egészen eltérő formációkat hozott létre. Ennek csúcsán Tokaj-Hegyalja állt, amihez képest a Felföld bortermelő tájai másodlagos gazdasági szereppel bírtak.8 De nézzünk előbb egy másfajta adottságú térséget, a nem éppen a boráról elhíresült Bars vármegyét, hogy 18-19. századi históriájában hogyan jelent meg a bor! A török korban a fagyérzékeny szőlő a 48. szélességi fokig nyomult a Felföld területén, s különösen a Garam völgyének falvaiban tett szert gazdasági szerepre.9 Aha lakosainak 350 kapás szőleje volt az 1770-es években, Hölvénynek 250, Tildnek 300, Verebély népének 107 kapás, de Csiffár, Fakóvepekény, Feketekelecsény, Garamapáti, Kisbelleg Kisköröd és Nagygyőröd, Kisiót, Nagylót, Szenese, Tild, Újbars, Valkóc és még közel harminc település a határában levő szőlő jelentőségét említi úrbéri bevallásában. Szentbenedek jobbágyai egyenesen megfogalmazták, hogy a határukban híres szőlők vannak, s abból van mindannyiuk megélhetése.10 Garamújfalu bevallása szerint szőlejük — a szomszédos falvakéhoz hasonlóan — nagyon jól termett. Csejkő jobbágy parasztjai nagy, tágas szőlőt műveltek, s a bort is jó áron adták el. Ugyanakkor Garamvezy kényben nem volt szőlő, Tolmács népe pedig a szomszéd határokban tartott szőlőt. Zavada bortermelői minden hetedik hordójukkal a földesúrnak tartoztak. Ebedet bevallása jó boruktól tett említést, Csejkő jó áron eladható borát néhány évtized múltán Fényes Elek kapás bőmak minősítette.11 Kisgyőröd különösen jó, Kiskoszmály kiváltképpen jó borokat említett az investigatioban, Fakóvezekény olyan szőlőt, ami nem a legrosszabb borokat adja, Kovácsi és Lédet közepes bort termő szőlőkről tett említést, azt meg aztán végképp csak találgatni tudjuk, hogy a garampodluzsániak által említett jó és különös bort termő szőlő milyen minőséget adhatott. A 18—19. századi robotszolgáltatásban is jelentős részt kapott a szőlőmunka, a munkaigényes szőlő a napszámos munka és az időszakos munkaerő-vándorlás meghajtója is volt Töhöl lakói - jóllehet a szőlő saját határukban volt — hetedik akó dézsmát voltak kötelesek adni uruknak. Alsópél jobbágyai minden fertály szőlő után 16 dénár barázdapénz megfizetésére voltak kötelezettek. A taszáriak a szőlőmetszés munkáját összesen 3 Ft 20 dénár fizetésével váltották meg. Több helyről van adat arra, hogy a bornak pincébe való letétele is jobbágyok segítségével történt. A gyalogos szplőrobot mellett, jelentős mennyiségű igás robotot igényelt a földesúr borának fuvarozása is. Például Keremcse fogatosai a Gömör megyei Rsbnikből (Garam)Szentkereszpce. szállították az uraság borát. Aha szekeres jobbágyai Párkányból (Esztergom vm.) a Nyitra megyei Nagytéténybe szállították szüret előtt az üres hordókat, majd az uraság vörösborát. A korcsmáltatás olykor azon településeken is szabad volt, ahol nem volt szőlő, s nem termett bor {Kisbelleg Lekér, Nagylovcsa, Zselij), másutt viszont annak ellenére nem engedte a földesúr a korcsmát, hogy a falunak volt szőleje (Nemcsény). Nemesorospibun például hat forintot volt köteles az fizetni, aki az uraság korcsmáján kívül, más uraság bormérésére ment. Jellemzően Szent Mihálytól újévig, másutt karácsonyig volt a borkimérés joga, de például Garamújfalunak egész évben, Kiskoszmálynak és Nagykoszmálynak, valamint Ladánynak félévig, Lukács-naptól Szent Györgyig volt korcsmája. Az utóbbi helyen az év másik felére 45 forintért árendálták a földesúrtól a korcsmát, Kespt lakosai egész évre megváltották azt. Feltűnő azonban, hogy miközben a borkimérés rendje roppant szigorú, a pálinka korcsma jószerével minden Bars megyei faluban szabad volt egész évben, s a földesúr több településen a három vagy hathónapos borkorcsma jogát saját pálinkájának és sörének a kiméréséért adta árendába. Aranyosmarót paraszú vallomása egyenesen arról szól, hogy egész évben működő pálinka korcsmájuk számára a földesúrtól évente 16 akó pálinkát vettek át, hogy vidéki ne árulhasson pálinkát vásár idején. A dolog néprajzi problematikája okán, itt utalok Bars sörfőzésének és -fogyasztásának forrásunkban felbukkanó említéseire is. Jóllehet az adatok száma kevés, de mivel a sörfőzde működésére csak szlovák falvakban van adat (Keremcse, Koszorin, Magospari), a magyarlakta települések bevallásaiban inkább a földesúri sörfőzdénél végzett gyalogmunka, ill. a sörárpa és a sör fuvarozása szerepel (pl. Lédet), megerősítve látjuk azt a közhelynek számító történeti-néprajzi megállapítást, hogy a felföldi magyarság inkább borivó, a Magas-Felföld szlováksága pedig inkább sörivó volt.12 (Nem vonnám ebbe a körbe a pálinka fogyasztását, aminek elterjedése sokkal inkább az élvezeti cikkekre jellemző rendezőelvek mentén megfigyelhető, semmint az általánosan fogyasztott boré, ill. söré. Ez nem változtat persze azon, hogy a Kárpát-medence északi és keleti peremvidékének nemzetiségei inkább pálinkafogyasztók voltak, s nem borivók.13 Igazolni nem tudom, de úgy gondolom, hogy a pálinka az ivóvízzel jól ellátott peremterületek itala volt.) 8 A téma könyvtárnyi irodalmából: FRISNYÁK 2009, 185-186.; legújabban: BELUSZKY 2009, 13-26., BOROS 2009, 27^14., OROSZ-PAPP (szerk.) 2009. 9 PRINZ-TELEKI é. n. II. 238. 10 FÉNYES 1851, IV. 94.; UDVARI 1994, 99. 11 FÉNYES 1851,1. 206. 12 PALÁDI-KOVÁCS 1994, 24. 13 ÉGETŐ 2001, 527. 114
