Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Gelencsér József: A sárkeresztesiek szerepe az árucserében a XX. század első felében
Gelencsér József: A sárkeressjesiek szerepe a^ árucserében a XX. spápad első felében alszolgabíró intézkedését a közgyűlés helyben hagyta.22 A XIX. század második felében-végén viszont a keresztesiek mindenekelőtt tinókat neveltek A fiatal állatokat betörték tanították cserélték hogy azonos színűek (psömle illetve vöröstarka) legyenek egy járomban, majd párban, már ökrökként adták el. Azután a nyereséget zsebre vágva fiatal tinókkal újrakezdték a folyamatot. Később tehenekkel is egyre többen és egyre inkább kezdtek üzletelni. Úgy tartják, Igari István (1863-1939) fogott bele elsőként a növekvő marhakupeckedés mellett a gyümölcs és kisállat szállításba, azok közvetítő kereskedésébe. Csizmadia családból származott, eredeti foglalkozása suszter volt, de fiatal korától járta a vásárokat. A század elején már a községi kocsmát bérelte. Felesége halála, 1906 után kezdett igazán vásárolni, amihez nagy segítséget nyújtott a vásárokban illetve kocsmárosként szerzett emberismerete, gyakorlata, ismeretségi köre. A közvetítő kereskedelemben Pénzes Ferenc követte leghamarabb, bár neki inkább a felesége értett az üzleteléshez. A kupeckedő kisparasztok fő jövedelemforrása azonban a mezőgazdaság maradt. Igari István bevételeinek ugyan 50 %-át is kitette a vásározásból származó haszon, de a többieknél legfeljebb 20-30 %-ot ért el. A vásárok szerepének növekedésével alakult az idők folyamán az állatokkal kereskedők rétege. Híres marha- és lókereskedők voltak Kolozsvár közelében a szucságiak. A Brassó melletti Hétfalu magyar szekeresei közül szintén nevezetes állatkereskedők kerültek ki. Lóval, disznóval, ökörrel foglalkoztak.23 A dél-gömöri magyarság évszázadok óta ismert volt kereskedő szelleméről, az alföldi vásárokat járó kupeceiről. A Barkóság néhány falujában, különösen Domaházán, Gesztetén, Péterfalván számosán az 1960-as évekig foglalkoztak állat, főleg ökörkereskedelemmel. Sokszor hetekig távolmaradtak falujuktól, egyik vásárról a másikra mentek.24 A sárkeresztesi kisparasztok - szerényebb mértékben - a marhakereskedésre specializálódtak. Általában nyugat felé, Veszprém megyébe, a Bakony vidékére jártak marhákért. Veszprém, Veszprémvarsány, Nagyvázsony, Tótvázsony, Szentgál, Zirc, Csetény, Somióvás árhely, Kerta vásárain kívül rendszeresen eljutottak a Komárom megyei Kisbérre, Nagyigmándra és a Tolna megyei Simontomyára. A kereskedő kisparasztok legtöbbje egylovas fogatot hajtva kereste fel a Fejér megyén belüli vásárokat illetve Csetény és Zirc környékét. A többi vásáros helyre, miután begyalogoltak a székesfehérvári vasútállomásra, vonattal mentek. A kupeckedők közül többeket rokoni szálak fűztek egybe. Gy. Mészáros István és János, Sárközi István és Gyula illetve Gölöncsér Lajos és József testvérek voltak, az utóbbi Igari István veje; Kovács Gábor, Sziics Imre és Nagy János sógorságban álltak egymással. Természetes, hogy a rokonok segítették egymást. A vásárra indulást már előre megbeszélték. Ha kocsikkal mentek, a kérdéses nap hajnalán-reggelén is átment egyik a másikhoz érdeklődni, hogy az etetés, készülődés, indulás milyen stádiumába jutottak. A várható nehézségek elhárítására, a veszélyek csökkentése érdekében együtt utaztak, és pihentek meg. Az útra tarisznyájukba szalonnát, kenyeret, a kocsira abrakot, szénát, szükség szerint zsákokat, ponyvát, télen lapátot tettek fel. Csetényig kocsival általában egy nap alatt járták meg az utat, azon túlra azonban több időt kellett áldozniuk. Cseténybe a vásár napján éjfél-egy óra körül indultak, s rendszerint 24 óra elteltével, éjfélre tértek haza. Zircre kocsival a Fehérvárcsurgó-Bodajk-Balinka-Bakonycsemye-Csetény útvonalon haladtak. Már a vásárt megelőző nap elindultak, s éjszakára valamelyik útba eső vendéglő istállójában vagy pajtájában szálltak meg. Egyesek olyan kapcsolatot alakítottak ki, hogy a hosszabb út során hónapról-hónapra, évről-évre ugyanannál a családnál háltak meg, visszatérő vendégek lettek.25 így a század első harmadában Igari István zirci útjai során több mint húsz éven keresztül a csetényi Hege Mihályhoz tért be. A vonaton, távolabbi vásárokra együtt utazó kisparasztok viszonylag gyorsan célba értek. Odafelé sehol sem kellett megszállniuk. A vásárban a rokonok, de az egy falubeliek is segítették egymást. Alaposan, szakértelemmel szemügyre vették a kiszemelt állatot, s annak rendje szerint alkudtak rá. Nem a legfiatalabb, hanem inkább az 5-8 éves marhákat vették, ügyelve arra is, hogy gyengébb, legfeljebb közepes minőségűek legyenek, mivel csak így kereshettek rajtuk. A Bakony Fejér megyei részén nem is vettek szarvasmarhákat. Úgy tartották, hogy ott a takarmány, különösen a gomboshere és a krumpli révén jól tartják az állatokat, tehát nem lehet rajtuk keresni. A sárkeresztesiek vételnél alkalmazták a Dunántúl marhacenzárjaitól, a bácskaiaktól ellesett fogásokat.26 Leggyakoribb módszerként egymással összejátszva az eladónak mind kevesebb vételárat ígértek, aki végül elbizonytalanodva, olcsón az ismét visszatérő első vevőnek adta marháját. („Megbeszéltük egymással: - Eriggy oda te is, kérd azt a tehenet! Én má meg akartam vennyi, de nem atta! Igérgy kevesebbet érte!”) Többször vettek öt-nyolc hónapos, hasasnak mondott tehenet, az állítás igazának és az ellés sikerének kockázatával. Rendszerint csak egy, kivételesen két marhát vásároltak. Három állatra csak egykét embernek volt elég anyagi ereje. Sikeres vásár után általában összefogtak: valamelyikük, jobbára a fiatalabb egy-két pengő ellenében vagy szívességből hazahajtotta a másik állatait is. Hajcsárt csak Gölöncsér Lajos és Czakó János szokott fogadnji. A rongyos, 22 FML KÖZGYŰLÉS « KÓS 1972, 38. « PALÁDI-KOVÁCS 1982,78-79. « Hasonló adatok: VIGA 1985, 300.; KÓS 1972,23. 2* GELENCSÉR 1986,49-52. 184
