Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) DEMETER ZSÓFIA NAPLÓ ÉS EMLÉKEZET Dr. Farkas Gábor bizonnyal megbocsátja, hogy visszaemlékezésének címét kölcsönvettem, s az egész gyűjtemény címéül választottam. 2006-ban, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából készülő kiállítás anyaggyűjtésekor találkoztam olyan szemtanúkkal, akik elmondták nekem, vagy maguk megírták saját félévszázados emlékeiket. Voltak, akik Székesfehérvár Megyei Jogú Város 1956-os emlékbizottsága felhívására kerestek meg. A felhívást a Fehérvári 7 Nap is közölte, a gyűjtésnek teret adott 2006. január 6-án. Egri Tibor szinte a felhívás megjelenése másnapján keresett, Ódor Mária később, de szépen kidolgozott, illusztrált, emlékezésekkel, versekkel jelentkezett. Mint levelében írta: „Nekem ugyan semmi dokumentumom nincsen, amivel segíthetnék a gyűjtésben, csak két dokumentumértékű visszaemlékezésem... Nekem, mint magyar nőnek, mindkettő értékes.” Krátki Pál igen fontos adatokkal szolgált a Szabó palotánál bekövetkezett eseményekkel kapcsolatosan. Szloboda Antalné édesapja egykori feljegyzéseit hozta el, vele így kezdtünk beszélgetni. Ő adta kölcsön a kiállításra a jákys diáksapkát, amit a forradalom leverése miatt díszítettek gyászszalaggal, s azóta is úgy7 maradt. Szép Ferenc története, mint egykori munkaszolgálatosé, a „szigorúan dtkos dandár” életéről tudósított. Tóth Attila már a kiállítás bemutatásakor keresett meg, mint az egykori diákszázad tagja. Később találkoztunk, s elmondta emlékeit. Ezek érdekesen felelgetnek dr. Homolya László írására, aki ugyanakkor a diákszázad egyik vezetője volt, tehát más nézőpontból írta le az eseményeket. Homolya László levélben küldte el írását. Schwerlichovszky László, mint gyakran írogató, érdeklődő ember, kész írást hozott egy kisdiák emlékeiről. Szabó György7 életének fordulataira mások figyelmeztettek, így kerestem meg. Barasits Bélához 56-os fényképfelvételei ügyében fordultam, aki leírta ezek pusztulásának hiteles történetét. Dr. Perényi István felvételei szerencsére ránk maradtak, s alkotójuk szívességéből a kiállítás fő darabjai lettek. A visszaemlékezések mellett a Perényi-felvételeket most is tanúnak hívom. A visszaemlékezések sorát dr. Farkas Gábor egy-egy írása vezeti be és zárja le. Fiatal fehérvári tanárként már akkor gondot fordított arra, hogy7 megörökítse, amit tapasztalt a forradalom napjaiban. A tudós történész pedig az 1956-ot megelőző fehérvári közhangulat, a polgári gondolat megőrzésének fontos előzményeit foglalja össze a bevezetőben. Köszönet mindannyiuknak! 1. Dr. Farkas Gábor írása: A városi polgárság szellemi és politikai egysége „Ez a forradalom az emberi méltóság forradalma, egyetemes és nemzeti, mert igaz ügyért kelt fel a magyar nép egésze”. E sorokat 20. sz. jelentős politikai gondolkodója, Bibó István vetette papírra 1956. november 4-e hajnalán, amikor az orosz invázó megindult a forradalom elfojtására, és az ágyúk dörgése, a páncélosok vészthozó csörgése, a gyalogsági fegyverek kerepelése Budapesten, a parlament előtt jelezték, hogy7 a nagy magyar kísérlet elbukott. Bibó, a kormány7 államminisztere a parlamentben tartózkodott, és abban az illúzióban ringatta magát, hogy nyilatkozatával fel tudja rázni a demokratikus kormányok lelkiismeretét, és a magyar ügy melletti kiállásra sorakoztatja fel őket. A kormányok azonban a nemzet iránt érzett csodálaton túl, nem nyújtottak érdemleges segítséget, és az oroszok Európa közönye előtt fojtották vérbe a magyar forradalmat. A forradalom és szabadságharc alatt a magyar társadalom egységesen cselekedett. Az egység azonban nem az októberi napok szülötte, az évekkel korábban teremtődött meg a totális diktatúra elnyomó államhatalma ellen. A népi egységet a passzív ellenállás formálta és alakította ki. A társadalom ösztönösen érezte, hogy7 a hatalommal szemben egyetlen járható út, a passzív magatartás, amely a magyarság tömegeit megmentheti a végpusztulástól. (Nemzeti történelmünk folyamán pozitív szerepet töltött be az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc pacifikálása után, az osztrák önkényuralommal szemben a Deák Ferenc vezette nemzeti mozgalom, amely másfél évtizedes kitartó küzdelem után 43
