Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) győzedelmeskedett.) A totális diktatúra kiépítése után, 1949-1950-től a népi ellenállás élére a magyar polgárság állt, amely támaszkodva a nemzed érzelmű rétegekre, a megújulásra tudta erejét összpontosítani. A polgárság a nemzet vezető ereje maradt 1945 után is. Erre predesztinálta az előző század elejétől az ország és az önkormányzatokban betöltött politikai vezető szerep. A polgárság megőrizte önálló gondolkodását, gazdasági státusánál fogva pedig a mindenkori hatalomtól függetlenségét. Székesfehérvár polgársága a város újkori történetében (két és fél évszázadon keresztül) szerzett politikai és közigazgatási tapasztalatokat. Az egymást követő generációkban szellemi és politikai kiválasztódás jött létre, és a vezetésre alkalmas egyedek kijelölték a helyi társadalompolitikai, gazdasági fejlődés irányait. A városi polgárság felső rétege, a középosztály betöltötte a városi társadalom irányító szerepét. A középosztály vezető szerepét elfogadta a városi kispolgárság, a kisegzisztenciákat képviselő kézműves, kiskereskedő, kisbirtokos paraszti réteg. Ezek a csoportok vagyoni különbségük ellenére, a szellemiséget tekintve a középosztály felfogásához idomultak, és a diktatúra éveiben politikai magatartását követték. A polgárság, különösen a középosztály, a negyvenes évek második felétől, az ötvenes években új elemekkel töltődött fel. Fiatal értelmiségi, alkalmazotti csoportok kerültek a munkahelyekre: oktatási, kulturális intézményekbe, ipari és mezőgazdasági üzemekbe, a megyei, a járási és a városi közigazgatás területére. A humán munkaerők mellett műszakiak, mérnökök, technikusok, agrár szakemberek lepték el a munkahelyeket. A fiatal értelmiségiek a városi középosztály szellemiségét gyarapították. Székesfehérvár 1945 előtt a polgárok városa (nagykereskedők, állami főhivatalnokok, közrendészeti-katonai vezetők, közigazgatási, pénzintézeti, oktatásügyi, kulturális, egyházi intézmények alkalmazottai). A polgárváros számottevő kisegzisztenciáját a kisbirtokos parasztság adta, amely a 20. század elejétől lemérhetően a polgárosodás jegyeit viselte. Termékeit a helyi piacon, tömegtermékeit szövetkezeti utakon értékesítette, fiai polgári iskolát, mezőgazdasági szakiskolát, gimnáziumot végeztek. Politikai nézeteit az 1919. évi proletárdiktatúra elutasításában, a tőkés restauráció feltétlen támogatásában fejezte ki. A város parasztságának támogatása nélkül a városházi javaslatok elvetéltek. A paraszti követelések azonosak a polgári törekvésekkel. A város lakosságára az egyházi befolyás volt hatással. Elsősorban a katolikus egyházat kell említeni, amely történelmi jogainál fogva monopolizálta a vallási életet. A protestánsok a tőkés fejlődés évtizedeiben egyre nagyobb teret foglaltak el a város társadalmában, de a katolikus befolyást a közéletben ellensúlyozni kevésbé tudták. (A város 1777 óta katolikus regionális egyházi központ.) A polgárság által képviselt szellemi egység az 1945. évet követően új dimenzióban jelentkezett, amely a közéletben politikai síkon két alkalommal legálisan lemérhető, és a választási kortézia során folytatott politikai küzdelmekben kovácsolódott ki. Az 1945. évi nemzetgyűlési választások során a polgári pártok győzedelmeskedtek. A Kisgazdapárt szerezte meg a város mandátumát, amelynek politikai programjában a magántulajdon védelme, a vállalkozási szabadság, a polgári életviszonyok bővítése és a vallásszabadság szerepelt. A polgári szellem második legitim megnyilvánulása az 1947. évi nemzetgyűlési választásokon történt. A Schlachta Margit vezette Keresztény Női Tábor néven fellépő politikai csoportosulás katolikus vallási köntösben jelentkezett. A szerzetes nővér vezette politikai párt indulását néhány nappal a választás előtt engedélyezték. Fehérváron a Schlachta-párt központját a vasútvidéki plébánián szervezték meg, Kéri Nándor plébános vezetésével. A választásig eltelt néhány nap alatt sikerült tömeget mozgósítani a párt mellett, és a mandátumot megszereznie. A polgári politikusok győzelme bátorítást nyújtott a polgári ellenzéknek, hogy tevékenységét fokozza, de az államhatalom is készült a polgárság letörésére. Az 1947. évi augusztusi választásokat követően megkezdődött a totális diktatúra intézményeinek kiépítési folyamata, amely mintegy 3 esztendőt vett igénybe, míg a polgárság szervezeteit, intézményeit felmorzsolta. A szocialista intézmények végső kiépítése 1950 októberében, az önkormányzati igazgatás felszámolásával, a tanácsrendszer megszervezésével fejeződött be. A diktatúra a városban szembe találta magát a polgárság erős falanxával. Meggyengítését vagyona államosításával vitték végbe, továbbá a szocialista hatalmi szféra intézményeinek létrehozásával, ahová a felsőbb polgári körök emberei kevésbé kerülhettek be. A polgári életviszonyokhoz szokott rétegek a korábbi életnívó elvesztését fegyelmezetten vették tudomásul. A kemény eszközökkel fellépő hatalommal szemben nyílt ellenállást tanúsítani életveszélyes lett volna. Védekezésül a polgári körök elzárták magukat a közélettől, és a zártabb környezet, a család, a szűkebb ismeretség maradt meg számukra. A nehéz életviszonyokat elviselték. Ezekben nemzeti, hazafias, vallási szellemet honosítottak meg, mindezt persze konspirativ alapon. Máról holnapra egyébként sem lehetett megszüntetni a két és fél évszázad alatt formálódott történelmi szerepet betöltő polgárságot. A családok szívósan ragaszkodtak a generációk során kiharcolt társadalmi szinthez. Székesfehérvár az 1950-es években a bezárkózott egyének városa. Nincs társasági élet, a világi rendezvényeken alig van közönség, üres a színházterem, ha nem klasszikus darabot adnak elő. A polgári politikai pártok és csoportok vezetői börtönökben ültek, bár a másod- vág}' harmadvonalbeliek folytatták tevékenységüket, amíg az ÁVH látókörébe nem kerültek. 1956 elején is tartóztattak le fehérváriakat, akiket a szocialista rendszer elleni szervezkedéssel vádoltak. A politikai rendőrség agresszíven lépett fel a polgári gondolatot képviselőkkel szemben. Ez a rendészeti csoport túlszervezettségénél fogva is produkálni akart rezsim ellenes ügyeket, s ezzel is bizonyította „létezésének fontosságát”. Azokon a helyeken is antikommunista szervezkedést kerestek, ahol az nem is alakulhatott volna ki. Különös gonddal kutattak olyan egyének után, akik eg}' országos összeesküvési hálózat tagjai lettek volna, vág}' esetlegesen nemzetközi anti-44 rr T