Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa a Dunántúlon és Szlavóniában
Alba Regia 36 (2007) gyufaszálon függesztették fel. A piros almákból is került a fára.”34 Mindezt gyertyák, csillagszórók, habkarikák egészítették ki, ahogy a Székesfehérvár és Vidéke 1913. december 23-ai számában olvashatjuk: „Örökzöld fenyőfácska, az apró égő gyertyákkal, csillogó dísszel, cukorkával, aranyos dióval bőven megrakva.” Aki tehette a belvárosi üzletekben vette meg mindezt, a bolttulajdonosok hirdetéseit követve: „Karácsonyfa díszítéséhez szükséges színes arany és ezüst papírok, ezüst és réz színű csillogó szálak, dió aranyozáshoz való arany,”35 karácsonyfára cukorkák, díszek, karácson)! játékok, különösen babák és hintalovak kaphatók.36 A mindezzel feldíszített karácsonyfák alá a módosabb családoknál játék, füge, narancs, szentjánoskenyér is került. A karácsonyi ajándékozás szokása a jobb módú parasztcsaládoknál csak a második világháború előtt jelent meg, kizárólag a gyerekek kaptak ajándékot. A XIX. század végi hallgatás után a századfordulón, a XX. század elején hirtelen megsokasodó, a karácsonyfára vonatkozó hírlapi tudósításokról, reklámokról tudjuk, hogy elsősorban nem a két külváros parasztságához és nem róluk, hanem a Belváros polgári rétegéhez szóltak, a rájuk gyakorolt városi hatás miatt mégis figyelmet érdemelnek. Bizonyítják és illusztrálják, hogy Székesfehérváron a XIX. század végétől meghonosodott, aránylag széles körben elterjedt a karácsonyfa-állítás szokása.37 Veszprém megyéből Nagy László (1925-1978) költő A karácsonyfás ember című írásában szülőfalujából, Felsőiszkázról emlékezett meg egy katonaköpenyes, belsőzsebében kisbaltás földijéről, aki az erdőből jött a hóban, hóna alatt jókora borókafenyővel. Lackovits Emőke kutatásai megerősítik Nagy László gyermekkori megfigyelését: a Bakony, a Balaton-felvidék és a Somló környékén erdei fenyő, lucfenyő, esedeg fekete fenyő, de gyakran boróka (Juniperus) és borovifenyő volt a karácsonyfa. Ahol egész fára nem telt vagy nem jutottak hozzá, ott egy fenyőágat vagy borókaágat díszítettek fel. A karácsonyfát többnyire az asztalra vág)' a sublótra helyezték el, díszes papírba csomagolt kerékrépába vagy takarmányrépába tették, hogy sokáig friss maradjon, illatozzon. Máshol a falra vagy a mestergerendára akasztották.38 Lackovits Emőke a Bakonyból és a Balaton-felvidékről figyelemre méltó adatokat közölt a karácsonyfa lebontásának felekezeti különbségeiről és a lebontott karácsonyfa utóéletéről: „Vízkereszt napján sokhelyütt leszedték a karácsonyfát. Protestáns közösségekben újév után aligha tartották meg. Római katolikusoknál, ha vízkeresztkor nem szedték le, akkor megtartották gyertyaszentelőig (február 2.) pl. Magyarpolányban. A leszedett karácsonyfát egyes helyeken a disznóól tetejére dobták, hogy szerencsét hozzon az állatokra („termő ág”), egyes Balatonfelvidéki falvakban (Szigliget, Hegymagas, Kisapáti) pedig húsvétig megőrizték, s papírszalagokkal felékesítve a „zöldágjárás” szokásának, az újjáéledő természet, az újjászületett élet jelképeként lett része.”39 Magyarpolányban a karácsonyfa a XX. század elején még borókafenyő volt, amit a szobában a sarokpad fölé akasztottak. Almával, dióval, angyalhajjal, csillogó szalaggal és mézesbábokkal díszítették. A mézesbábok huszár, lány, szív, hal, hegedű, ló, nyúl, csillag formára készültek. Szarvas, madár alakú karácsonyfadíszt kalácstésztából is sütöttek. Szenteste az édesanya elmesélte gyermekeinek Jézus születéstörténetét, közösen imádkoztak, énekeltek, a karácsonyfa előtt.40 Herenden a karácsonyfa többnyire kis lucfenyő volt, de számos háznál megelégedtek néhány fenyőággal is. Piros almával, arany dióval, mézeskalács figurákkal, házilag főzött szaloncukorral, ezüstpapírba csomagolt kockacukorral díszítették. A gyerekek megtréfálására néha fagyott répadarabok is felkerültek a karácsonyfára, papírba csomagolva. Ebben az esetben a fát megdézsmálók csalódottan tapasztalták, hogy a papírban nem cukor van. Herenden a szoba szentképeit is fenyőágakkal díszítették. A feldíszített karácsonyfát a legtöbb helyen a mestergerendára akasztották. Sok gyermeknek a házról házra járó Christkindl-esek (betlehemező lányok) adták át szüleik szerény ajándékát, sőt esetenként magát a karácsonyfát is. A gyerekek tudatában a karácsonyfa fogalma a Christkindl-hez kapcsolódott, úgy tudták, hogy a karácsonyfát a Christkindl hozza.41 Herenden kívül Tótvázsonyban, Gyulafirátóton, Bándon, Hidegkúton, Magyarpolányban, Szentjakabfán, Városlődön, Pulán, Úrkúton és Kislődön is a christkindlesek Jesulein-je „hozta”, adta át a feldíszített karácsonyfát.42 A városlődiek karácsonyfáját Koppányi István leírásából ismerjük: „December 23. A gyerekek lefekvése után elkészítették a karácsonyfát. Neve: Nussbaum, Christbaum (Nuss=dió) arra utal, hogy a díszek aranypapírral bevont dió, alma, selyempapírba csomagolt kettévágott kockacukor voltak. — A század elején a fenyő-karácsonyfa tilos volt, az erdőt szigorúan őrizték, a csendőrök a lakásokat is ellenőrizték, a kereskedelem nem árusított fenyőfát az I. világháború után sem. Vastagabb botba fúrt halkakba helyezett faágakkal helyettesítették a karácsonyfát.”43 Szentgálon a hatalmas Bakony-erdő, a tiszafás fenyves birtokában nem szűkölködtek a karácsonyfában: „Régen a fenyőfát mindenki az erdőn „tüvirű” vágta. Itt a nagy kiterjedésű tiszafás adta a karácsonyfának valót. A módosabb családoknál már az 1930-as években volt szaloncukor, füge, narancs, báb és függelék. Viszont a szegények is azon voltak, hogy minél szebb legyen a karácsonyfájuk. A fát tuskóba vagy répába tették bele, de ha nagy volt a család, ak34 Gelencsér—Lukács 1991,33-34. 35 SzFU 1901. december 21. 3* SzFU 1905. december 25. 37 Gelencsér 1990,14-15; Gelencsér-Lukács 1991,34. 38 Lackovits 1989,355; Lackovits 1997,571-572; Lackovits 1999,402; Lackovits 2000a, 35-36; Lackovits 2000b, 257-258. 39 LACKOVITS 1989,357-358. «Ebele 1990,23. 41 Arnold 2000,122-124. 42 LACKOVITS 2006,122. 43 Koppányi 1991,174. 32
