Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)

Szemle

Alba Regia 36 (2007)

TECHNICAL MONUMENTS OF THE VISEGRÁD COUNTRIES.

I. kötet. Szerk: Hana Samková. Ceskou komoru autorizovanÿch inzenÿrû a technikû cinnych ve vystavbè. Praha, 2000.

184 old., II. kötet. Szerk: Holló Csaba. Magyar Mérnöki Kamara. Budapest, 2004. 239 old.

I. (Anjou) Károly magyar király 1335-ben hívta össze a visegrádi királytalálkozót, ahol a lengyel, a cseh és a magyar király Közép-Kelet-Európa kereskedelmi útvonalairól tárgyalt. Diplomáciai és trónutódlási kérdésekben is egyetértésre jutottak, amivel fél évszázadra meghatározták Kelet-Közép-Európa helyzetét. A kiemelkedő jelentőségű tanácskozás a középkori magyar állam egyik központjában, a Duna fölött emelkedő visegrádi királyi várban zajlott. A mai Visegrádi Négyek ors^ágcsoport elnevezése erre a királytalálkozóra utal. Célja a kelet-közép-európai régió jelentőségének növelése együttes diplomáciai és kereskedelmi döntésekkel. Az új visegrádi együttműködés Göncz Árpád magyar államfő és Antall József magyar kormányfő kezdeményezésére 1991-ben jött létre. Akkor a térség három rendszerváltó államát fogta át (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország). Csehszlovákia felbomlásával (1993) a résztvevők száma négyre bővült (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia). 2000-ben állították fel a pozsonyi székhelyű nemzetközi visegrádi alapot. Ez a V4 együttműködés egyetlen létező intézménye. Az együttműködést rotációs alapon a tagországok soros elnöksége koordinálja. Nagy nekilendülések és visszaesések jellemzik, elsősorban a politikai szférában mozog. Kétségkívül megkönnyíti azonban a határok menti együttműködést. Ebben a keretben építették újjá a második világháború óta romos Mária Valéria hidat a Dunán, Esztergomnál, Magyarország és Szlovákia között.

A visegrádi országok mérnöki kamarái most olyan témával jelentkeztek, amellyel korábban a Duna Menti Tartományok és Megyék Kulturális és Tudományos Munkabizottsága is foglalkozott: az ipari műemlékekről indítottak könyvsorozatot. Első kötetét 2000-ben a Cseh-, a másodikat 2004-ben a Magyar Mérnöki Kamara gondozta, jelentette meg. Az első kötet bevezetőjében Václav Mach, a Cseh Mérnöki Kamara elnöke utalt a tiszteletre méltó vállalkozás céljára: „Létezik egy sor igazán érdekes építmény, amely a saját idejében gyakran a technikai fejlődés csúcspontját jelentette. A publikációban a legérdekesebb építmények közül is csak néhány szerepel. Közös kiadványunk első lépés az építészettörténet technikai színvonaláról való megemlékezés útján. Ugyanakkor példa azon problémák közös megoldására, amelyek a közös történelem miatt gyakran nagyon hasonlóak.”

A két kötet szerkezete azonos: országonként 6-6 ipari műemléket mutatnak be, írnak le valamennyi tagország nyelvén, a második kötetben angolul is. Gazdag a kötetek illusztrációs anyaga: a műemlékek korábbi és mai állapotát szemléltető tervrajzok, metszetek, fényképek teszik szemléletessé a bemutatást, térképek segítik a helyszíneken történő jobb eligazodást.

Ércbányákról, pénzverdékről, hidakról, vásárcsarnokokról, sóbányákról, lóvasútról, keskeny nyomtávú erdei vasutakról, Budapest millenniumi földalatti vasútjáról, Szeged víztornyáról, Sopron pékmúzeumáról, Pápa kékfestő műhelyéről és múzeumáról kapunk hírt az első kötetből. Olvashatunk még csehországi szélmalomról, kovácsműhelyről, papírgyárról, Lengyelországból a wieliczkai sóbányáról, Szlovákiából Selmecbánya ipari műemlékeiről, látnivalóiról.

A második kötet a visegrádi együttműködés jelképének is tekinthető esztergom-párkányi Mária Valéria híd bemutatásával indul. Több mint 56 évvel háborús pusztulása után, 2001-től ismét közúti híd köti össze a Duna jobb partján fekvő magyarországi Esztergomot a Duna bal partján elhelyezkedő szlovákiai Párkánnyal. Ebben a kötetben összehasonlíthatjuk a komáromi erődrendszert, a przemysli erőddel, amelyekről apáink, nagyapáink világháborús elbeszéléseiből hallottunk, vagy a csehországi Doborosov erőddel, amely a Wehrmacht 1938-as bevonulásáig el sem készülhetett teljesen. Ugyanígy alkalmunk adódik a morvaországi adamovi őskohó, Szlovákiából a mecenzéfi hámorok, Magyarországról a Diósgyőr környéki, ómassai, újmassai őskohók összehasonlítására. Az első kötetből a Ceské Budejovice — Linz lóvasútról, a másodikból a Pozsony—Nagyszombat között 1837-1846 között épült lóvasúti vonalról kapunk tájékoztatást. Szlovákia ipari műemlékeinek sorából az Eperjes-sóvári sófőzde, az ógyallai csillagvizsgáló, a körmöcbányai pénzverde is bemutatásra került.

Csak néhány példát ragadtam ki a visegrádi országoknak a két kötetben bemutatott 48 ipari műemléke közül, de ebből is látszik a számos hasonlóság, az egymással párhuzamos, nagyjából azonos szintet elért műszála fejlődés. Régiónkban összeköti, egymáshoz közel hozza ezeket a műemlékeket az is, hogy tervezőjük, építőjük, tulajdonosuk gyakran német volt. A német mérnökök, mesterek együtt dolgoztak a lengyel, cseh, szlovák és magyar munkásokkal, közösen jutottak el az ipari fejlődésnek arra a lépcsőfokára, amelyre a két kötet szerzői, kiadói méltán büszkék lehetnek.

A sorozat következő két kötetét Lengyelország és Szlovákia fogja kiadni, hasonló beosztásban, így összesen 96 jelentős ipari műemlék bemutatására kerülhet sor. Holló Csaba, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a második kötet főszerkesztője írta a sorozatról: „Mind a négy ország érdekeit együttesen szolgálja azzal, hogy megismerteti a hasonló történelmi-gazdasági folyamatokat átélt szomszédos országok nevezetes műszaki emlékeit a saját országban megtalálhatókkal párhuzamosan. Az egymás szellemi és tárgyi kultúrájának minél alaposabb megismerése pedig egymás kölcsönös megbecsüléséhez és baráti kapcsolatok kialakulásához vezet. Minél többet ismerünk meg a másik nép életéből, szellemi és technikai teljesítményéből, kultúrájából, annál kisebb a tájékozatlanságból táplálkozó előítélet, annál kevés204