Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Szemle
bé nyerhet teret a politikai machinációk szította etnikai ellenszenv, ami remélhetőleg a közös Európában a szemétkosarakba kerül, könyvünk pedig, reményeink szerint, a mérnökség és a műszaki kultúra iránt érdeklődők könyvespolcának féltve őrzött kötetei közé.” Ennél szebben magam sem tudnám ajánlani a visegrádi országok határain belül és kívül élő érdeklődőknek ezt a friss századunk szellemében fogant könyvsorozatot. LUKÁCS LÁSZLÓ Alba Regia 36 (2007) TREUER, JURE: NASE SELO HRVATSKl JANDROF. KRÓNIKA SELA NA PRIJELAZU IZ 19. U 20. STOLJECE (Falunk, Horvátjárfalu. A 19-20. század fordulójának krónikája) Szerkóján Botík — Nikola Bencic. Hrvatsko stamparsko drustvo, Slovenské národné múzeum, Zeljezno—Bratislava 2005, 168 p. Horvátjárfalu két másik Moson megyei faluval együtt az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében került Magyarországtól Csehszlovákiához. 1972-től Nagy-Pozsony része. A Mosonmagyaróvár és Pozsony vonzáskörzetéhez tartozó Duna menti településen, amely a Bécset Budával összekötő főútvonalon alakult ki, a XVI. században telepedtek meg a balkáni török hódítás elől menekülő horvát családok, akiknek leszármazottai a mai Nyugat-Magyarországon, Burgenlandban és Pozsony környékén, a magyar-osztrák-szlovák hármashatáron élnek. Horvátjárfalu 1199 lakosából 2001- ben 244 vallotta magát horvát anyanyelvűnek (20,4%). Számarányuk 1880-ban volt a legmagasabb: 87,6%. Ebben az akkor még nyelvi-kulturális szempontból horvát dominanciájú községben született és élt Treuer György (1874-1948) földműves, sekrestyés, aki — sokoldalú tevékenysége (pl. méhészkedés, nádtetők készítése) mellett — Horvátjárfalu krónikása is volt. Személyiségéből sokat elárul az a levél, amelyben plébánosa, 30 évi sekrestyés szolgálata elismeréseként 1927-ben, a lateráni érdemkereszt kitüntetésre javasolta őt a győri püspöknek: „A templom, az oltárok díszítéséről állandóan gondoskodik, Istentisztelet előtt v. után, mint első énekes vagy előimádkozó működik közre, évenként búcsújárásokat vezet különböző kegyhelyekre. Búcsújáró helyeken mint előimádkozó, előénekes az egész horvátság előtt ismeretes. Hogy az egyház imáiból is minél többet megértsen, privát szorgalmából, mint földműves, elsajátította a latin nyelvet, szentév alkalmából Rómába zarándokolt és a Szentföldre. Közép ember és kifogástalan, köztiszteletnek örvendő férfi.” Treuer György hagyatékából több ezer oldalnyi kézirat került a Szlovák Nemzeti Múzeum Horvát Kultúra Dokumentációs Központ gyűjteményébe. Családjában nem ő volt az első krónikás: őrizte nagyapja, az 1821-es születésű Treuer Pál kéziratait is az 1850-es, 1860-as évekből. Ebből a hatalmas, horvát nyelvű kéziratos hagyatékból válogattak a kötet szerkesztői: Ján Botík, a Szlovák Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa, a Nyitrai Egyetem néprajzprofesszora és Nikola Bencic, a Kismartoni Tanárképző Főiskola nyelvész- és irodalomprofesszora. Válogatásuk eredményeként a könyvből megismerjük a Treuer család gazdálkodását, méhészkedését, a nádtetők készítését. Mivel Treuer György egy életen át nagy gonddal, kiegyensúlyozott szemlélettel vetette papírra faluja történetét, az önkormányzat, a római katolikus egyház, az iskola tevékenységét, a népszokásokat, a népi gyógyászat gyakorlatát, a dunai hajóvontatás mikéntjét, ezért a régi századforduló Horvátjárfalujáról alapos, történeti és néprajzi szempontból is megbízható képet nyújt a kötet. A két szerkesztő nem csupán válogatott a két krónikás anyagából és az ugyancsak gazdag illusztrációkból, hanem a saját kutatásaik eredményeivel is hozzájárult ahhoz, hogy a kéziratos krónikákat beemeljék a tudomány sáncai mögé. Ján Botík professzor, 2005-től a Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja, a történeti-kulturális-környezeti hátteret vázolta föl, Nikola Bencic professzor a fennmaradt kéziratok alapján a Treuer család őa-horvát (cakavski) dialektusának legfontosabb nyelvi jellemzőit elemezte. A könyv Horvátjárfalu kapcsán a hagyományos falusi társadalomra, a paraszti közösségre, annak működésére irányítja figyelmünket, amely a XX. század második felében felbomlott, értékei részben szétszóródtak. Köszönet a könyv pozsonyi és kismartoni szerkesztőinek, kiadóinak, hogy a Treuer-krónikákból a mai olvasó megismerheti ezeket az értékeket. LUKÁCS LÁSZLÓ 205
