Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A száz esztendő Sümegcsehi község múltjából. 1850–1950 (1959). Településtörténeti tanulmány. XXXIV. p. 81–125. T. I–XVII.
Az erdő visszajuttatása Kormányintézkedés folytán, 1957. október 1-jei hatálylyal az erdő tulajdonjoga visszaszállt a közbirtokosságra, amely ebben az évben újjáalakult, vezetőséget választott. Az 1957. október 10-i közgyűlésen Nagy (Pajor) Jenő elnök több fontos bejelentés tett, melyeket a tulajdonossá vált közbirtokosságnak tudomásul kellett vennie: a birtokosság gyakorolja mindazon jogokat, melyek 1951 előtt is megillették, és vállalnia kell a kötelességeket is. Adót kell fizetni, az erdőkezelés a közbirtokosság feladata lesz a jövőben. A közgyűlési bejelentések között szerepelt az 1952-1956 közötti faosztás ügye. Az erdő ezekben az években állami kezelésben volt, de a legelők a közbirtokosság tulajdonában maradtak. Ez időben a legelőbirtokokon történt fakitermelés, amit azonban a gazdák kevésnek tartottak. A birtokosság az erdőkezelési munkákat 1957ben elkezdte, és a következő évben is folytatta. 1958-ban új vezetőség irányította a munkálatokat. Az elnök Darabos Géza volt, a pénztáros Farkas Jenő, a jegyző Nagy (Pajor) Jenő. Az erdőjogtól néhányan megszabadultak, mert a kisbirtokok léte már elég bizonytalannak mutatkozott. A gógánfai Ágoston család 1957. decemberben valamennyi erdei jogát eladta, amelyet csehi birtokosok felvásároltak: Szanati Joakim 2, Gyalogh Mária 1, Makkos Mária 1, Kenessey Jánosné 1 szekeres jogot vásárolt. Egyegy szekeres jog ára 3 ezer forint volt. (Az okmányokra az erdő-elöljáróság közbirtokossági pecsétet nyomott. Az 1958. évi okmányokon megtaláljuk az 1929. és az 1941. évi pecsétlenyomatokat.(Előző szövege: Sümegcsehi község volt úrbéresek közbirtokossága 1929; az utóbbi: Sümegcsehi község volt úrbéresek pecsétje.) Az erdőbirtokosság, mint közjogi testület, szankciókat is alkalmazott. Kimondotta ugyanis, ha valaki fát jogtalanul kivág, azt elszállítja az erdőből, attól az erdőjogot elkobozzák, így járt Szanati Joakim, aki az erdőjogot 1957-ben vásárolta, és a következő hónapokban a fakitermelés során több fát vágott ki, mint amennyi jog szerint járt neki. 1958. június 27-én a csehi közbirtokossági elöljáróknak Keszthelyen, az erdőigazgatóságon kellett megjelenniük, ahová magukkal vitték a legfontosabb okmányokat: a működési alapszabályt, a hivatali ügyviteli szabályzatot, a vagyon eredetét bizonyító okmányt, az erdőingatlan hiteles telekkönyvi kivonatait és a kataszteri birtokívet, a tulajdonosok névjegyzékét, a régi üzemterveket és a legújabb vágási és telepítési terveket. Kiderült, hogy a közbirtokossági erdőben fakitermelést kell végezni, amelyet nem az erdő-elöljáróság irányít, hanem a keszthelyi erdőgazdaság 4. számú zalaszentgróti erdészete, ahonnan kerületvezető-erdészt küldenek e feladatra. A fakitermelés több szakaszban ment végbe. 1959. január-március között a legelőkön 60 köbméter gyertyán-, tölgy-, cser-, akác- és nyárfa kivágása történt, melyet az erdőgazdaság felvásárolt, a pénz a birtokossághoz került. Az 1959-1960. évi fakitermelés már a termelőszövetkezet létrejötte után történt, s bár a birtokosság megmaradt, de intézkedési köre leszűkült, és a tsz vezetőség kezébe került a 100 %-os irányítás. A kitermelt fa főleg fűrészrönkből, bányafából, pillérfából állt, melyet a vágáshelyről az erdei gépkocsi rakodóra szállítottak a fuvarosok. Az 1959. október 28án összehívott birtokossági gyűlésen - felsőbb utasításra - a vezetőség átalakult, mert az ez év őszén megalakult termelőszövetkezetnek a birtokosságban és az elöljáróságban helyet kellett biztosítani. Ezzel lerombolták azt az évszázados jogot és jogszokást, amely szerint a közbirtokosságnak erdőjog tulajdonos lehet csak a tagja. A közgyűlésen ott voltak a tsz vezetők, akik szinte átvették a birtokossági elöljáróság irányítási jogát. A közgyűlésen a birtokosságot nem oszlatták fel, holott erre számított a tagság. Kimondották továbbá, hogy az erdőjog érintetlen marad, a tagsági névsorban azonban a tsz tag megjelölésnek szerepelnie kell. Ugyanis a tsz tagnak a faosztás során kapott famennyiséget beszámítják az éves jövedelmébe, azaz a tsz járandóságba. A tsz tagot viszont semmiféle kiadás az erdővel kapcsolatosan nem terheli, az erdőadót helyette a tsz fizeti, és egyúttal vállalja mindazon költségeket is, amelyek az erdőjogot terhelik. Itt kell megjegyezni, hogy az erdőadót, továbbá az erdőmüveléssel kapcsolatos kiadásokat az 1930-as évek elejétől nem vetették ki a közbirtokosságra, azt az erdő-elöljáróság faeladásból fedezte. Ez, a tsz által felajánlott kedvezmény tehát valójában nem érintette a tagságot. A közgyűlésről felvett jegyzőkönyvet a megyei felügyeleti hatóságnak 1960. január 5-ig megküldték. (A közbirtokossági iratok között a jelen sorok írója Darabos Géza erdőelnök néhány soros írására bukkant. Az elnök szerint szükség van a közbirtokossági elöljáróságban egy fiatalabb emberre, akit az egyébként várható rendszerváltozás életben talál, aki a birtokossági okmányokat megőrzi, hogy az erdőjog tulajdonosainak és az örökösöknek tudomására hozhassák az erdőilletéket. Ekkor választotta be a közgyűlés az elöljáróságba Farkas Jenőt, aki a birtokossági okmányokat valóban megőrizte, és jelen sorok írójának rendelkezésére bocsátotta.) A legeltetési társulat A legeltetési társulatról 1945 előtt alig értesülünk. Rendelkezésünkre áll az 1941. évi zárszámadás, amelyet Zala vármegye Közigazgatási Bizottságához terjesztettek fel. Eszerint az éves bevétel 5031 pengő, a kiadás 3518, a készpénzmaradvány 1513 pengő. 1945 után a legeltetési bizottság szerepe az erdőbirtoklás bizonytalansága következtében megnőtt. Láttuk a fentiekben, hogy amikor az erdőt kivették a helyiek kezeléséből, akkor a faosztást a legelők faállományából végezték. Kiderült, hogy az erdőhöz jogtalanul kapcsoltak 193 kat. hold erdei legelőt, mivel az átvétel csak az 114
