Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A száz esztendő Sümegcsehi község múltjából. 1850–1950 (1959). Településtörténeti tanulmány. XXXIV. p. 81–125. T. I–XVII.

erdőingatlanra vonatkozott. Ezt a területet kérik vissza közgyűlési határozattal az erdőbirtokosságtól (1957. október 10-én). A kérelem indoklására felmutatták a legelőre vonatkozó okmányokat, a 808. sz. telekjegyzőkönyvet és az 1374. helyrajzi számú telekkönyvi kivonatot. A legelőbirtokosság ígéri, ha a körülmények úgy hozzák, hogy az erdőben nem lehet a birtokosságnak fát kitermelni, akkor azt a legelő faállományából megteszik, éppen úgy mint 1951-1955 között (egy korábbi nyilvántartás szerint a bükkerdei legelő területe 164 kat. hold és 77 négyszögöl) (Közb, 1955-1960.). A PARASZTSÁG ÁLLAMI ELNYOMORÍTÁSA Ez a folyamat a második világháború éveiben kezdődött, amikor a Jurcsek-féle termény-beszolgáltatási rendszert bevezették. A beszolgáltatás célja az volt, hogy a termékértékesítés és az elosztás teljesen állami kézbe kerüljön. A korábbi években a terményfelhalmozást állami vagy az államtól függő szövetkezetek és szervezetek végezték. (1943-ig a gabonát a Hombár, mint a Futura gabonakereskedési osztálya értékesítette.) A Jurcsek-féle rendszerrel sikerült az állami ellenőrzést megvalósítani, de mint minden szoros ellenőrzés idején, a feketepiac most is benyomult azokba a résekbe, melyeket az állami ellenőrzés szabadon hagyott. A beszolgáltatási rendszer elég rugalmas volt: a szántó földföldek kataszteri tisztajövedelme szolgált alapul a terménykivetés során. A kataszteri tisztajövedelem minden aranykoronája után 50 kg gabonát kellett beszolgáltatni, illetve ezzel azonos értékű egyéb terméket. A kötelező gabonabeadás a beszolgáltatási kontingens egyötödére volt csak kötelező, míg a második egyötöd részt zsírral, zsiradékkal lehetett teljesíteni. A fennmaradó háromötöd részt pedig szabadon választott terményekkel törleszthették le a gazdák, akik a termékszerkezet megváltoztatásával termelték meg a háromötöd rész beadási kontingensét. Ugyanakkor megfigyelhető volt, hogy 1943-ban és 1944-ben a termelést növelték a gazdák, és gyarapították az állatállományt is. Végeredményben a több termék előállításával sikerült pótolni a beadással előállott veszteséget. Nem volt ekkor különösebb zúgolódás a beszolgáltatási rendszer miatt, szinte hazafias kötelességüknek tartották a gazdák annak teljesítését. Kormányrendelkezés alapján került sor az ipari növények nagyobb arányú termelésére. Kötelezővé tették, hogy a gazdák cukorrépát, dohányt, lent, kendert, napraforgót, ricinust termeljenek. A kisbirtokosok a napraforgót a kukoricaültetvény szegélynövényeként termelték, mivel a beadást ebből a kevés növényből is tudták teljesíteni. Az előző évtizedekben a kukorica szegélynövénye a cirok volt, amelynek szárából készült a házi seprű, magjából pedig a pörkölt kávé. A nagybirtokokat azonban kötelezték, hogy szántóterületük 5 %-án termeljenek napraforgót, ricinussal pedig a szántók 2 %-át kellett beverniük. 1944-ben azonban növelték ezeket a területeket, mivel a németországi szállításokat alig tudták az előző évben teljesíteni. Már a Szovjetunió elleni háború kezdete után fogyasztási korlátozást, jegyrendszert vezettek be az alapvető élelmiszerek esetében: kenyér, hús, zsír, liszt, cukor, burgonya. Sor került lisztrekvirálásra is. 1944 nyarán a főszolgabírói hivatal útján azt a hírt terjesztették, hogy a fővárosban a munkásság általános sztrájkra készül, ami forradalomba csaphat át. Ezért van szükség arra, hogy a falu élelmiszerrel segítse a fővárosi munkásokat. Csehiben is lisztrekvirálást rendelt el a főszolgabíró. Ez az akció már több családot ellenállásra késztetett, és a rekvirálással megbízott elöljárókat ellenségesen fogadták. A háború utolsó napjaiban (1945. március 28 - április eleje) a lakosságot az orosz katonaság megfosztotta alapvető élelmiszereitől, majd a nyári termés nagyobb részét a hatóság sajátította ki. A kormányzat a beszolgáltatási rendszert fenntartotta a későbbi években is, sőt fokozta a kontingenst. A parasztságra nagy terheket raktak az 1945 utáni években, de különösen az 1950— 1956 közti időszakban. Az első kommunista rezsim (1948-1956) alatt a paraszti jövedelmeket az állami beavatkozás teljesen kisajátította, nem volt lehetőség a termelés megújítására, ezért évről évre mind több kisbirtok ment tönkre. Az állam kötelezően előírta a kisbirtoknak a vetéstervet, melyet teljesíteni kellett. A járási szervek a szántóföldek mennyisége alapján összességében vetették ki a községeknek a vetéstervet, és annak alapján követelték a terménybeszolgáltatást. (Nem volt tekintettel a hatóság arra, hogy időközben a gazdák egy része tönkrement, és szántóik vetetlenül maradtak.) Egy 14 holdas csehi kisbirtokosnak 1951ben a következő termék-beszolgáltatási kötelezettsége volt: 11 métermázsa kenyérgabona, 300 kg napraforgómag, 60 kg árpa, 100 kg zab, 8 mázsa burgonya, 5 mázsa morzsolt kukorica, 430 kg széna, 160 kg szőlő, 160 liter bor, 8 kg mák, 40 kg szójabab, 27 kg baromfi, 440 db tojás, 1120 liter tej, 126 kg sertés, 5 mázsás szarvasmarha, 44 kg paradicsom, 8 mázsa szalma. Hatósági nyomásra szerződni kellett 3 db sertésre, melyek leadása legalább 100 kg-os súlyban volt megszabva. Jegyeztettek még 100 forint békekölcsönt, ki kellett fizetni a ház-, a jövedelmi adót, továbbá a borfogyasztási illetéket. A beszolgáltatási kontingenst 1952-ben felemelték, kenyérgabonából csak a fejadagot hagyták meg a kisbirtokos családoknál. Egy személyre évi 90 kg liszt jutott. A termékek mindegyikét a birtokosok nem tudták megtermelni a beszolgáltatáshoz, így a hiányzókat feketepiaci áron megvásárolták, vagy éppenséggel terményt cseréltek. Ezt az akciót azonban a helyi hatóság felfedezte, és azt a gazdát, aki a terményt adta, árurejtegetéssel megvádolták, az ügyészsé115