Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)
Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A száz esztendő Sümegcsehi község múltjából. 1850–1950 (1959). Településtörténeti tanulmány. XXXIV. p. 81–125. T. I–XVII.
rint a Diás (Diós) terület nevét onnan kapta volna, hogy ezt a részt fekete amerikai diófákkal ültették be. (Az állítást történeti forrásokkal igazolni nem sikerült.) Bivalydelelő (Bihódéllő) A szálaserdőben, a Diástól nem messze esik. Ezen a területen volt (az uradalommal történő közös legeltetés idején) a bivalyok delelője. (Az uradalom a bivalyokat külön gulyában tartotta, és a déli pihenőhelyet itt alakította ki. A nép a bivalyt bihónak, a delelőt déllőnek nevezte.) Bikadöglő (árok) A Bivalydelelő közelében mély száraz árok van, melynek geológiai eredetét nem sikerült kideríteni (egykori vízfolyás vagy kiszáradt forrás, esetleg emberi kéz alkotta árok). Az árok mély, de nem hosszú, amelyet fák, bokrok, erdei növények nőttek be. Az árokba tévedt a csordából egy bika, amelyet nem tudtak kiszabadítani, és ott pusztult el. Tiloserdő (Tilosalja) Amennyiben az erdőművelés megkövetelte, hogy az erdőnek bizonyos részein tilos a legeltetés, a makkoltatás, a favágás, a közlekedés és a gombaszedés, azokon a helyeken az erdőelöljáróság tiltást rendelt el. Az úrbéres birtokosság a tilossá tett területre vonatkozó szabályokat magára nézve kötelezőnek tartotta. Az erdő-elöljáróság a tilos részekben művelést végeztetett, makkot és csemetéket ültetett, gyérítette a sűrű fákkal benőtt területet. Rózsahegy Zalaszántóval és Döbröcével határos erdőrész. Rózsaberek (Rozson-berek) A hidegkúti határ felé eső rész. Innen kitűnő kilátás nyílik észak felé. Bükk-kútja, Bükk-kuta Kikövezett forrás, mellette marhaitató vályúkkal. A marhacsordát a Bükk-kútig hajtották el a pásztorok, és a déli órákban a forrásnál itattak. Bükki gyöp A Bükk-kútja mellett elterülő legelőrész. Szálaserdő Az úrbéres erdő egyik értékesebb, magas bükkfákkal benőtt területe. Gyertyános (A Sűrűi legelő egy része.) A falutól északi irányban fekszik. 1860-ig a területet az itatókútig legeltették, a többi részt tilosnak nyilvánították, a legeltetést eltiltották egészen a tótvári határszélig. (Ezt, a kúttól északi irányban levő területet gyertyáncsemetékkel ültették be. A hagyomány szerint a csemeték néhány év alatt benőtték a területet, „olyan sűrűn, mint a kender". A Tilos-Sűrű elnevezés az 1930-as években is élt a nép ajkán, és az itatókúton túli részeket nevezték így. A tilost 1887-ben felszabadították, és ezután a csordát legeltették ezen a részen. Előző években a tilost ugyanis a sűrűn nőtt fáktól megtisztították, és ezután a legelőn ritkásan maradtak meg a gyertyánfák. (E sorok írója emlékszik arra, hogy a legelő a gyertyánfákkal szemet gyönyörködtetően szép volt: a fák törzsének szürke színe, a hatalmas lombkoronák, a mindig zöld fű, a fákon a sokfajta madár, a Nagyerdőről betévedt nyulak, rókák, őzek és szarvasok látványa, a csorda kolompolása, a bojtárok ostorpattogtatása, a terelőkutyák csaholása maradandó élményt nyújtott.) A legelő az 597. helyrajzi szám alatt szerepelt, területe 107 kat. hold. Szőlőhegy A Csider és az Úrhida határrészek mélyen benyúlnak a Szőlőhegy északi részébe. E határvonalaktól délre esik a Vasfurkó (Vos Furkó), a Hegyderék, a horhostól keletre az uradalmi erdőig és délre a közbirtokossági erdőig terjedő szőlőterület, továbbá a Mikkoldal, amely az Úrhidától nyugati irányban terül el. A Mikkoldal 1830-ig bükkös erdő volt. Ekkor irtották ki az erdőrészt, és ültették be szőlővel az oldalas területet. Az egykori hegyi gyepű a Mikkoldalt és az Úrhidát elválasztó szekérút mellett húzódott (Kulcsár Gyula helybeli gazda közlése, 1953.). A horhoson (mélyút) keresztül vezető szekérút a Hegyi kapunál (Gaál-kapu) végződik, amely lezárja az erdő és a szőlők közötti szabad közlekedést (ZGY-24, 1986,11.26-29.). GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM PRÁGÁBAN, BAZSIBAN, SÜMEGEN A prágai adatok egyértelműen jelzik, hogy a gazdák földvagyona kevés. 1857-ben a földvagyon a határban 1000 kat. hold, és a földművelésre felhasználható szántó, rét, legelő, szőlő a 142 gazdaság számára nem biztosította a megélhetést. Kiegészítő jövedelmet szőlő- és gyümölcstermelésből nyertek, de ez a lakosság életszínvonalán érdemben nem javított. Piacuk Sümegen volt, ahová a távolság és a kedvezőtlen közlekedési viszonyok miatt nehézkes volt az eljutás. A pénzt adókra és egyéb közterhekre kellett fordítaniuk. A megélhetést a nagybirtokon végzett aratási és más (summás, akkord, napszámos) munkák biztosították. A parasztság kedvezőtlen életszínvonalára mutat az a tény, hogy egy-egy mnduson 3-4 család is lakott. Bazsiban az irtásbirtokokkal kapcsolatos per jelezte, hogy a korábbi életnívó fenntartását igyekszik magának 100
