Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 34. 2004 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2005)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas, Gábor: A száz esztendő Sümegcsehi község múltjából. 1850–1950 (1959). Településtörténeti tanulmány. XXXIV. p. 81–125. T. I–XVII.

Téglásról leírást a Keszthelyvár-Mogentiana részben adtunk. (Farkas, 2004, 64-66.) Keszthely-rétek A kaszáló a keszthelykúti forrásról kapta a nevét. A Csider-patak mindkét oldalán fekvő rétek a sümegi postaúttól a Nagyerdei úton át a Sűrűi legelőig terjedtek. Hatfa Szántóföld, amely a Nagyerdei úttól a Sűrűi legelőig húzódik. Keleten a Marhacsapás (másképpen: Hátút), nyugaton a Keszthely-rétek keleti része határolja. Irtásföld, ahol az irtást végző parasztok emlékfának 6 darabot meghagytak. A fák a XIX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben még álltak. A hatfai földek termékenységét, könynyű művelésű talaját dicsérőleg emlegették a birtokosok. Temetőalja Ez a terület volt a templomföld. A Kismezei út, a Temetőkert, a Cifrakert és parókia fundusa határolta. Palánkos A határ nyugati részében, a görbői úttól a Mihályfára vezető széles útig, továbbá keleten a Döbiéri-rétekig, nyugaton a döbröcei-szélig (határig) terjed. Északi részen az Óhídi nyíressel érintkezik. Ez a terület egy délről északi irányban húzódó hegyhát, amely a Csehi bükkös erdő nyugati részének északi irányú folytatása. Ez a Palánkosi tábla. A dombhát közepe körül épült fel Palánkosmajor, ahol az 1850-es években is állattartás folyt. (Van olyan hagyomány, amely szerint gyümölcsös volt Palánkosmajorban, és ezt védte volna az uradalom a kiépített palánkkal. Valószínűbb azonban, hogy a juhtartás miatt létesítették a palánkot, mellyel az aklot vették körül a környéken gyakorta megjelent farkasok ellen.) A szántóművelés kiterjesztése során építettek a majorban cselédházakat, gazdaházat és az állattartáshoz szükséges épületeket. A ridegmarha-tartás fokozatosan szorult vissza a majorban. Palánkosban hiányzott a legelő, a korábbi területeket bevonták a szántóművelésbe. A rideg állatokat Palánkosban a téli hónapokban istállózták, tavasztól őszig a szarvasmarhák a Nagyerdei legelőn voltak. Éjszakára karámba terelték a gulyát a pásztorok. A szilaj borjúgulyát öt éven át a legelőn tartották. Ekkor kiválasztották a gulyából az igázásra alkalmas állatokat, a többit pedig vásárra hajtották és eladták. A tehéngulyát, melyet a csehi Vörösmajorban istállózták, elkülönítették a szilaj gulyától. Palánkosmajort egy szélesen kiépített szekérúttal a görbői útba kötötték be. Óhíd felé a közlekedés ugyanilyen széles úton történt a Nyíreserdőn át. Palánkosmajortói nyugatra két dűlő neve jelzi, hogy a korábbi évszázadokban azokon a helyeken települések voltak, vagy a települések határába estek ezek a földek. Az egyik palánkosi táblai területet Farkasfai-mezőnek, a másikat Laki-völgynek nevezik. Ezek a dűlők a határ napnyugati részén vannak. (A források szerint itt kell keresni Farkasfa és Farkaslak faluk helyét és azok mezőit. A Laki-völgyi mezőben itatókút is volt.) A XX. század negyvenes éveiben helyi parasztemberektől hallottam, amint említették, hogy „a farkasfai mezőben dolgoztunk, a Laki-völgyben voltunk kukoricát vetni". Cserháti irtás, Cserhát Palánkosmajorból az uradalom béresei által művelt terület. A Mihályfára vezető út, az Óhídi nyíres és szántóföldek határolják nyugati és északnyugati irányban. Északon viszont a Bekse-kaszálók zárják le, délkeleten pedig a Csapó-rétek. Irtásföld, amely korábban cserfákkal teleültetett területrész volt. A dűlőnek külön itatókútja volt. 1940-ben a Cserhátot kiosztották a falu agrárszegénységének. A püspökség ezt a területet vagyonváltságban adta át az államnak. Döbi-rét (másképpen Döbiéri-rét) A név eredete középkori. Tulajdonosa a Kisgörbőn lakott Debréti család. Határai: délről a Nagymezői út (Görbői út), amelynek nyugati része a palánkosi táblával érintkezik. Keletről a Kápolna-tag és a Mihályfára vezető út. A kaszálókat a Bükk-Diási-patak szeli ketté, amely a mihályfai úton levő Kámán-híd alatt folyik át a Csapórétekre. A patakból a gazdák árkokon át a kaszálók laposabb részéhez vezették a vizet, ahol kenderáztatók (mocsola) voltak. A kaszálókból a Mihályfai út melletti dombosabb részeket a gazdák felszántották. Ide kendert vetettek, és konyhakerti növényeket ültettek. (Ezek a szántók a forrásokban emlegetett káposztaföldek lehettek, amelyek a kaszálóknál kisebb területek voltak.) Csapó-rét Határai: mihályfai út, a Cserhát, a Macskás-dűlő és északi irányban a Bekse-rétek. Nevét azzal magyarázzák a helyiek, hogy a hegyekről lezúduló vizek itt összegyűlnek, és a teknő alakú terepen gyakran kiöntenek. Ugyanis a víz a Bükk-Diási-patak mellett még a faluból kivezető árkokkal is találkozik a Kámán-hídnál (nevét a Kámán nevű réttulajdonosról kapta). Bekse, Bekse-rétek A vizek rendezése és a bozótos kiirtása után vették művelésbe a gazdák. Az egykor mocsaras, vizenyős, berekfákkal borított területen nagyobb eső vagy a tavaszi hóolvadás után az egybegyűlt víz tavakat alakít ki. A dombos helyeken a fű kielégítő minőségű, de a lapos részen csak harmadosztályú. A csehi határ legészakibb része ez, melyet a Cserhát, a Sűrű, a Csapó-rét, északon a tótvári földek (Tarányi uraság) határolnak. A Bükk-Diási-patak a Bekse-réteket keresztülszeli. A gazdák a bővizű patakot nem használták öntözésre. A Bekse név a berkes torzított formája. 97