Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 33. 2003 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2004)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter, Zsófia: A zámolyi uradalom. XXXIII. p. 125–157. T. I–IV.
megélni vitézi telkén, az Esterházy uradalomban gazda lett. A falusiak az uradalmi cselédektől rendszeresen vásároltak malacot, vagy hízónak valót, hiszen a cselédek állattartása a konvenció része volt, a megengedett szám feletti szaporulatot rendszeresen eladták. Vásároltak állatot az uradalomtól is, a jó lóállomány kialakításához az uradalom apaállatait is igénybe vették. Fát, bort, pálinkát és húst, illetve homokot és téglát rendszeresen az uradalomtól vettek. Apósom, Lukács József kőművesmesterként rendszeresen vásárolta az uradalmi gépek után maradt fáradt olajat, ezzel szigetelte a már beton alapra épült házakat. A falusi közvélemény tapasztalata az volt, hogy azok a faluba beköltöző cseléd-családok, ahol több generációnak az uradalom adta a megélhetést és bőven volt munkaereje, jól boldogultak, jól beilleszkedtek a falusi életbe. Rendesnek, dolgosnak tartották a Zakar családot, akik nagy házat építettek az Újtelepen, vagy például a Nóvák, a Máhr, a Marcsik, a Márkusz vagy a Mali családokat. ZÁMOLY, MINT A CSÓKAKŐI VÁRURADALOM RÉSZE Zámoly a csókakői váruradalomhoz tartozott, birtokosai a Csák nembeliek, a Dudariak, majd a Rozgonyiak voltak. Csókakő 1326-tól a királyi várak sorában szerepelt, ekkor várispán, majd 1379-től Fejér megye ispánja vezetése alatt állt. 1425-ben még ilyen minőségében került Rozgonyi István kezébe. 1430-ban a Rozgonyiaknak zálogként átadott, a váruradalomhoz tartozó helységeket és javadalmakat felsoroló listán Zámoly falu szerepelt. 1439-től a család már örökös birtokként kezelte a várat, Rozgonyi János leánya, később Kanizsainé, majd az ő leánya, Kanizsai Orsolya, a későbbi Nádasdyné hozományaként a várbirtok 1534-től a Nádasdy család kezére került (Vadász 1982, 7.; Hatházi 1999, 50). A Bakity család rövid birtoklása után ismét visszaszerezték a Nádasdyak (Farkas 1989, 40.). 1528-ban készült a váruradalom legrészletesebb leírása, amely ránk maradt. Ekkor 157 egész lakott telket írtak össze, bár nem minden telek után adóztak, mert a szabadalmasok, közöttük a frissen települtek adókedvezményeket kaptak (Hatházi 1999, 52.; Farkas 1989, 39.). Csókakő vára és a váruradalom 1543 augusztusában került a törökök kezére, s vált a Török Birodalom végvárává. Ekkortól a magyar földesúr szerepe igen korlátozott volt a falu életében, az adókat azonban a török birtokosok mellett is igyekezett beszedni, s így az adózó lakosság telepítése, gyarapítása is érdekében állt. Korai forrás áll rendelkezésünkre arra is, hogy az egykori lakosokról képen nyerjünk. 1519-ben az akkori családfők nevét is felsorolják. A 28 elhagyott jobbágytelek mellett 28 megszállított telket írtak össze. A telkesek között 5 libertinust (szabadosok, akiket katonai, telepítői szolgálataik, vagy kölcsöneik fejében a földesúri terhek alól felszabadítottak) említenek: Vajai Pétert, Gelyen Györgyöt, Kálmán Miklóst, Pecheny Pétert és Maghery Lőrincet, s ugyancsak libertinus jogállásúként írják össze a plébániaházat. Sessiósok még Baan Mátyás, Forró Bálint, Jó Pál bíró, Thamassa Bálint, Urban Balázs, Hereghy Benedek, Pap István, Banyas Ferenc, Pachy Benedek, Marthon György, Pornoky Benedek, Juhas Imre, Izthergaros János, Fejes Benedek, Marthos Oszvald, Bokany Balázs, Kolman Pál, Iszthergaros Tamás, Fejes Kelemen, Morocz Albert, Sós Mihály és egy olvashatatlan, talán Szántó nevű. A Csókakővárhoz tartozó falu minden egész sessio után 60 dénár és egy obulus adót, egy csirkét és egy kenyeret ad Szent Györgykor és ugyanennyit Szent Mihalykor. A csókakői várhoz egy kocsi fát kell fuvarozniuk az uraság erdejéből. Érdekes megjegyzés, hogy azok a sessiósok, akik fát fuvaroznak Fehérvárra, egy dénárral tartoznak, miután azt nyilván eladták, így abból jövedelmük volt 1 . Ez az összeírás tehát még a török hódítás előtti neveket tartalmazza. A hódoltsági területhez tartozó helyeken a hódítás ténye nagy riadalommal járt: az egész népesség nem maradt helyben, a megfutottak, menekülők közül kevesen jöttek vissza, de több forrásunk is azt bizonyítja, hogy Zámoly soha sem pusztult el teljesen (Bél 977, 109-110.; Pesty 1967, 302-303. Csanádi 1975, I. 79.). Többször is telepíthettek a falu török és magyar urai egyaránt, hiszen birtokuk munkáskezek és adózók nélkül semmit sem ért. A török hódoltság ténye azonban döntő változásokat okozott: a népesség nagy részben elpusztult, illetve kicserélődött. A változások a hadi helyzettől függően, hullámszerűen következtek be. Az újjátelepülők mindig csak a viszonylag folyamatosan művelt településeken próbáltak szerencsét, a középkorban még lakott apró falvak (falunk esetében a mai belterületen fekvő régi Zámoly falu, Kerekszenttamás, Kér illetve Burgán) így fokozatosan végleg elnéptelenedtek. Az újjátelepült helységek nagyhatárúak (Rácz 1995, 177.), a jobbágyi foglalásnak csak a józan ész (azaz az iga- és munkáskezek ereje) szabott határt. Zámoly ebből a szempontból a hódoltsági terület északi, a Tétény-Fehérvári országúttól északra jellemző falvas övezetében foglal helyet. Itt a földesúri akarat jobbágyközösségek telepítésével oldotta meg a birtok hasznosítását, míg az úttól délre az allodiális gazdálkodásra berendezkedő uradalmi puszták láncolata volt inkább jellemző. Mindkét területen nagy szerepet játszott a hatalmas legelőterületeken folytatott árendás állattartás. A török uralom utáni elpusztult, népességhiányos területekre nagy tömegekben érkeztek addig itt idegen népek: németek, rácok s szlovákok is, a nemzetiségi sokszínűség, s ezzel a társadalom nemzetiségi megosztottsága is ebből a korból eredeztethető. 1 MOL DL. 37.007 128
