Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 30. 2000 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (2001)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Településtörténeti tanulmányok. A Fejér megyei Vál múltjából. p. 101–138.

tán lassú emelkedés tapasztalható a vagyoni gyarapodásban: 1713-1714-ben a dikák száma 165 volt. A háborús pusztításhoz járultak még a pestisjárványban elhaltak. Ez Válón 136 fő. Cserkó István, a komáromi rendház főnöke 1711. április 22-én szerződést kötött a váli parasztokkal, amely 1712-től kezdve volt hatályos. A falut Szeredi György bíró, Naszályi István Kotsis János, Pap János esküdtek képviselték a szerződés megkötésénél. A jobbágyok terheit a szerződés a szolgáltatások fajtájaként adta meg: fizettek 130 rajnai forintot, adtak 46 ludat, 69 kappant, 92 csirkét, 238 tojást, 39 icce vajat Komáromba, a váli majorba pedig évente 20 szekér szénát szállítottak. A jezsuita birtoklás A váli birtokért a jezsuiták 1714. augusztus 13-án fegyverváltság címén 745 forintot kifizettek. Ezzel Vált véglegesen birtokba vették, és hamarosan gazdasági szervező munkába kezdtek. Nem létesítettek kolostort, csak egy uradalmi (gazdasági) épületük állt itt. A jezsuitáknak Pázmándon viszont volt kolostoruk, innen irányították a váli gazdaságot. A váli református templomot a jezsuita rendház főnöke utasítására az uradalmi tiszttartó a Csurgón (Fehérvár-) állomásozó ifj. Heister ezredéből kölcsönvett 30 katonával és egy strázsamesterrel foglalta el, a lelkészt a parókiáról elűzték. A református vallásgyakorlat ezzel helyben megszűnt. Az vallásgyakorlat 1714. évi erőszakos megszüntetése után Vál reformátusai a kajászószentpéteri egyházhoz tartoztak. A katolikus hitújítás során azonban megkísérelték, hogy a reformátusok a katolikus vallás törvényei szerint éljenek, akik ezért azt panaszolják, hogy „temetéseken a reformátusok térdet hajtani kénytelenek". 1714-ben a református parókia helyén alakult a katolikus plébánia. Horváth Boldizsár jezsuita az első anyakönyvi bejegyzést Válón 1714. október 16-án tette. Ez év december 30án a váli plébános, Földvári Ferenc Demeter jezsuita volt. 1717-ben viszont Pöstyéni Mihály világi pap a plébános. A jezsuiták ezután Pázmándon működtek, ahol noviciátusuk is volt. (A pázmándi noviciátus templomának oltárát később Székesfehérvárott, az egyházmegyei múzeumban helyezték el.) Székesfehérvár 1715-ben ismételten az országgyűlés előtt sürgette, hogy régi birtokait - köztük Vált - az uralkodó juttassa neki vissza. 1715-ben 17 telkesjobbágy és 26 zsellér élt Válón. A jobbágyok 611 pozsonyi mérő nagyságú szántóföldet, 93 kaszás rétet, 75 kapás szőlőt müveitek. A szántóföldek 2 dűlőben voltak, a legelő elégséges a jobbágyok állatai számára. Az 1715. évi összeírásban a következő váli családneveket találjuk: Asztalos, Hövényi, Bócza, Kocsis, Nagy, Szabó, Csizmadia, Surányi Varga, Dobrádi, Balázs, Jó, Czinkos, Rönkös, Érsek, Sütő, Zsigmond, Fias, Lipót, Pap, Mészáros, Deák, Kovács, Mercse, Molnár, Kovács, Budai, Rédei, Balogh, Szeredi, Fábián, Naszali, Lukács. 1715-ben a tanító neve Nagy Ferenc. 1720-ból ismerjük a jobbágyok vagyoni helyzetét: élt a faluban 12 egész-, 16 fél- és 11 negyedtelkes. A jobbágyok összesen 794 mérő szántóföldet, 96 kocsi szénát termő rétet és 77 kapás szőlőterületet műveltek. A szántót (1720-ban) két nyomásban művelték. Egy gabonaszem terméséből átlagban 4 kalász nőtt. Az összeírásból kiderült, hogy a rétek minősége jó, legelőjük bőven volt, a szőlőhegyen gyenge bor termett, erdejük nem volt, fát vásárolniuk kellett. Malom volt a faluban, kevés vízhozammal. Határviták 1721. július 28-án Fejér vármegye tabajdi embereket hallgatott meg Vál és Szentgyörgy között a régebbi határról. A váliak erre nem emlékeztek, a település lakói a török időkben nem itt éltek. A tabajdi Horváth Pál szerint a völgy felső része „még a török világban" is Szentgyörgyhöz tartozott, alsó része Válhoz. A Tabajd és a Vál közötti határ Horváth Pál szerint a "Bánya-Völgyig avagy Keskeny Aszóig birattatott Válhoz, ahonnan Farkasfa irányában egy horhos húzódott". Vérten volt birtokos egykoron báró Kurz úr, budai kamarai adminisztrátor, akihez a hegyoldal tartozott. A dézsmát Vértre kellett vinniük a földek művelőinek. Kovács Márton tabajdi jobbágy szerint a Válból Vértre vezető út mellett, a völgyben, mintegy 6 éven át két hold földet művelt. A dézsmát - a Vértet és Szentgyörgyöt birtokló - Miklesich Gergelynek Vértre kellett vinnie. Amikor Vért és Szentgyörgy birtok Szabó Moyzes kezébe került, az általa müveit földet és annak környékét a váli elöljárók Farkasfa határához tartozónak mondták, és nem engedtek Vértre dézsmát fizetni. Más tanú szerint Bányavölgy 1697 táján még Válhoz tartozott. A Vért felé húzódó völgyön túli szántó, amely 1721-ben a tabajdi Horváth Pálé, de húsz évvel korábban Sáska Gáspáré volt, szintén Válhoz tartozott. Ezt Csuthy István tanúsította, aki 1721-ben a váliak csikósa volt. Tabajdi cselédeskedése idején ezt a területet, amely gyöp volt, ő szántotta fel, és a munka egy héten át tartott. A tanú Sáska Gáspártól hallotta, hogy ezen föld Válhoz tartozik, sem Tabajdra, sem Vértre ezután nem adott tizedet. 1728. március 14-én kelt uralkodói irat szerint a Jakosits hagyaték: Pákozd, Sóskút, Sukoró, Etyek, Gyúró és a zálogjogon szerzett Vál, Barátháza és Agárd a jezsuiták komáromi rendházának birtoka, mert a töröktől visszafoglalt területek régi és új birtokosaira kivetett 108