Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Paraszti tanyasodás a Mezőföldön a XIX–XX. században. – The development of peasant farmsteads in Mezőföld region in the XIXth–XXth centuries. p. 137–154. t. I–VI.

A major, puszta, tanya szavak használatával kapcsolatos bizonytalanság érzékeltetésére bemutatok néhány adatot. Kolossváry Miklós kir. tanácsos és tanfelügyelő Fejérmegye tankerületi iskolatanácsának jelentésében 1870ben írta: „Felállítandók volnának továbbá tanyai iskolák: Kálóz városához tartozó Hatvan és Ödön pusztákon, — Sárosd községhez tartozó Csillagmajor, Jakabszállás és Puszta-Sárosdon, — Sárbogárdhoz tartozó Körtvélyes, Töbörzsök, — Abához tartozó Báránd, Kajtor, — Seregélyeshez tartozó Selymes, Szerecsen, Börgönd, — Bicskéhez tartozó Tornyó, Újmajor, Kisnémetegyház, — Gánthoz tartozó Kápolna, — Velencéhez tartozó Tükrös,—Polgárdihoz tartozó Cséri, — Pákozdhoz tartozó Csala, Kisfalud—, valamint Baracs, Hard és Alsó-Szentiván pusztákon." (Fejérmegye 1870-ben. Székesfejérvár, 1871, 6). Eszerint a tanyai iskolákra kivétel nélkül pusztákon és majorokban volt szükség. Fejér vármegye 1937-ben megjelent monográfiájából megtudjuk, hogy Kalózon a Jézus Szíve Népleányai Társaság tagjai a nép lelki, szellemi és anyagi művelése érdekében végzett tevékenységüket „a tanyákra is kiterjesztik." (SCHNEIDER—JUHÁSZ 1937, 414). Kalózon, a Zichy-uradalom központjának határában egyáltalán nem voltak tanyák, csak majorok, puszták. Kápolnásnyéken a népnyelv Gróftanyának nevezte gróf Hunyadi Ferenc uradalmának központját, amely korábban a Nádasdy grófoké volt. Gróftanyáról az 1903-as Fejér vármegye községei és egyéb lakott helyei hivatalos neveinek jegyzékében ez áll : „Nádasdypuszta (eddig Gróftanya néven)". (1903,14) Fejér vármegye 1931—32. évi címtára szerint: Gróf Nádasdy puszta (népiesen: Gróf tanya) gróf Hunyadi Ferenc 1305 kh-as nagybirtokának központja, 1886 óta meglévő iskolával, református leányegyházzal, 1930-ban 240 lakossal (F. SZABÓ 1932, 284—286; SCHNEIDER—JUHÁSZ 1937, 466; MStatKözl, Új sorozat, LXXXIII, 1932, 246). A valóságban tehát tipikus uradalmi puszta és nem tanya. Megfigyelhető, hogy a mezőföldi népnyelv századunkban már gyakran tanyának nevezi a középbirtokok uradalmi központját. Seregélyesen Baloghy-tanya, Erczbrucker-tanya, Mészárostanya, Windisch-tanya volt. Tulajdonosaik az 1930-as gazdacímtár szerint: ö. Baloghy Béláné (528 kh), Erczbrucker József (231 kh), Mészáros Sándor (213 kh), Windisch Imre (685 kh) birtokukat uradalmi cselédekkel művelhető földbirtokosok és nem tanyásgazdák voltak (1937, 103). A terminológiai bizonytalanság még a termelőszövetkezeti mozgalom idején is érződik. A volt középparasztokat tömörítő zámolyi Új Élet Termelőszövetkezet a községtől délre a székesfehérvári üt mellé az 1960-as évek elején új, elsősorban szarvasmarhatenyésztésre berendezett majort épített. A népnyelv ezt Új Élet-tanyának vagy a termelőszövetkezet elnökéről, Németh Jánosról János-tanyának nevezte el. Az olyan községekben, ahol az uradalmi puszták és a paraszti tanyák már a századforduló óta egymás mellett léteztek megfigyelhető a terminológiai bizonytalanság megszűnése. Aba nagyközség 1930-ban keletkezett szervezési és szabályrendelete szerint: „A hatodik esküdt teendői: Az összes pusztákon és tanyákon mindennemű összeírás teljesítése és felügyelet gyakorlása". (FejérmegyeiLevéltár). A major, puszta, tanya szavakkal kapcsolatos terminológiai bizonytalanságot a kutatás során azzal küszöböltem ki, hogy a tanyásodási folyamat vizsgálatánál csak a paraszti tulajdonú tanyákat vizsgáltam. Nem vontam be a vizsgálatba azokat a nagybirtokokat, középbirtokokat, amelyeknek középpontjai a helységnévtárakban, statisztikákban vagy a térképeken tanyaként szerepelnek. A tanya szót tehát a Nagy Magyar Alföldön használt értelemben fogtam föl, elkülönítve a Dunántúlon hozzátapadt uradalmi eredetű jelentésárnyalattól. A Mezőföld települési képében a puszták, majorok mellett csak a XIX. század második, de méginkább a XX. század első felében jelentek meg a kisparaszti farmtanyák. Kialakulásuk lehetőségét a parasztbirtokok tagosítása, valamint a közép- és nagybirtokok parcellázása teremtette meg. A XVIII—

XIX. századi magyar mezőgazdaság fejlődésében nagyjelentőségű mintagazdaságok (pl. báró Lilien József ercsi és a Brunszvik család martonvásári uradalma) valamint a XX. századi szociográfiai irodalom (főként ILLYÉS GYULA: A puszták népe című műve) révén a Mezőföld a legjellegzetesebben nagybirtokos, uradalmi területként él a köztudatban. Mezőgazdaságában kétségtelenül a jól szervezett puszták láncolatára épülő uradalmi gazdálkodás volt a legfontosabb, de nem az egyetlen gazdálkodási forma. A nagy- és középbirtokok mellett a terület mezővárosaiban és falvaiban a jobbágyfelszabadítás eredményeként kialakult paraszti gazdaságok is léteztek. Az egykori jobbágy telkeken létrejött paraszti gazdaságok a XIX. században csak ritkán léptek a tanyásodás útjára. A XX. század közepéig legtöbb település határában még a tagosítást sem érték el, így a tanyakialakulás egyik legalapvetőbb feltétele, a tagosított föld is hiányzott. A tagosítás hatása a tanyásodásra Dunapentele mezőváros határában az igen korai, 1859ben végrehajtott tagosítás teremtette meg a tanyásodás feltételeit. A tagosított földekre a XIX. század utolsó harmadában épültek tanyák. A dunaföldvári oszágúttól keletre és nyugatra elterülő földjeikre már ekkor mintegy 20 tanyát építettek a telkes gazdák. Ma az út jobb oldalán csak a Nyuli- és az Oroszi-tanya, bal oldalán a Leitnertanya áll. Utóbbi építtetője Leitner János a tagosítás korában Dunapentele legvagyonosabb telkes gazdája volt : 3 egész és 1 negyed telek tulajdonosaként. Még a tagosítás napjaiban is vásárolt földeket. Egy egész teleknél többet bírt az ugyancsak tanyás gazdálkodásba kezdő Nyuli család is (Farkas 1975, 164—169). Ahol a községnek a két világháború közötti időszakban sikerült keresztülvinni a tagosítást, ott a tagosítást követően megindult a tanyásodás. Ilyen település Enying, ahol az 1927-ben végrehajtott tagosítás következményeként meginduló tanyásodási folyamatot kísérhetjük figyelemmel. Enyingen a tagosított földeken a tagosítás után 1—2 évvel elkezdődött a tanyák építése. Főként a falutól távoli földekre, a Szilasi úti 3. dűlőbe és a Szélescsapási dűlőbe épültek a tanyák. Sokan csak ideiglenes tartózkodásra alkalmas enyhelyet emeltek a tagosított földre. Ilyent épített Győri József 40 kh-as gazda is a Szilasi úti 3. dűlőben fekvő 30 kh-as szántójára. Közvetlenül a dűlő mellett kb. 50 • -öles területet foglalt el a tanyahely, ahol az épület körül kocsival megfordulhattak. A tanyahely dűlő felőli oldalára akácfákat, föld felőli végeibe pedig gyümölcsfákat (szilva, barack, meggy, dió) ültettek. A dűlő felőli 140