Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

ködését alkotmányos keretekbe helyezték. A megyei tisztviselői állásokba hamar bejutottak a főispán környezetébe tartozók, és adataink vannak azokról is, akiket magas állású protektorok juttattak — a főispánon keresztül — álláshoz Székesfehérváron és Fejér megyében. Szőgyény Meirich Géza 1865 őszén jogi tanulmányait éppen csak befejezte, máris tiszteletbeli aljegyzővé nevezték ki. A főispáni titkárt, Szebeni Pált a főispán mindenképpen vissza kívánta tartani, holott ezt az állást a belügyminiszter 1867 végén megszüntette. A főispáni titkár tehát rendelkezési állományba került, és néhány hét múlva el kellett volna hagynia a megye székhelyét. Szebeni Pál beteget jelentett, amely hosszúnak látszott, titkári állását egyelőre megtarthatta. Horváth Imre 1866. augusztus 2-ig aljegyző, majd főjegyzői kinevezést kapott, de a megyei restauráció alkalmával törvényszéki bíró lett. Ugyancsak hosszasabb gyakorlat állott Dézsy Lajos mögött, aki 1855-től volt a székesfehérvári telekkönyvi hivatal alkalmazottja, majd ugyanott 1868. áprilisában első osztályú telekkönyvvezetővé lépett elő. Erre az állásra pályázott Mocsonoky Józsefit, de ekkor előlépésére nem került sor. Ezekben az években kezdte szolgálatát a székesfehérvári származású Havranek József is, aki a későbbi évtizedekben a városi közigazgatásban vezetőszerepet játszott. Havranek 1868. november 16-ig írnok az alispáni hivatalban, majd esküdtté léptették elő. Ugyancsak ekkor került az eltávozott Kenessey Kálmán másodalispán helyébe Szüts Adolf. Szüts a törvényszék helyettes elnöki állást cserélte fel a másodalispánival. {Főispán, 1867, 743. sz.; 1868—84, 91, 180, 306, 225. sz.; 1871, 193. sz). A közigazgatási pálya a birtokos réteg tagjainak biztos egzisztenciát jelentett. Szinte ostromolták a megyei főtisztviselőket, — különösen a főispánt, — hogy a szegényedő birtokos család egyik vagy másik tagja az önkormányzatoknál státust kapjon. Előfordult, hogy jól kereső ügyvéd hagyta el hivatalát és a közigazgatásnál próbált szerencsét. 1869. április 18-án Lits Gyula ügyvéd megyei aljegyző lett; bekerülve a közigazgatási mechanizmusba, a jórészt képzetlen dzsentrik mellett gyorsan emelkedett a hivatali ranglétrán. A század nyolcvanas éveiben már országgyűlési képviselő volt, amelyhez a választók támogatását még szolgabíró korában szerezte meg. Ebben a hatalmi struktúraváltásban, különösen az első években, gyors emelkedésre volt lehetősége azoknak, akiknek szakképzettségük mellett munkabírásuk és tehetségük volt a közigazgatási teendők területén. 1869. június 14-én Szüts Adolf lett az első alispán, s a bicskei szolgabírót, Zuber Józsefet választották másodalispánná. Zuber azonban csak két esztendőt működött a Fejér megyei alispáni hivatalban, 1871. augusztus 31-én Székesfehérvár város és Pécs város főispánjává nevezték ki. 1871. szeptember 16-án távozott alispáni tisztségéből Szűts Adolf is, helyébe a bodajki nagybirtokost, Mikó Imrét választották meg. A járásokban végzett közigazgatási gyakorlat fontos tényezőként szerepelt a tisztviselők megítélésében. A tapasztalt közigazgatási tisztviselők nem a Vármegyeházában, hanem a járások egyikében kezdték munkájukat, s a közigazgatási ranglétrán feljebb jutva érkeztek el a járási főszolgabírói, innen a megyei főjegyzői, másodalispáni, illetve alispáni tisztségekig. Az alkotmányos időkben a törvényhatósági és az állami tisztviselőktől egyaránt megkövetelték a nemzeti nyelv kiváló ismeretét. Említettük, hogy a Bach rendszer, majd a provizórium több, főleg alacsony beosztású tisztségviselője igyekezett státusát átmenteni az alkotmányos érába. A főispán szakértelmük miatt is tartotta ezeket a tisztviselőket, vállalva az illetékes minisztériumok ezzel kapcsolatos rosszalását is. Kreuzer Nándor pénzügyőri biztosról kiderült, hogy a magyar nyelvet nem beszéli, s ezért a pénzügyminiszter 1869. májusában elrendelte nyugdíjazását. A főispán azonban kieszközölte, hogy Kreuzer, ha megfelelő okmánnyal igazolja magyar nyelvi tudását, szolgálatát megtarthatja. Dedinszky Viktor szolgabíró 1861. december 22-én, tehát a provizóriumi kormányzat idején kezdte a megyei pályát, és Szőgyény-Marich László 1865. október 11-én meg is erősítette sárbogárdi főszolgabírói minőségében. Amikor a bizottmányi közgyűlésen a szolgabírák választásáról szó esett, Dedinszky vei kapcsolatosan hangoztatták, hogy a szolgabíró az e vidéken divatozó magyar és német nyelvet beszéli, így nincs kifogásuk további szolgálata ellen. Akik kimaradtak az alkotmányos éra kezdetén a tisztségek elosztásából, azok most sorra-rendre igyekeztek maguknak más úton, — beleértve a minisztériumokat, az állami szakhivatalokat, a katonaságot is, — állást szerezni. Csabdiról Eörsi Nagy Antal birtokos kereste fel a főispánt, és tett neki kétértelmű nyilatkozatot politikai nézeteire és felfogására vonatkozóan. Elmondta, hogy gazdálkodásból nem tudja magát fenntartani, kénytelen hivatalt vállalni. Különösen a cselédség magatartására panaszkodott, akikkel nem tudott modern gazdálkodást folytatni, és kedvezőtlennek tartotta a termelési és a társadalmi feltételeket is, hogy „egy közbirtokos biztonságosan megélhessen". Eörsi Nagy politikai nézeteinek változásáról is meggyőződhetett a főispán, aki — pillanatnyi érdekektől vezéreltetve — megtagadta 1848—49. évi szereplését is. Ismert volt ugyanis, hogy a szabadságharc alatt Görgey Artúr katonájaként szolgált, és honvédtisztként a világosi fegyverletételnél is jelen volt. Két évtized múltán összegezi akkori politikai szereplését, és a körülmények kényszerítő voltára hivatkozott, amelyek „a nemzeti ügy szolgálatába sodorták". Felsorolta viszont a csabdi közbirtokos mindazokat a cselekedeteit, amelyekkel bizonyította toleráns mentalitását az elmúlt két évtized kormányzati rendszere mellett. Innen tudjuk, hogy már a Bach rendszer alatt — éppúgy mint más közbirtokosnak is — tettek ajánlatot neki, hogy a bicskei járási közigazgatásban tevékenykedjék. Ezt elutasította. A passzív ellenállást folytató közbirtokosságban azonban már akkor felmerült a gyanú, hogy Eörsi Nagy Antal felkérése az abszolutista rendszer szolgálatára nem egyszerűen tisztviselőhiány miatt fakadt. A hazafiak az 1848/49.-Í eszmék elárulását sejtették e tényben. Eörsi Nagy Antal a fegyverletétel után hamarosan Csabdiban termett, holott a tiszteket Aradon internálták. Az osztrák katonai hatalomnak tett szolgálatáért nem háborgatták az elnyomó rendszer éveiben? 1862-ben, a provizórium első évében, járási esküdt lett, s hivatalát csak betegsége miatt veszítette el. Gradwohl Edéről, a Fejér megyei ideiglenes kormányzat főnökéről szívélyesen emlékezett meg, és „kedves emlékű" egyénnek nevezte. Arra is választ adott ekkor, miért vállalt hivatalt 1862-ben? Véleménye szerint az 1860/61. évi alkotmányos időszak a magyar közélet primitív időszaka volt, de az 1865, illetve az 1867 utáni idők is hasonlóak hozzá. Azzal érvelt, hogy a magyar közélet irányítására a dzsentri alkalmatlan, helyettük más emberek 166