Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)
Évi jelentés 1981 – Jahresbericht 1981 - Fülöp Gyula: Régészeti kutatások. – Archologische Forschungen. p. 285–287.
leletekkel keveredve kerülnek elő, míg az alsó szinteken csak római mellékletekkel ellátott sirok vannak, többnyire bolygatatlanok. A sírok között jelentős, két lóval és egy tevével eltemetett női váz, s egy „tömegsír". A temető leletanyagban igen gazdag: nagyszámú üveg, kerámia, ékszer (csont, bronz, ezüst, arany), vastárgy (főleg kések), érem került elő. Több esetben megfigyelhető volt, hogy az érmeket bőr- vagy vászonzacskóba helyezték. A temető DNy-i oldalán előkerült a városba vezető út, a város helye a temető D-i oldalára lokalizálható. A későrómai temető területén a badeni kultúra településnyomai, É-i részén a koracsászárkori temető nyomai voltak megfigyelhetők. (Nádorfi Gabriella) Dunaújváros — VI. akna Dunaújvárosban a partvédelmi munkák keretében víztelenítő aknát telepítettek a Duna-partra, a Batsányi utcától K-re a Duna felé eső magas löszfensíkon. Az építendő csápos kút és környékének területe 800 m 2 . A területet az 1960-as évek partrendezési munkáinál már megbolygatták. Intercisa vicusának D-i részében nagyon erősen lepusztult településrészletet hoztunk felszínre. Római kori hulladékgödrök és más telepmaradványok kerültek elő. Találtunk még К—Ny-i irányú árkokat is, amelyeknek a rendeltetése és eredete a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján bizonytalan. A leletanyag is igen gyér volt. A telepnek ez a része a III. sz. második felétől a IV. sz. második felének végéig volt használatban. (Szabó Klára) Dunaújváros, Intercisa, vicus és temető Dunaújvárosban az újabb partvédelmi munkákat megelőzően leletmentéseket végeztünk a castellumtól DK-re. A Sasbérc I. partszakaszon a vicus K-i szélének számos nagyméretű (helyenként 3—4 m mély), egykori földnyerő helyből lett szemétgödröt tártunk fel. E gödrök a római korban már meglévő, ugyancsak háztartási hulladékkal töltött szakadákhoz csatlakoznak. A vicus életének egy későbbi szakaszában itt ástak meg több élelemtároló gödröt. A feltárt gödrök alja, alsó harmada majd minden esetben ki volt égetve. Egy lakóhelyet, kis méretű, kőtűzhelyes, földbe mélyített házat tudtunk teljes egészében feltárni, s egy nagyobb méretű, vályogfalú ház alapjait s omladékát részben megfigyelni. A magaspart legszélén, 1980-ban újonnan felfedezett, s Keletinek nevezett temető sírjainak száma 253-ra növekedett, (újabb sírok — tapasztalatainkból ítélve — aligha várhatók.) Római kori és újkori rablás — bolygatás egyaránt sértette a sírokat. A temető alatt hét bronzkori gödröt találtunk s tártunk fel. (B. Horváth Jolán) Dunaújváros — Sasbérc Az intercisai castellumtól D-i irányban egy élesen kiszögellő partrészt neveznek Sasbércnek. A partvédelmi munkákat megelőző leletmentés már 1980-ban elkezdődött. E lelőhelyen 1981. szeptember 23—november 12. között 500 m 2-nyi területen folytattunk feltárást. A „Keleti" temető mellett a polgári település szélső háza került elő. A téglalap alakú lakórészhez egy kis toldalék épület járult. Nem kőtechnikával készült. Járószintjén száznál több — kb. IV. sz.-i — érme jött elő. Egyéb leletei közül egy talpas, mázas mécses, fibula töredékek és bronzveretek emelendők ki, de a leletanyag általában is gazdagnak mondható. A későrómai háztól K-re a temető, D-re pedig a vicus más jelenségei, s a római kori szemétgödrök, illetve a szakadékhoz közeledve római kori leletanyaggal teli árkok találhatók. Jelentős terra sigillata anyag származik innen. A későrómai ház IV. sz. végi— V. sz. eleji, a hulladékgödrök java viszont korábbi időszakra, III— IV. sz.-ra keltezhetők. (Szabó Klára) Enying Kabókapuszta és Leshegy között, a Hosszú tó K-i partján egy kb. 150 m 2-nyi területen, szántás során római kerámiát és épülettörmeléket találtak. A mélyszántás 0,60 m mélységig Az 1981. évi régészeti ásatások Fejér megyében. I = ásatás; II = leletmentés; 1 = őskor; 2 = rómaikor; 3 = népvándorláskor; 4 = honfoglaláskor; 5 = középkor mindent kifordított a földből, és ugyanebben a mélységben már a steril sárga homokréteg is jelentkezett. A kerámiatöredékek alapján az objektumot a II— III. sz.-ra datálhatjuk, és mint egy villa rustica megsemmisült részét határozhatjuk meg. (Jungbert Béla) Sárbogárd A virág részi homokbányában folytattuk ez 1978-ban elkezdett leletmentő ásatást. Az 1980-ban feltárt 13 elpusztult sír után további 15 sírt tártunk fel. Az i. sz. I— II. sz.-i eraviscus temető kerámiában, fibulákban gazdag anyaga sok szempontból hézagpótló. Eddig kb. 1400 m 2-nyi terület tártunk fel, de a homokkitermelés előre haladásával összefüggésben, munkába vétel előtt újabb területeket fogunk átvizsgálni. (Jungbert Béla) Aba — Árpád u. 3., Óbarok, Bodajk — Petőfi u. Avarkori leletmentések. (Jungbert Béla) Közli: Fülöp Gyula a 255. oldalon. Dunaújváros-Simonyi dűlő — A Isófoki patak Folytattuk az avarkori temető feltárását. A temető VIII. századi szakaszában a 142—167. sz. sírokat tártuk fel. Két lovassír, öntött bronz övdíszek kerültek elő. (Fülöp Gyula) Szabadbattyán — Iskola Őskori, avarkori és XV— XVI. sz.-i telepjelenségek. Házra kiaggatott avarkori kutyakoponya. (Fülöp Gyula) Közli Fülöp Gyula a 261—266. oldalon. 286