Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: Summások Fejér megyében. – Gedingarbeiter im Komitat Fejér. p. 221–234.

fetben volt, Bartha Lajos bérelte akkor. Bartháék a kastélyban laktak. Április elsejétől november 15-ig dolgoztunk. Egy kaszaerő 10 P-t kapott havonta, 16,5 q gabonát és teljes ellátást. Nagyon szép gabona terem ám ott! Mikor hazavittem, azt mondta az apám: „Na fiam, ilyen szép gabonát még nem láttam!" Elsőrendű földek azok. Vízmentesítés is volt, hát van lefolyása a víznek. A pusztán barakkban laktunk. Ennek egy bejárata volt. Kétoldalt priccsek voltak, azon aludtunk, szalmazsákokon. Nőkférfiak egy épületben aludtunk. A rokonok közel helyezkedtek egymáshoz, együtt is ettek. A vacsorát ugyanis ittt kaptuk meg s öten-hatan ettünk egy tálból. Az ételt két szakácsnő főzte. Gyakran volt borsó meg tészta. Az uradalom is sok borsót termelt. Április—májusban csak kapáltunk: borsót, szóját és kukoricát. Utána a takarmányt kaszáltuk: baltacint, pillangósokat. Ezeket kévébe is kellett kötni. Keskeny és hosszú kazlakat kellett belőle raknunk, s ezeket oszlopokkal támasztottuk meg, hogy ne száradjanak ki. A takarmány nagy mennyiségben kellett az istállóban tartott teheneknek. Emellett persze rideg marha is volt, az a legelőn nőtt fel. 1930-ban mi aratáskor csak a sarkokat, széleket és a dűlt gabonát arattuk kézzel. A szép nagy táblákat azéven géppel vágták. Az aratógépet 3 ló bírta el, ezeket állandóan váltani kellett, mert nagyon kifáradtak. A gép kicsi kévéket csinált és össze is kötötte. Á kévéket mi szedtük össze, azokból csomókat, máglyákat raktunk. Egy máglyába 20—22 kicsi kéve ment. Utána az egészet kocsira raktuk. Egy kocsira 12 máglya fért. Kinn a tagon masináztunk, nem a majorban. A kévék a kocsiról rögtön a gépbe mentek. A gépről a gabona rögtön zsákokba ment. Ha száraz volt, akkor a kocsik egyenesen a seregélyesi vasútállomásra vitték, ha nedves, akkor előbb a pusztai magtár emeletére, ott kétoldalt kinyitottuk ilyenkor a szellőzőlyukakat, ilyenkor falapátokkal forgatni is kellett a gabonát, amíg ki nem száradt. Az aratás után rögtön elkezdtük a tarrószántást, még az őszieket el is vetettük, úgy jöttünk csak haza. Én valamivel többet kerestem, mint a többiek, mert engem a lovak mellé osztottak be. Csak ketten voltunk az állatok mellett a summások közül. 1,5 órával így korábban kellett kelni, mert etetni és tisztítani is kellett a lovakat. Este is és vasárnap is el kellett látni őket. Ezért én naponta 20 fillér lópercentet kaptam. Volt úgy, hogy a többiek is dolgoztak vasárnap is, ha szorult a munka. De azt mindig külön megfizették. Amikor hazajöttünk, akkor Tapolcáig hazahozatta az uradalom a gabonánkat. Mi onnan kocsikkal vitettük haza. Volt akinek a pénz kellett, hát az mindj írt Tapolcán eladta a gabonakereskedőnek. Botos József, Mátyásdomb Apám cseléiember volt, migtárosként került Feketepusztára. A puszta a Festetich család dégi birtokához tartozott, de ezt a Lonkay családnak adták bérbe. A cselédek az állattenyésztésben dolgoztak és ők voltak a fogatosok. A földekkel tavasztól őszig a summások, aratáskor és egyéb részes munkáknál a részes aratók dolgoztak. A gazdaság elsősorban búzát, kukoricát, krumplit, cukorrépát és takarmánynövényeket termesztett. A lócékocsi hozta le május elsejére a summásokat Lepsényből, a vasútról. A göbölistállóban laktak. A summásokat az uradalom szerződtette 6 hónapra. Legfontosabb munkájuk a cukorrépa művelése volt, így aztán olyan is adódott, hogy a szerződött 6 hónap letelt, de a cukorrépát nem lehetett még fölszedni, így maradniuk kellett. Általában Hevesből és Borsodból jöttek a summások, de volt úgy, hog/ Nyugatmagyarországról, Vasból, Zalából is érkeztek. Az uradalom meghirdette az év elején a munkalehetőséget. Innen értesültek a summásgazdák róla. A summásgazdák az intézővel egyeztek msg, és ők szervezték a munkásokat. A szerződött 6 hónap alatt is a summásgazda volt a munkavezetőjük. A summások közül való volt a szakácsnő is: annyi bért kapott, mintha a földeken dolgozott volna, de б főzött. A summások naponta kapták meg a kosztjukhoz való alapanyagot. Csak a szalonnát kapták egyben: 4 kg avasszalonna járt egy hónapra. Ez a szalonna csak sózva volt, nem volt felfüstölve. Volt aki hazavitte ezt a szalonnát, illetve kisütötte zsírját és azt vitte haza. Az aratásban a summások is részt vettek: a részesaratók tizedik, majd később kilencedik részért, a summások havi bárért arattak. A cselédek, a betakarításban csak mint fogatosok vettek részt. Palánk Ferenc, Alsóőr (Unterwart), Ausztria Mi kukoricázni kukoricát szedni mentünk, csak két hónapra, ősszel. D; ha a kukoricával nem volt munka, ekkor etettünk, szántottunk, cukorrépát szedtünk, ami jött. Négy ökörrel szántottuk a földvégeket, ahol a gőzeke nem tudta felszántani a földet. Nekünk nagyon jól meg kellett munkálni a földet: kettes ekével szántottunk, fél méter mélyre. A fizetség az első osztálynak 700 Korona volt és 7 q csutás kukorica, második osztálynak 600 Korona, 6 q kukorica, mindezt ide szállították. Mi az istállóban laktunk a vendekkel együtt. Nekünk az uradalom fizette a szakácsnét, meg Alsóőrből jött a pék is. Mindennap kétszer sütött. Enni annyi volt, amennyi kellett, azóta sem ettem olyan jó birkagulyást. Az uradalom akkor főleg marhákkal, hizlalással foglalkozott. A növendéket, meg a hibás kiöregedett jószágot is felhizlalták és eladták göbolnek. A szeszgyári moslékot is a marhákkal etették föl. Mi ősszel voltunk ott hatvanan Alsóőrből. Én 17 évesen erős voltam és így megtettem a munkát, az első osztályban fizettek. A fizetség az elvégzett munkától függött. Szűcs Lajosné, l ajta 1924-ben Pálfán születtem. Csak 5 és fél osztályt jártam, mert akkor 12 éves koromban már menni kellett matyónak, azaz summásnak a testvéreimmel együtt. Apáméknak nehéz dolguk volt a négy lánygyerekkel. így hát menni kellett dolgozni. 12 éves koromtól 3 évig csak „kis matyó" lehettem, félrészes. Úgy számították, hogy 15 évesen kellett volna az ismétlő iskolákat befejezni, ha jártunk volna az iskolába. Ekkortól voltunk egészrészesek. 1936-ban otthon, Pálfán szegődtünk summásnak. Errefelé a summásokat csak manónak hívták, még akkor is, ha helybeliek voltak, mint mi is. Helyben dolgozni könnyebb volt, mint idegenben, de rosszabbul is fizettek itt az Apponyi uradalomban. Csak 5 q feles gabona (fele búza, fele rozs) és 5 pengő kosztpénz volt a havi summa. Ennek az értékét is gabonában számoltuk. Akkoriban a gabona volt a legfontosabb a család számára. Ezért amikor Pusztaszabolcsra toboroztak matyókat, azt is vállaltuk: a hathónapos különlakást is, mert ott 6,5 q felesgabona volt a havi egészrészes bér, no meg az ellátás. 1937-től 40-ig jártunk apámmal mi négyen lányok Szabolcsra a báró Fould-Springer uradalomba hathónapos summásnak. Szabó József vajtai ember volt a summásgazda. Ő toborzott Pálfán is. 150 körül volt a csapat létszáma, akiket végülis szegődtetett. Szabó kidoboltatta Pálfán már a télen, hogy lehet menni matyónak. A szerződést a községházán írtuk alá. A nevünket Szabó egy nagy könyvbe írta be sorba. A szerződésünk április elejétől a répaszedés végéig szólt, íg/ a hazajövetel dátuma a munkáktól függött, de általában november végén jöhettünk haza. Ha még decemberre is elhúzódott a répaszedés és rakodás, az nagyon keserves volt, mert már nagyon hideg volt. Az ilyen sürgős munkákat még vasárnap is el kellett végezni külön bér nélkül. A szerződésben benne volt az elvégzendő munkák sora, a matyók oda és visszaszállítása marhavagonban és a megkeresett terménynek vasútállomásig való szállítása. A munkák sora tavasszal a répa sekély kapálásával kezdődött. Majd a répaegyelés, a lengyomlálás és a kukoricakapálás következett. A szabolcsi gazdaság a len magját termesztette; fel nem dolgozta a lent. A cukorrépa második kapálása már nehéz, öntöttvas-kapával történt; ez már mély kapálás volt. A summában végzett munkák innen szüneteltek, mert következett a gabona aratása, cséplése, valamint a borsó nyűvése és cséplése, amit nem summában, hanem részért végeztünk. Ezt nem vállalta mindenki, mert akinek volt saját földje is, az ilyenkor a saját gabonáját aratta, hazautazott. A Szabolcson mellettünk dolgozó hevesiek például általában hazamentek aratásra. Mi mindig maradtunk, mert kellett a gabona. Apám aratott, mi lányok kettőzöaok álltunk, a cséplésnál pedig félrészesként polyvát, töreket hordtunk. Apánk 6—7 q búzát keresett a cséplésnél. Mi öten az aratáskor és csépléskor, meg a summában kapott gabonával annyit kerestünk egy évben, hogy egy parasztembernek sem termett annyi Pálfán. Á pálfai futurás alig akarta 230