Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)
Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: Summások Fejér megyében. – Gedingarbeiter im Komitat Fejér. p. 221–234.
Alba Regia, XXI, 1984 DEMETER ZSÓFIA SUMMÁSOK FEJÉR MEGYÉBEN A summásság történeti, néprajzi és szociográfiai irodalmunkban többféleképpen, több oldalról tárgyalt társadalmi kategória. A fogalom azonban mindezek ellenére korántsem tekinthető tisztázottnak. E tisztázatlanság okai talán leginkább abban kereshetők, hogy eme XIX— XX. századi mezőgazdasági bérmunkás kategória egy modernizálódó, kapitalizálódó, ámde mégis számos feudális vonás nyűgét magán hordozó nagybirtok fokozódó munkaerő-éhségét elégítette ki. A tömegesen felszabaduló munkaerő az agrárnépesség XIX. század végi proletarializálódásának folyamatában teremtődött meg. A folyamat e két oldalának, a szükségletnek és az igénynek a vizsgálata természetes módon igen eltérő megvilágításba helyezte az ún. „summáskérdést", aszerint, hogy a „kiszolgáltatott, szegény summás", vagy a gazdasági válság által „megnyomorított nagybirtok", mint a munkásait becsületesen megfizető munkaadó szemszögéből vizsgálták. Erre is, arra is van példa elég, főként a két világháború közti történeti irodalomban. A kérdést tovább bonyolítja az a tény is — ami azonban csak az egyre szaporodó forrásközlések révén vált nyilvánvalóvá —, hogy a summások alkalmazása, munkaszerződéseik sem mutatnak egységes képet. A summás egy, rendszerint hathónapos idényben summában, részért, szakmányban, akkordban és angáriában, tehát a bérmunka egészen eltérő formáiban dolgozott, a hat hónap alatt elvégzendő munkáért eltérő bérezésben részesült. A foglalkoztatás időtartama sem volt egységes. A hónaposok, kéthónaposok, és a téli summások csoportjaival is találkozunk az általánosságban elterjedt hathónapos, tavasztól őszig terjedő foglalkoztatás mellett. A fizetség a kiszámítás módjától eltekintve sem egységes. Benne legtöbbször a pénzbeli juttatás, a szállás, élelmezés és szállítás, valamint a terményrészesedés keveredik. A mai köznyelvi summás kifejezés általánosan ismert ,,vándor, idegen munkás" tartalma sem általánosítható. Látni fogjuk, hogy éppen Fejér megyében találunk adatokat SL helyből származó summások alkalmazására. A fogalom tehát korántsem takar homogén történetitársadalmi csoportot. Meg kell próbálkozni tehát azzal, hogy a Fejér megyében alkalmazott summások eltérő munka- és életkörülményeit vizsgáljuk meg. E vizsgálatra Lencsés Ferenc nemrégiben megjelent kitűnő tanulmánya (1982) árnyalt megfogalmazásaival, körültekintő elemzéseivel és sok megyénket érintő adatával különösen ráirányította figyelmünket. Végeredményben egyet kell értenünk P ö 1 ö s к e i Ferenc és Takács Ferenc azon megállapításával, (1976, 84,) hogy a summás — mezőgazdasági munkás fogalmának tisztázatlansága egyfajta tudatos, a nagybirtok érdekeit hallgatólagosan támogató magatartás volt a törvényalkotás, közigazgatás részéről a századfordulón és a két világháború között. E korszakbeli törvényeink, jogszabályaink a summás kifejezést nem ismerik, a parlamentben alig esik szó róluk. A megye, vagy a járás, mely mint látni fogjuk, megkísérel ügyükben egységes álláspontra helyezkedni, nem sok sikerrel jár. Summáskibocsájtó és fogadó területek A szabad bérmunkás réteget és a bérmunkásokkal dolgoztató árutermelő nagybirtokot, mint a summásság kialakulásának két eredőjét, az 1848. évi jobágyfelszabadítás teremtette meg. A XIX. század második felének paraszti differenciálódása csak az 1880-as évekre tette tömegessé a bérmunkások messze vidékre történő vándorlását. E vándorlás irányait történeti-földrajzi okok határozták meg. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy az ország peremterületén gyorsabban kialakuló földszűke az ország belső nagybirtokos vidékeire irányította a munka és megélhetés nélkül maradt tömegeket. Kelet-Dunántúl jellegzetesen nagybirtokos terület volt a felszabadulásig. Ezen belül Fejér megye viszonyaira a következő adatokat tartom jellemzőnek : a megye területének 74%-a volt 50 hold feletti birtok; a nagybirtokállományon belül pedig 79% volt az 1000 holdon felüli birtoktestek aránya (FARKAS 1980, 25). 221
