Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 19. 1979 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1981)

Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Jelesnapi szokások Sárkeresztesen. – Festtagsbräuche in Sárkeresztes. p. 187–199.

egy kis virágot tettek a sírra. A két világháború között már egyre jobban megemlékeztek az elhunytakról. Rendbetették a sírt, maguk kötötte koszorút, virágot helyeztek rá, bár még minden formaság nélkül, a szőlőbe menet, útközben. A felszabadulás után a sírok halottak napjára egyre ünnepibb jelleget kaptak. Az egész évi rendbentartást, gondozást, virágültetést még koszorúval koronázzák meg. Mindenszentek a szógák fogadásának napja is volt. „A szógák ujjévkor vátották a helet így a gazdagemberekné, hát minA jeles napok fentiekben ismertetett összefüggő rendszeréről csak az I. világháború előtti időszakban beszélhetünk. Ezen időponttól kezdődően a szokások, hiedelmek, rítusok bomlásának, változásának és jelentős mértékben elhalásának lehetünk tanúi. A bomlás, elhalás szempontjából különösen három időpontnak van nagy jelentősége: Az I. világháború és a forradalmak; a II. világháború; valamint a termelőszövetkezetek megszervezésének kora. Ezek mellett még az 1930-as években is megfigyelhető bizonyos változás. Az I. világháború és a forradalmak a községtől is jelentős emberi (36 fő) és anyagi áldozatot kívántak, szenvedést hoztak. A legények, a javakorabeli férfiak távolléte, az otthonmaradt öregek, asszonyok, gyerekek kínlódása, az egyes családokat ért gyász, anyagi vagy erkölcsi bukás (pl. az egyetlen gyerek elvesztése), másrészt a gyors társadalmi változások létrehozták a szokások, hiedelmek elhalásához a megfelelő körülményeket. Nem találkozunk a háború után a leányok karácsonyi énekes köszöntésével, a farsangi tuskózással, a hamvazószerdái hamuzással, a nagypénteki csikófuttatással, de az ördöglovat sem állítják föl a gyerekeknek. Az 1930-as években érdekes módon csak a húsvéti ünnepkör szokásaiban következik be változás. Eltűnik, kihal belőle a nagycsütörtöki málékészítés, a nagypénteki böjt megtartása, a szótalan vízben mosakodás. Az okok nehezebben érhetők tetten, mint az I. vagy a II. világháború esetében. Mindenesetre a társadalmi változás, egy hagyományőrző nemzedék kihalása okként jelölhető meg. Végsősoron a két háború közötti időszakban, mintegy 25 év alatt jelentős változást nem lehetett tapasztalni. A II. világháború viszont a szó szoros értelmében porig sújtotta a falut. 1944. december 24-től 1945. március 23-ig az arcvonalban volt; a harcoló szovjet és német csapatok közt több mint tízszer cserélt gazdát. A harctéren elesetteken kívül jelentős volt a polgári áldozatok száma, sokan estek s maradtak évekig hadifogságban. (A lélekszám 1944. november 1-én: 1067, 1945. április 22-én: 737 fő). Az anyagi károkat jelzi, hogy ép ház mindössze 8 maradt, lakhatatlan volt 121, javítást igényelt 63. Az igásállatok száma 25 ló, 59 ökör és tehén (Farkas 1965, 154—156)! A sertés és baromfiállomány megsemmisült, élelmiszer alig volt. A község lakói kódúnyi jártak Tolnába, Somogyba, Zalába. Jellemző, hogy még kutyát és macskát is hozniuk kellett. denszentekkor mentek szegőnnyi. Azután mikor eggyik szóga átment a másikhó, hogy jobb vóna a hel vagy jobb vóna a koszt, még észt is izéták. Mikor má főmondott mindenszentekkor, hogy emegyek bátyámuram, hát megpróbállok máshunnan, asztán má nemigen vót anná a házná böcsülete, se beszétek vele, ippenhoccsak lejárt az idő. Ászt szokták mondanyi a szógának : Nem tudom maj megeszed-e a karácsonyi kábosztát?", azaz kibírja-e az új helyen karácsonyig. Ilyen állapotok mellett nem meglepő, hogy sem kedv, sem idő, sem mód nem volt bizonyos szokások gyakorlásához, fenntartásához. Megszűnik az András napi szerelmi jóslás, István, János és az óesztendő köszöntése, a húshagyókeddezés, a torkoscsütörtök számontartása, az egészíteni járás. A forradalmi jellegű társadalmi változások pedig a juhászok elszegődése, a rovás, a mindenszenteki szolgaszegődés végét jelentik. Sőt a későbbiekben újraéledő szokások, hiedelmek néhány évi megdermedését is figyelembe kell venni. A felszabadulás által megindított változások miatt a gyűjtés elsősorban a századforduló és 1945 közötti időszakra összpontosított. 1956-ban történt a faluban az első kísérlet a termelőszövetkezet megszervezésére, tényleges eredmény azonban csak 1959-ben született. Néprajzi szempontból az utóbbinak nagyobb jelentősége van. A földek kollektív tulajdonba kerültek, s a tagok bevitték állataikat is, következésképpen nem nyűték többé Anna napkor a kendert, nem nagyon volt lehetőség a farsangi szánkózásra. A tsz modern technikára, tudományos ismeretekre támaszkodó tevékenysége szükségtelenné tette bizonyos, a mezőgazdasági munkák kezdetéhez, végrehajtásához kapcsolódó hiedelmek, tapasztalatok számontartását. (Szénakaszálás Barnabáskor, aratás Péter-Pálkor, répavetés Péter napján). Fokozatosan jelentőségüket veszítették a kisparaszti üzemek által megtermelt áruk cseréjéhez szükséges vásárok. A tsz vette át az állattenyésztés szerepét, illetve csökkent a háztáji állatok száma. Következmény: megszűnt a pásztorok karácsonyi ajándékozása, az állatok Szent György napi ki-, illetve Dömötör napi behajtása. A falu, mint hagyományos paraszti közösség az ötvenes évek végén teljesen felbomlott. Mire vezethető vissza ez, a fenti körülményeken kívül? Már az ötvenes évek elején megjelentek az első ingázók, akik ipari munkát vállaltak Székesfehérváron, és a számuk egyre nőtt. Az ellenforradalom után mind többen tanultak tovább a városi középilletve ipari iskolákban. A hatvanas évek közepétől az általános iskola felső tagozatát is városra helyezték. Nagy számban költöztek a faluból Fehérvárra, akik helyét más községbeliek foglalták el. Emelkedett a más helységbeliekkel kötött házasságok száma. S ekkor még nem szóltunk a tudományos, technikai, kulturális fejlődésről. A vázolt körülmények ellenére a mai középkorú illetve idős korosztály ismeri, s részben be is tartja a hiedelmek VI. A szokások, hiedelmek, rítusok elhalása 197