Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 19. 1979 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1981)

Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Jelesnapi szokások Sárkeresztesen. – Festtagsbräuche in Sárkeresztes. p. 187–199.

Hátúrú jól behamusztak mindenkit, fiatalembert, legényt, leant is. Még a javakorabeli férfira is dobtak. Mindenkire szoktak, a hátáro." Papp Gábor a leányok szerepét emelte ki: „Dobátuk a hamut a leányokra, meg bekormosztuk ükét. Amelyik nem tudott efutnyi, bekormosztuk, meg bajuszt csináltunk neki." Az I. világháború körül még élő népszokás résztvevői nem házról-házra járva, hanem csak az utcán szórták hamujukat az arrajárókra, akik nevetve tűrték vagy leszidták őket. A szokás egyházi eredete vitathatatlan. Az őskeresztények vezeklésül hamut szórtak a fejükre, majd a 12. századtól egyházi szertartásként általánossá vált a hamvazkodás (Németh, 1979, 457). Az egyházi liturgiából került át a paraszti szokások közé. A farsangi ünnepnapok elmaradhatatlan tartozéka volt a. fánk, mely az ókori népek istentiszteleti tésztaajándékának leszármazottja (Ujváry 1979, 54). „Húshagyókedden kóbászos levest ettek, meg fánkot. Vót ahun rétest sütöttek, mer az emberek nagyon szerették a krumpis meg túrós rétest, sóssan. A fánkbú hattunk torkoscsütörtökre is. Megmelegítettük, asztán ászt ettük." Hamvazószerda, azaz egynapos böjt után felfüggesztették a bütöt, s elfogyasztották a maradékot. Magyar nyelvterületen különösen keleten és északra elterjedt ez az eljárás (DÖMÖTÖR 1979, 194). Február 3. Balázs, március 12. Gergely napja. Országszerte mindkét alkalommal iskoláskorúak járták községeik házait, hogy fiatalabb társaikat iskolába hívják, egyben Nagy heti-húsvéti ünnepkör A húsvétot megelőző böjti időszakban általában nem tartottak lakodalmat, bált. A bütöt — mely egyébként a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba (BÁLINT 1976, 15) — tehát számon tartották, de étel tekintetében általában nem tartóztatták meg magukat. „Mikor úrvacsorára mentük, aki meg tutta ányi, nem evett, de aki nem tutta, az evett, de nem ám zsírossat!" „Bűtbe nem szoktak eskünnyi, ne mennyen bele a bűtbe az esküvő." Viseletben is kifejezésre juttatták az időszak jellegét. Templomba sötétebb, gyászos ruhában mentek az asszonyok, de már húsvét első napján nem azt vették magukra. Hagyományőrző családok azért még a 30-as években nagypéntekre készítettek a böjti jellegre utaló málét. Már nagycsütörtökön megsütötték a kemencében. Az öregebbek ezidőtájt még egy-egy napot megbőjtöltek. „Nagypénteken a szüle böjtőnyi szokott, még az eső csillag fő nem gyütt." Nagyhét egyben a külső és belső megtisztulás hete. „Nagypénteken korán fő kő kenyi, e kő söpörnyi a férgeket." „Nagypénteken kellett kitakarítani, hogy ne legyenek férgek." A kártevők országosan elterjedt kiűzésével kapcsolatos az a hiedelem, miszerint nagypéntek reggel nem szabad elsőnek begyújtani, mert ahol legelőször láng lobban, oda mennek a bogarak. Figyelték, máshol füstöl-e a mesterüknek adományt gyűjtsenek. Gergely nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, amikoris a gyerekek az iskolák patrónusai, Gergely pápát püspöki ruhában személyesítették meg. A községben Balázs vagy Gergely napi színjátékos formában végbemenő szokásról nincs tudomásunk. Ismert viszont egy kióvasó, amely kapcsolatban lehet a gergelyjárással: „Gyertek gyerekek iskolábo Ötözzetek papruhábo Inc-pinc Lőrinc Te vagy odakinn!" Gergely nap mondhatni két évszak határán van, de sokszor már ilyenkor elkezdődtek a mezei munkák. De előfordult ezen a napon a hóesés is. „A régi öregek monták, rázzo a vén Gergő a szakállát." „De hamar el is óvatt ilyenkor a hó!" A felmelegedésben bízva emlegették március közepe felé : „Sándor, József, Benedek Zsákbo hozza a meleget" Az iskolások két jeles napja közé esett Mátyás apostol napja (február 24.), melyhez hiedelem fűződik. „A Mátyás napi lúdtojást meg szokták gyelőnyi egy M bötüve. Az mindig etünt. Talán megette a lúd, mikor rajta űt." A tavaszi szokások, hiedelmek lényegében két jelentős ciklusra oszthatók: a nagyheti-húsvéti ünnepkörre és a májusi-pünkösdi ünnepkörre. kémény, kimentek az utcára és várták, hogy másnál égjen a tűz. Az ősi tisztítási — tisztálkodási hagyománynak része volt a 30-as évekig tartott gyakorlat, hogy „nagypénteken szótalan vízbe köllött megmozsdanyi. Az öreg Lengyel mindig lezavarta a gyerekeket a házuk elé, a folyóhó a vízbe." A század elején nagypéntek reggel a csikót nevelő gazdák az alsó faluvégen, a pataknál futtatták meg állataikat, hogy frissek legyenek. Ugyanakkor az asszonynép és a gyerekek is megmosdottak a patakban hasonló okból. Nagypéntekhez a csikókkal kapcsolatban még egy szokás fűződik, nevezetesen ekkor herétették az állatokat. Néhány csikótulajdonos gazda összebeszélt, kihívatta az állatorvost, aki a kényes műveletet elvégezte. Ezt ugyanis nem lehetett a pásztorokra bízni, szemben a disznók miskárolásával, melyhez a faluban többen is értettek. Az országszerte elterjedt húsvéti locsúkodás Sárkeresztesen is gyakorlott, még napjainkban is. Az 50-es évektől elterjedt bolti locsolók, kölnik előtt szappanyosvizet használtak. A lányos házakat fölkereső gyerekek, legények iskolai tankönyvben is megtalálható verset mondtak. „Ződ erdőbejártam, Kék ibolyát láttam. El akart hervadnyi Szabad-e locsúnyi?" III. Tavaszi ünnepkör 13 Alba Regia XIX. 193