Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 19. 1979 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1981)

Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Jelesnapi szokások Sárkeresztesen. – Festtagsbräuche in Sárkeresztes. p. 187–199.

Valószínű a szerencse biztosítása végett nem maradhatott újévre a szárittókötélen ruha. Volt aki gyűjtötte elsejére az aprópénzt, hogy az újesztendőben sok pénze legyen. Archaikus jellegű, hogy az egyik idős asszony mindig rétest sütött a két világháború között ezen a napon, hogy „hosszúra nyújjon az esztendő, sokáig éjjenek." Újév napját évről-évre bállal zárták. A század elején azonban akár csak ma, Szilveszter éjjel mulattak. Január 6-a, vízköröszt, a falubelieknek nem volt ünnep. A jelentős mennyiségű bort termelő és fogyasztó keresztesiek Vince napját nagyon figyelték, s figyelik ma is. A magyar nyelvterületen általánosan ismert, kétsoros szöveget némelyek további kettővel toldják meg. „Ha csöpög Vince, Megtellik a pince, Búzával a pajta, a csűr, A gazda jó bort szűr." A kalendáriumi eredet legalább az utóbbi két sorra egyértelmű. Pál naptya (január 25.) jelzi, hogy túl vannak a tél felén. Akkor már „az ürge megfordú a liktyábo." A február elsejei regula viszont így szólt: „Ha fénylik gyertyaszentülő, gazda az izzéket szedd elő!" Tehát még további hidegre kell számítani, ami tüzelőt igényel. Farsang Vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszak, a. farsang, az egyház által sokszor elítélt mulatozások, lakodalmak ideje is. A házasságkötések nagy része ekkorra esett, hiszen a „dóguk felű ráértek" erre is. Nem véletlen tehát, hogy farsang idején a hóban eleső, elcsúszó lányt azzal ijesztették, „fődhővágtad a farsangot, nem mész férhő!". A farsangba esett Juliánno napja, amikor ha volt hó, a legények befogták a lovakat a nagyszankóba, főszallagozták ükét, nyakukba csengőt kötöttek, meghívták a lányokat, s vágtában körbejárták a falut, farsangotok (NÉMETH 1976, 98). A farsangolásra a tél másik, rendszerint vasárnapi délutánján is sor kerülhetett. Volt példa rá, hogy a nagygazda leányai fölkeresték aratójukat, hogy fogja be a lovakat, és farsangútassa meg őket. A nagy csengőszóval, jó iramban sikló szánkókat 1960 körül még lehetett látni. A fönt ülő farsangolók vidámsága, jókedve a kívülállókat mindig hógolyózásra ingerelte. („Gyünnek a farsangulók, dobájjuk meg ükét!") A friss levegőn végzett mozgás embernek, állatnak jót tett. Farsang idejének vidám szánkózása a korábbi századoknak is szokása volt, amint Apor Péter írja (APOR 1978, 73—74), illetve Tompa Mihály Farsangban с versében szerepel. A farsang csúcspontja azonban az utolsó három nap, a farsang farka. A magyar nyelvterületen az időszak legjelentősebb, legjellemzőbb szokásai az álarcos, jelmezes, alakoskodó jellegűek. Sárkeresztestől náhány kilométerre eső Mohán a tikverőzés, mint húshagyókeddi szokás ma is él, de községünkben nem emlékeznek rá, hogy valaha is létezett volna, szemben a lakodalmi tikverővel. Dramatikus játékként élt viszont a század elején a tuskó meghúzatása. Ha a leány nem ment férjhez a farsangban, különösen mikor már idősebb volt, csúffá tették. „Húshagyókedden ahun nagy leán vót, akkor asztán a tuskót meghúzatták vele. Odakötötték a kilincsre egy madzaggá (t. i. a tuskót), asztán bekiátottak: Bözsi, Juli, Kati, ami a neve vót. Asztán az kiment, kinyitotta az ajtót, asztán nagyot nevettek rajta, mer a kilincsen rajta vót a tuskó. Legények is, leányok is ráköthették." A szokás résztvevői tehát a házasulás előtt álló korosztályból kerültek ki. Kíméletlenül jártak el egymással szemben, leányok is nevetségessé tették idősebb társnőiket. Dugonics András már a múlt század elején beszámolt arról, hogy „régente azokkal az el adó lányokkal, kik farsangi napokon férjhez nem mehettek, mint valami szilaj kancákkal hús hagyó Szerdán tőkét húzattak a Magyarok" (DUGONICS 1820, 287). A farsang fontos eseményei közé tartozott a sokszor ünnepivel vetekedő evés-ivás, mulatozás, melynek során a közelgő böjt előtt kitombolták magukat. Farsangvasár nap bált tartottak, mely a fiatalok párkeresésének egyik táncos alkalma volt. A farsangi bálok országszerte évszázados hagyományokkal rendelkeztek, de elsősorban a nemesifőúri körökben. A farsangi mulatságok gyakran nemenként, illetve korosztályonként elkülönültek. Az utóbbiak sorába tartozott a keresztesiek húshagyókeddi pincebeli mulatsága. „Ementek hüshagyókeddeznyi Borbálláro vagy Újhegyre." „Az öregek odaatták a pincekujcsot a fiataloknak, azok kimentek a szőllőbe. Az öregek meg otthon marattak. A leányok vittek ki fánkot, kenyeret, főtt kóbászt, száraz kóbászt", a legények pedig velük tartottak. Jót ettek, s hozzá két tégla között gyújtott tűzön bort forraltak. (Tűzhelyek ugyanis nem voltak a présházakban.) Rendszerint bent tartózkodtak, de enyhébb, csillagos estéken a szabadba is kimentek. Jóllakva asztán danútak, énekszóra táncútak. Némelyik helyen citera is volt. Vigadozva éjfélig, egy óráig elmaradtak. Elsősorban a legények, nagyleányok, fiatal házasok mulatsága volt, ahol különös lehetőség adódott az udvarlásra. Tudunk viszont arról is az 1930-as évekből, hogy már hatodik osztályos lányok is elmentek, amiért másnap a tanító keményen megdorgálta őket. A fiatal házasok ha kimentek a pincékhez, rendszerint csöndesebben időztek. „Hamar evégeztünk, asztán ementünk a komáékka Borbálláro. Gölöncsér Lajos vót a mi kománk, a Gölöncsér Józsiék, meg mink ementünk Borbálláro. Ement mind a három család. Ementünk először a kománk pincéjébe, három asszony vót, meg három ember. Onnan meg főmentünk a mijenkébe, ott se soká vótunk, asztán le a Kis Gábor bácsiéba. A három helen asztán etellett az idő. Éjjé három óra vót mikor gyüttünk haza. Vittünk oda fánkot is, kóbászt is, de azért nem nagyon ettek, hanem csak magyarásztak." A szokás a II. világháború után szűnt meg. A pincék a háború alatti harcok során leégtek, lerombolódtak. 1948—49-ig még a bort sem tartották kint, inkább hazavitték. A farsangi időszak másik dramatikus szokására, a hamuzásra már kevesen emlékeznek. A fiatalabb, iskoláskorú, vagy abból Kimaradt gyerekek „hamvazószerdán hamusztak. Tele vót a zsebgyük, leányoknak a kötényük. 192