Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
tettek, kezüket imára kulcsolták. A lészán régen fehér lepedő és vánkos azaz halotti ruha volt, mely máklis, fehérrel hímzett szokott lenni. (Gyakran kölcsönkérték, mivel nem minden háznál volt ebből a nagyméretű lepedőből.) A háznál ravatalozás csak az 1970-es évek elején a halottasház megépítésével szűnt meg. A felöltöztetéskor a tükröt fehér vagy fekete ruhával letakarták. A temetésig terjedő, nehezen viselt időszak alatt szerezték be Fehérvárról a koporsót, mellyel együtt kapták a fejfát is. Közvetlenül a II. világháború után, a rossz ellátási viszonyok közt, a falu valamelyik bognárja tákolt össze koporsóféleséget, amit hamuval festettek feketére. A halottat igyekeztek mielőbb koporsóba tenni. A halott mellé nagyritkán tárgyakat is tettek, kisgyereknek kedvelt játékait, tolltartóját, asszonyoknak imakönyvet. A halálozást követően napközben ismerősök, rokonok tértek be a gyászolókhoz, megnézték a halottat. Az erre megkért rokonok, barátok a temetés előtti napon vagy a temetés reggelén ásták meg a sírt. A templom környéki temetkezésre már nem emlékeznek. Nem közömbös azonban, hogy a templom 1886-ban hozzáépített részét cintériumnak nevezik, ami templom körüli temetőt jelent. A református temető a falu és az Újhegy között található. A régebbi sírok a móri úttól távolabb, az újak közelebb esnek. Legtöbbször pandát is ástak, ami a sírgödörből nyíló bevágás volt. A koporsót ide nyomták be, hogy a lezúduló sírhantoktól védve legyen. A sírok keletnek tájolása ma már nincs meg, a halott feje és a fejfa mindig az út felé esik. Az I. világháború idejétől a nagygazdák kriptába temetkeztek. A házastársakat egymás mellé temették. Az öngyilkosokat is ugyanúgy temették, mintha természetes halállal elhunytakat. A meg nem keresztelt csecsemőt viszont csak eldugták valamelyik hozzátartozója sírjába, fejfa sem emlékezett meg róla. A megkeresztelt gyerekek számára külön sor volt. Verrasztás A temetés előtti napon, vacsora után, amint beesteledett a rokonok, közeli hozzátartozók kötelezőnek tartották, hogy menjenek verrasztanyi.( 18 ) Az asszonyok bementek a ravatalon fekvő halotthoz, körülülték, énekeltek. Mivel nem mindenki tudta az énekeket vagy nem vittek zsoltárt, így valaki mondatról mondatra előre diktálta a szöveget, a többiek énekeltek utána. (,,Menj el a te nyugalmadba" stb.) Egy-két ének után beszélgettek, majd újra kezdték. A férfiak rendszerint a másik helyiségben maradtak (18) Hasonló szokás a Bakonyalján. Kardos 1976, 25. (19) Szendrey é.n. 303: ,,A virrasztás naplementétől kakaSszóig tart. . . Az idősebb asszonyok imádkoznak, előmondáSra kéziratos gyász- és búcsúztató énekeket énekelnek, a férfiak pedig a Szomszéd szobában beszélgetnek S halottról." (20) A temetkezési és lakodalmi szokásokban egyaránt és az elhunyt dolgairól beszélgettek. A verraszták általában egy órát maradtak. Pap sohasem vett részt a verrasztáson.( 19 ) A temetés A temetés időpontját a rokonok megbeszélték, azután mindenkinek megmondták. Általában a harmadik napon, de nagyon sokszor már másnap temettek. Az időpontot az is befolyásolhatta, hogyan ért rá a pap. A temetésre délután szokott sor kerülni. A rokonok, ismerősök, barátok illendőnek tartották, hogy elkísérjék a halottat. A gyászolók számon tartották a megjelenést, és nehezményezték, ha valamelyik családból senki nem volt ott. Negyven-negyvenöt évvel ezelőtt a pap érkezését egy-két órával megelőzően a rokonok, főleg az idősebbek összejöttek a halott ravatalánál, énekőtek fölötte. A lassan gyülekezők rendszerint megnézték a már koporsóban fekvő elhunytat, elbúcsúztak tőle, aztán vagy bentmaradtak vagy elfoglalták helyüket az udvarban. Külön csoportot alkottak a nők, akik zsoltárjukba rozmaringot tettek, hogy ne érezzék a halott szagát,( 20 ) és külön álltak a férfiak. 1945-ig minden temetésen jelen voltak a felső tagozatos iskolások kántor tanítójuk vezetésével. Egy férfirokon ment a megbeszélt időben a papért. Vele jött a tanító és a gyerekek. Megérkezésükkor beszóltak a házba: ,,Itt a Nagy tisztelendő Űr!" Erre a jelre leszegezték a koporsót és a halott lábával előre kihozták a már odakészített Szén Mihá lovára. (A temetés előtt a rokonok hozták el a templomból. A felnőtteké feketére, a gyerekeké kékre volt festve.( 21 )) Kijöttek a rokonok is, fölálltak a koporsó mögé. Egy-egy legyengült hozzátartozónak széket is tettek, de különben mindenkinek állni illett. Nemegyszer a koporsóra borulva siratták a halottat. Énekeltek, a pap imádkozott, majd prédikált — mindenkit elbúcsúztatott sorban. Újra imádkozás, a pap áldása, végül a közeli hozzátartozók fölvették a halottat. A gyülekezet a „Testemet már felvegyétek, el vigyétek... " kezdetű énekbe fogott. A temetőbe gyalogosan vitték ki a halottat. A menet élén az iskolások kettesével, utána a pap, vele az éneklő férfiak, majd a koporsót vivők, akik egy-egy szakasz után menet közben váltották egymást. A koporsó mögött a közeli hozzátartozók, férfiak, nők vegyesen, sokszor egymást támogatva, végül az asszonyok zárták a menetet. ( 22 ) Az utóbbi időben, mivel a férfiak nem nagyon énekeltek, az asszonyok kerültek a pap mögé, a koporsó elé. Amíg a háztól a temetőbe értek, végig ének és kettős harangszó kísérte a halottat. szerepe volt a rozmaringnak. A kettő közötti kapcsolatot a halott lakodalma adja. ŰJVÁRY 1972, 18, 28. (21) Debrecenben a gyerekek koporsóját festették kékre. BALOGH 1973, 288. (22) Csaknem azonos rendben haladtak Gyúrón. Bogár 1978, 49. 10 Alba Regia 145
