Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
jelentek meg, az csak az esküvőre volt hivatalos. Ilyen esetben mindig csak az esküvő reggelén mentek hívni. Az esküvőn túl a vacsorára, az egész lakodalomra elvárták azokat, akiknél a vőfény kétszer megjelent. A meghívás időpontja a frigy napjától függött. Keddi lakodalom esetén előbb vasárnap, majd kedd reggel hívtak. Csütörtöki esküvő keddi és csütörtök reggeli hívást kívánt meg. Szombati vagy vasárnapi lakodalomra csötörtökön és az esküvő napjának reggelén hívtak. A vőfény később már csak egy alkalommal hívta a vendégeket, megnevezve természetesen, hogy az esküvőre vagy egyszersmind a vacsorára is jöjjenek. Meg kellett figyelni, hogy mit mond. A menyasszony és a vőlegény atyafisága nem egyezett, így a hivató vőfény, illetve vőfények külön-külön mentek. Ünneplő, sötét ruhát vettek föl; a két világháború között egy ideig zsinóros posztót, majd szövetet. Lábukra csizmát húztak. A sötét színektől élesen elütött fehér ingük. Régebben fekete kalapjuk mellett „remegős bokréta, asztán uan selyembársonyos szalag vót, meg a végin egy kis sárga gyöngy vót, meg tükör vót benne". A 20-as évek végén a rózsaszínű mirtuszbokréta a szalagokkal együtt a bal mellre került. (Ugyanígy jelentek meg a lakodalomban is.) A vő fénybot, a tisztség jelvénye, a csendet parancsoló eszköz nádpálcából készült, végén esetleg rézfokossal, de legalábbis ráhúzott lőszerhüvelylyel. A menyasszony fehér zsebkendőt hímzett és kötött föl rá, mellé a lányok révén rózsaszínű és világoskék szalagok kerültek. A hívás késő délután, este házról-házra járva történt. Ha a lánynak vagy legénynek több vőfénye volt, együtt mentek. A vőfénybottal bekopogtattak, s verssel hívtak. A család megköszönte a meghívást és választ adott, hogy mennek-e. A jövevényt pár percre le is ültették, esetleg borral is megkínálták. Az utóbbi időkig általában nem nagy lakodalmak voltak, így átlagosan húsz-harminc házat kellett a vőfénynek végigjárni. Az ajándék Amelyik család hivatalos volt onnét ajándékot vittek a lakodalomra készülő házhoz. Ez kifejezetten asszonyi feladat volt. Az ajándék funkciója egyértelműbben szembetűnik, ha a múlt század végi lakodalmakat vizsgáljuk, amikoris a vendégsereget elsősorban ebből igyekeztek kitartani. Nem is volt különösebb előkészület, sütés-főzés. „Azelőtt, mikor a Kecskés néném 1882-be esküdött, januárbo, Ágnes napkor még füstőtt húst vittek, egyik a másikhó. Vittek egy fél ódalast, vittek zsódért. Ilyen apróbb részit, asztán megfőzték fazékba, asztán uan hidegformán rakták oda. Asztán ászt a füstöt húst, pláne télen nem uan erős vót, még meg lehetett ennyi." Századunkban ajándékként egy szakajtóba vagy tálba lisztet tettek, bele egy pohár tejfölt, köré tojásokat tűzdeltek. Az egészet fölfogták egy szakajtókendővel, később damasztszalvétával. Másik kezükben lábánál fogva egy esszéköténybe takart tyúkot vagy egy kanna tejet vittek. Az ajándék mennyiségét a rokonsági fok mellett az is megszabta, hogy hányan mentek az esküvő utáni vacsorára. A két világháború között az egy tál liszt mellett 15—20 tojás; egy, illetve közelebbi rokonoknál kettő tyúk; 2—5 1 tej; 1/2—1 1 tejföl volt az általános. Az ötvenes évek végén szatyorba került az egy tál liszt; 30—40 tojás; 1—2 tyúk; 5—6 vaj; 1—2 kg cukor továbbá a kakaó; tej. (A sütemények megjelenése tükröződik az ajándék összetételében.) A hatvanas-hetvenes években 5—6 kg liszt ; 30—40 tojás; 4—5 vaj; 1—2 kg cukor; 1—2 tyúk valamint kakaó, kávé a szokásos mennyiség. A növekedés az elmúlt 20—25 évben már nem az előzetesen vitt ajándék mennyiségében, hanem a menyasszonytáncnál lefizetett pénzösszegben következett be. Legtöbbször mégis segített az asszonynak fiú vagy lánygyereke a cipelésben. Az ajándékot meghatározott szöveg, jókívánságok között adták át. A házbeliek megköszönték a hozott ajándékot, egy kicsit beszélgettek az érkezővel, azután tették dolgukat. A nagy készülődés első eredményéből, a leghamarabb kisült kuglófokból a legszebbet a vőlegény elvitte a menyasszonyos házhoz, ahonnét hasonlóan viszonozták az ajándékot, küldtek cserébe egy kuglófot. Az ételek előkészítése fáradtságos munkát, az esemény különlegessége, a méretek nagysága nagy figyelmet kívánt. De az alkalom lehetőséget adott a szakácsnéknak, hogy kibeszéljék egymás és a falu ügyes-bajos dolgait. A lakodalomra a szükséges baromfihúst az ajándékok biztosították. Rendszerint szoktak vágni még egy-egy bor jut és disznót, vagy egy borjút és birkát. Esetleg marhahúst is vettek. A bor a saját termésből telt ki vagy a faluban vásároltak valakitől. 1945 előtt más ital nem volt szokásban. Az esküvő előtt A lakodalom napjának közeledtével a segítőknél, de különösen az érintett fiataloknál és szülőknél a készülődés izgalmai egyre fokozódtak. Nem ritkán sietés, kapkodás is volt, hogy minden készen álljon időre, semmi ne hiányozzon. Az esküvőre általában délután két-három óra körül került sor. A vendégek egy óra tájban kezdtek gyülekezni annál a lakodalmas háznál, ahová hivatalosak voltak. Ugyanis mind a vőlegényes, mind a menyaszszonyos háznál megtartották a lakodalmat. Az inneplőbe öltözött férfiakon a századforduló éveiben zsinóros sötétkék vagy fekete posztóruha, csizma, nyersőt fehér ing, kalap vagy báránybőrsapka volt. Az asszonyok sötétzöld vagy sötétkék szövetruhát vettek magukra. A lányok világos színű viseletben voltak. Az első világháború után annyi változás következett be, hogy a férfiak fokozatosan áttértek a szövetanyagra. 139
