Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 18. 1977/1978 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1980)
Tanulmányok – Abhandlungen - Gelencsér József: Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások Sárkeresztesen. – Wendepunkte des Menschenlebens in Sárkeresztes. p. 133–155.
A felszabadulást megelőzően az esküvő előtt a férfiak tikhúst, az asszonyok kuglófot, kávét kaptak. Jobbára csak úgy állva fogyasztották el. A gyerekek a kedélyek megnyugtatására kalácsot, kávét kaptak. Nagy örömmel fogadták a paraszti illem szerint teletöltött poharakat. A vőlegény első vőfénye ezzel egyidőben elindult a menyasszonyos házhoz, és az ottani első vő fénnyel ment a paphoz, a jegyzőhöz, esetleg a tanítóhoz és a kisasszonyokhoz (tanítónőkhöz). Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy régebben csak a vőlegény vőfénye ment. A vőfények kulcsost húztak egy üvegre, melyben jobbfajta bor volt, s ezzel ajándékozták meg az említetteket. A kujcsoskalácsot később a kuglóf váltotta föl, melyet egy szakajtóruhába fogtak föl. A vőfénybotot a borosüveget tartó másik kezükre akasztották föl. Ha több helyre mentek, kétszer is kellett fordulniuk. Egyébként közösen, vers kíséretében adták át az ajándékot a házasulok tisztelete jeléül. A második világháború után pár évvel a jegyzőnek már nem vittek, s néhány esztendő elmúltával a tanítónak sem. A papot viszont a legutóbbi évekig mega j ándékozták. Ahogy a vőfények visszaértek, megkezdődött az esküvőre vonulás. A szülői háztól a vőlegényt verssel búcsúztatták el, még akkor is, ha az új pár a jövőben itt lakott. Az illem így kívánta, hiszen a legénykor lezárult, más lett a szülőkhöz való viszony. A menyasszonyos házhoz átvonuló vendégeket, a násznépet az élen haladó vőfény kérte be. Választ rá a menyasszony násznagya adott. ( 10 ) A vőlegény érkeztével kezdték öltöztetni a lánytestvérek, rokonok, barátnők, koszorúslányok a menyasszonyt. Addig legfeljebb az alsóruhát vette magára, nehogy szégyenben maradjon, ha mégsem jönnének érte. Az öltözés színtere a hátsó szoba vagy kamra, esetleg a szomszédos ház volt. A múlt század végén testhölálló ruhában, fekete selyemben esküdtek. „Olyan vót, hogy itt nagyon szűkre vót szabva derékba, aztán ilyen nagy ujja vót meg hát bő szoknya." A selymet idővel szövet váltotta föl, rendszerint fekete, esetleg sötétkék vagy barna. Saját színével hímzett is lehetett.( u ) Az ünnepélyes és nem gyászos jellegű feketét először 1924-ben váltotta fel a fehér menyasszonyi ruha. A fátyol a 30-as években előbb a nagygazdaleányoknál jelent meg, majd 1949 körül általánossá vált. Addig mirtuszból készült fehér színű lóggós koszorú vagy magos koszorú díszítette a fejeket. Rendszerint kettő, gazdagabb leányoknál négy lóggóval, mely derékig is leérhetett. A századfordulón a szoknya csaknem bokáig ért, részben takarta a gomboscipőt. A szoknya később egyre rövidebb lett, s ezzel együtt megjelent a csatos, illetve rossz időben a fűzős cipő. (10) Nem ismeretes a menyasszony átadása előtti bonyolult szertartás. DÖMÖTÖR 1972, 56. (11) Dunapentelén a századfordulón leginkább meggyszínű, dohányszínű, barna, bordó, zöld menyasszonyi ruhát viseltek. Sergő 1976, 221. A vőlegény a húszas évek közepéig zsinóros posztó, majd szövetruhában, fehér ingben, csizmában, kalapban volt. Bal mellén fehér mirtuszbokréta szallaggal. Amíg a menyasszony készülődött, a násznép táncolt, énekelt. A felöltözött menyasszonyt viszont figyelő, csodálkozó tekintetek kísérték. Megjelenése elindította a szülők, idősebb nőrokonok szipogását. A menyasszony is elérzékenyült, sírt is valamennyit, amit el is vártak tőle. A násznagynak egy tányéron fehér zsebkendőt adott át, melybe előzőleg monogramjukat hímezte. „Fogadják tőlem szeretettel ezt a csekély ajándékot!" — kérte. Ahogy a menyasszony fejére került a koszorú, a vőfény elmondta helyette búcsúzását, a versben sorra véve a családtagokat. A menet lassan indult kifelé. A szipogást, a sirdogálást a vendégek éneke nyomta el: „Ezt a kerek erdőt járom én. . ." A polgári és egyházi esküvő A násznép a menyasszonyos háztól a községházára, majd a templomba vonult (Jenőn: Varga 1955b). A menet élén legelöl a vőfények haladtak. Emlékeznek rá, hogy a századforduló körül táncolva mentek, őket a férfisereg követte, majd a két násznagy között a vőlegény. A menyasszony a rószaszínű selyemruhába öltözött, rózsaszín koszorús nyoszolyókkal körülvéve követte jövendőbelijét, míg a sort az asszonyok, leányok zárták. Párba kb. 1935 óta vonulnak. Az előbbi rend fölbomlása azonban nem egyszerre, hanem fokozatosan következett be. A kezdeti változás nyomán a vőlegény került élre a násznagyokkal, mögé a menyasszony a koszorúslányokkal, s azután a vőfények és a nászsereg. A párosan haladók élén viszont a két násznagy áll. Utánuk a menyasszony a vőlegény első vőfényével, majd a vőlegény a saját első koszorúsával. Közvetlenül mögöttük a vőlegény vőfényei vezetik a koszorúsosokat, majd a menyasszonyéi jönnek. A bizonyos mértékig rokonsági fok szerint, de inkább kötetlenül haladó, éneklő, bámészkodókat borral kínáló násznép adta a derékhadat. A zenekar illetve a zenész a nép között ment, segítve a lakodalmasok nótázását. A szülők csak az utóbbi húsz évben voltak jelen úgy a polgári, mint az egyházi esküvőn. A községházára a fiatalokon kívül csak a násznagyok mentek be, tanúként. A többiek kint maradtak, táncoltak. A község szemében fontosabbnak tartott egyházi esküvőre viszont mindenki betódult a templomba. Míg a községházára együtt ment be az ifjú pár, addig az Isten házába külön-külön. Az utca felőli ajtón a férfiak léptek be a vőlegénnyel, míg a menyasszony a lányokkal, asszonyokkal a cintérium felől. A menyasszony a nyoszolyókkal a szószéktől jobbra, a lányok első padjában foglalt helyet, míg a vőlegény násznagyaival az ellenkező oldalon. Mögöttük a vőfények ültek. A nászsereg a hagyományos templomi ülésrend szerint foglalt helyet. 140
