Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

egyszer kiontom az életedet!" Á nem akarta, hogy lássa, hogy ő mit visz haza éjjel. Ezért vót nálunk két helyen a verem, az udvarba, meg az uccán. Fétek apámék a rabiastul. A veremnek olyan vót az alakja mint egy körte, fölül rozszsúppal megcsináva. Padlás. A palláson kukoricát tartottunk, amikor még nem vót góré. A kukorica fentőkben lógott. Tudja mi az a fentő? Össze vót fonva. Meg aztán kint a szederfán vótak keresztül téve oan fák. Télen a fentő ahogy összevót fonva, ezekre a fákra, rá vót sok téve. Akkor ha az havas vót, vagy akármilyen vót ott megszáradt, kiengedt, meg megint megszáradt. A palláson is így vót. Hát most má a mi időnkbe a gabona a palláson vót, már nem vót a verembe, de meg vótak hagyva sokáig a vermek. A fentő a levelénél vót összeköttel, összefonnyal. Az apósom az nem csinyát mást, amíg mi fosztottuk a kukoricát, az meg csinyáta a fentőt. Hát azt nem tudom megmondani milyen nagy vót, de vót olyan hosszi a fentő, mint ide az ajtót. (1,5 — 1,8 m távolságot mutat) Az olyan vót hogy amint a közepét rátette a fára a két vége lelógott. Hogy mennyi lehetett benne, hát fogalmam sincs róla, már régen nem csinyájuk. A vetőmag a palláson vót, a vetőmag, meg a kenyérnek való. Hát ezek mind a palláson vótak. Vót ott nagy rakás árpa, mindég meg nagy rakás búza, meg kukorica is. Morzsuták, azt ott vót rakásra. Ezek vótak a palláson. Kamra. Füstőtt hómi nem vót a palláson, az mindig a kamrában vót." IV. AZ ÉTELEK KONZERVÁLÁSA Az önellátó paraszt háztartásban többféle ós igen régi hagyományokra visszatekintő tartósítási eljárást ismernek. Ezek az aszalás, savanyítás, sózás, füstölés ós a befőzés illetőleg lekvárfőzés. Az aszalást a gyümölcsfélék tartósítására csak kis mértékben alkalmazták Pentelén. Itt nem volt olyan nagyai'ányú a gyümölcstermelés, hogy erre a célra külön aszalókat, vagy aszalókemencéket érdemes lett volna építeni. Az Öreghegyről a szőlőből hazahozott gyümölcsöt az ismert módon, rossz vászonra teregettók a kiskertben. A kiskert el volt zárva a baromfiak elől, így azok nem férhettek hozzá a gyümölcshöz. Mikor a száradásra kitett gyümölcs kellőképpen megfonnyadt, kenyérsütés után berakták a kemence földjére, vagy erre a célra készített különleges „aszalókosárra" amelynek oldalai egészen alacsonyak voltak. így az aszalást a kemencében fejezték be. Mikor a gyümölcs már csont keménységűre kiszáradt, fajtánként vászonzacskóba tették ós a padláson szellős helyre felakasztották. Általában a gerendákhoz, vagy a kakasülő aljához kötötték. Az aszalékot részben orvosságként, részben pedig böjtös eledelként fogyasztották. Az adatközlőink a következőképpen emlékeznek meg az aszalásról: „Aszalék" az mindig vót a palláson. Kis tarisznákba, mert azt úgy szoktuk tárolni. Máskülönben beköpi a légy. Aszalt vót a neve. Ott meg is szoktuk válogatni télen. Nem penészedik az meg, ha meg van rendesen szárítva, gyönyörű az. Az én anyámnak mindig vót otthun aszalt. Meg vót olyan nagy magas fazeka, csücsös feneke vót. Meg vót neki nagy 10 literes lábasa is. Mikor abba megfőtt a meggy meg a körte meg mindenféle, jaj, de jó vót. Akkor mikor megfőzte abba csücsös fenekű fazékba az aszatat. Tél vót ettük már a disznós dolgokat, ilyesmit. Akkó behoztuk egy tányérral egy lábassal megmelegítettünk, nahát, hogy milyen finom vót az! Nem köllött ám dunsztot! Az én anyám mindig szokott aszalni. Tudja vót olyan két nagy aszalló kosara, olyan vessző, telles lapos, csak kis széle van körül. Abba aszalódott mindig a gyümölcs. Nekünk borzasztó nagy szőlőbeli gyümölcsösünk vót. Mikor a gyümölcsöt hazahoztuk a napon aszalódott. Mikor már sokallotta, hogy soká aszalódik meg, sütés Titán betette a kemencébe. Nekünk vótak Szlavóniába, Horvátországba a vasútná ilyen rokonaink. Nahát ezek mindig hozzánk szálltak ha gyüttek. Hozták a rengeteg aszalt körtét, aszalt almát, mert olan helen laktak, hogy nagyon sok vót nekik. De vártuk már űket. Mindig hozták a nagy köcsög mézet is meg az aszalékot. Minálunk az nem sok vót, mert a háznál volt a sok körtefa, barackfa meg minden. Mer az én apám az nagyon szeretett avval foglalkozni. „A háznál termett gyümölcsöt nyersen fogyasztották el, azt nem aszalták meg." Három hold szőlő volt ott a páskomon, de elattuk amikor elosztozkottunk. Ott annyi gyümölcs vót, hogy pénteken meg szombaton a Lebuk szetté a gyümölcsöt és szombaton este má apám meg anyám elindult Adonyba, ott attak el. Akkor nem köllött Pestre vinni, Adonyba megvették és onnan vitték Pestre. Nem vót Fenteiébe sehol annyi gyümölcs, hát mink annyit árutunk a gyümölcsből. Én nagyon szeretem a gyümölcsöt, nem mindenki szereti annyira. Mikor megy ki az ember a szőlőbe mindig mondom neki, hogy hozzon nekem valami gyömőcsöt ami érik. Itt is minálunk a kertbe majd lesz gyümölcs pár év múlván, majd abból amit a fiam ültetett. Hozatott a fiam 16 db. francia barackot, meg meggyet meg cseresznyét. Gyönyörűen megeredtek, de nincs még rajtuk gyümölcs. Mikor a szőlőbe megszedtük a gyümölcsöt, amit nem vittünk eladni Adonyba, annak leszedtük a szárát ós az aszallókosárra tettük a napra. Mikor megaszalódott beleraktuk a tarisznyába. Felakasztotta az anyám így a tyúkülőre, vagy minek mondják, a kokasülőre, asztán ottan lógott egy zacskóba. Vót ezeknek egy cseresznyefájuk, mikor én idekerültem, ott vót ahol a posta van most, az azon a fődön vót. Az akkora vót az a cseresznyefa, hogy a páskomot vógigérte a lombja. Széles vót, ölég széles vót a páskom. De az olyan édes vót, hogy ritkaság olyan cseresznyét enni. Az olyan vót, mindig hortuk, mindig hortuk haza, még se fogyott le. Főmentünk az ágakra úgy, hogy teknyőszám állt itthon a cseresznye. Akkor nem lehetett úgy eladni, mint most. Most megvennék még a ménküt is. Mondom mi annyit szettünk, hogy sok. Öntöttünk rá vizet, megmostuk, leütünk ide a falalá, — mer falajjának hittük — aztán akkor nekiüt a család egy szelet kenyérrel. Én nagyon szerettem azt az édes cseresznyét. Emezek az ótott cseresznyék ezek nem olyan jók. Nem ojtott vót az, nem tudom milyen fajta vót az, de nagyon jó cseresznye vót ám! Lekvár főzés. Nagymértékű és újabb tárolási mód volt a lekvárfőzós. Az ép, érett gyümölcsöt megszedós és megmosás után a tűzhely katlanjában, a vasfazékban megfőzték. Ujabb időkben a század eleje óta a hordozható, vaskatlanokban az udvaron is főztek lekvárt. A háromlábra helyezhető, vagy a zárt, rakott tűzhelyen is alkalmas lekvárfőző lábas cserépből készült és az idős adatközlők véleménye szerint abbén készült a legjobb ízű lekvár. A megfőzött lekvárt fazekakba, — totyába, vagy parasztfazókba, csíkosfazókba, — tették, ós a kenyérsütés után betették a kemencébe. Mikor a lekvár teteje megbőrösödött, kivették és marhahólyaggal, vagy később hólyagpapírral lekötötték. így azután elállt a lekvár egészen az újig. Egyik falusi adatközlőnk így emlékezik meg erről a munkafolyamatról: „Hát sok lekvárt főztünk, nem úgy mint mostan. Most is van nekem is lekvárom. Mink a katlanyon főztünk az anyámnál, meg itt is. Meg réz277