Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Népi táplálkozás és étkezési szokások Dunapentelén. XIII, 1972. p. 273–285.

üstbe is, abba is. Nálunk vót sok lekvár. Hát most is abba főzünk. Nekem most is van két üstöm. Egyikbe szoktuk főzni. A kisebbikbe, ha van annyi, hogy avval oda tudjuk rakni. De, ha nincs annyi, akkor 10 — 12 literes lábasban főzzük. A barackot, azelőtt meg szoktunk meggyet is főzni, abból olyan jó lekvár van. Jó a meggylekvár cseresznyével, nagyon jó. Mostanában már nem csináltam annyifélét. Csak most már baracklekvárt, meg a hossziszivát. Abból isteni lekvár van. Nem egészen sűrűre főzöm. Az is magbaváló. Még van baracklekvárom is, jaj de finom az is. Régen köcsögbe, fazekakba is tettünk, mindenbe. Abba a laposfenekűbe, a totyába is. A csücsösfenekűbe nem. A hossziszivát nagyon könnyű is főzni, hát én ebbe teszek egy kis vanéliáscukrot, meg töröttfahajat. Ez asztán nagyon finom. Azelőtt ezt nem csinyátuk, de azért cukrot mindig tettünk bele. Meg összefőztem én is dinnyét is, meg szilvát is, mindenfélét. A dinnye hogy benne vót, nagyon finom vót, az a lekvár cukrossan, ez a három féle összerakva. Most aztán hosszú ideje már megint nem csináltam. Lereszelve az alma, kimagozva a szilva összevágva a sárgadinnye, amennyi a gyümölcs, annyi kik) cukor. 1 kg alma, 1 kg dinnye, 1 kg szilva, 1 kg cukor. Nagyon jó vele. Én nem óvastam sehunnan se, csak csinátam. Szilvát, barackot, cseresznyét, meg a vegyeslekvárt tettem el mindig. Mindig beraktuk a kemencébe, addig, míg megbőrösödött. Ha megszáradt a teteje, akkor lekötöztük. Hólyagpapír vót, azzal kötöttük le. A paradicsomosüveget meg kukoricalevéllel. Avval, egymással átkötöttük és az is elállt. A spárgát csak kézzel kötöm rá, ha nincs gumi. Van aki a spárgát fakanál nyelére tekeri és i'igy köti le az üveget. A legáltalánosabb és legismertebb konzerválási mód a savanyítás. A különböző savanyúságok mint az uborka, paprika, zöldparadicsom stb. csak kisebb mennyiségét teszi ki a savanyított ételféleségeknek, viszonylag újabb keletűeknek tekinthetők. A legfontosabb savanyított étel, illetőleg alapanyag a káposzta volt. Ebből kellett a legtöbbet eltenni télire az önellátó paraszt háztartásokban. Tudniillik hetenként legalább kétszer voltkáposzta az étrendben, de ünnepnap sem lehetett meg káposzta nélkül. Éppen ezért nagyon fontos művelet volt, és fontos esemény is volt egyúttal a káposzta savanyítása. Ebben a munkában az egész család részt vett. A férfiak kocsiszámra hordták be a káposztáskertekből, a kerek tömöttfejű káposztákat. Az asszonyok nagyméretű káposztagyalukon gyalultak, majd a hordcSba lerakták, sóval borssal, pár szem kukoricával, babérlevéllel, esetleg birsalmával keverve. Ezután a férfiak, lábukat jó alaposan megmosva belementek a hordóba ós körbe-körbe taposták a káposztát. Mikor már levet eresztett, lefedték fehér vászonnal rátették a körösztfát és a tetejére a követ. A káposzta tetejét időről időre átmosták, a fát a követ és a hordószélét megmosták, hogy ahimpókel ne rohassza el. A táplálkozás rendje másként alakult a faluban és másként a cselédházakban, az uradalmi pusztákon. A saját önellátó falusi család általában télen naponta (isak kétszer evett : egyszer 9—10 óra felé, egyszer pedig délután a jószágok ellátása után 'Л — 5 óra között. A két főétkezés ilyen szorosan természetesen nem vonatkozott az iskolás gyerekekre, vagy a még kisebbekre. A csecsemő nagyon korán szokott a mesterséges táplálékra. Amikor anyja már kénytelen volt a mezei munkák miatt otthagyni csecsemőjót a házban, vagy magával vinni a mezőre, a gyerek ellátása is másként Savanyítás. Adatközlő elmondása szerint: ,,Annak nagymesterei vótunk. Az én anyám annak nagymestere vót. A vizesuborkát tutta nagyon jól eltenni. Mást nem tettünk el, de a vizesuborkát azt nagyon jó tutta eltenni. Csak én már nem tudom, hogy mennyi só köll. Alighanem annyi kanál só köll arra, ahány literes az üveg. Aztán akkor kitettük a napra, az 8 napig ott fórt. De az nem romlott el két esztendeig se. Lekötöttük mingyá és úgy fórott meg. Kitettük a napra és az olyan finom vót." Káposzta. „Nagy gyaluval meggyalultuk. Legyalultuk és akkor babérlevél, kukoricaszemek mentek közibéje. A kukorica azért kellet bele, mert savanyíjja, az jobban savanyíjja. Mindig kukoricaszemet tettünk bele. Pár szem kukorica, babérlevél, só. Tormát nem szoktunk beletenni. Ugye egy jó sor, áztat letiporták, megint egy pár babérlevél, kukorica meg só. Ez így ment sorba, míg csak el nem fogyott a káposzta. És akkor rá avval a sróffal. Mer az én apám olyan ember vót, hogy az mindenfélét fúrt, faragott, aztán meg ezt is megcsináta. ügy, hogy nagyon finom kis deszkát csinát, és akkor annak bele likat, annak a srófnak, hogy azzal a sróffal együtt ment le. Ugy hogy nem kellett küvet mint másutt, hogy követ tettek rá a deszkára, hanem ezzel a sróffal vót. De az idebe vót a káposzta amíg meg nem savanyodott a konyhába, szobába, ahun melegebb vót. Minálunk a konyhába vót, mer minálunk nem ilyen konyha vót. Már amikor ón nyöttem igen kicsi gyerek vótam, amikor az apám azt a házat megcsinyátatta. Olyan ház nem vót a faluba. Mikor megbuggyant a káposzta, akkor levittük a pincébe, de a sróf mindig rajta vót. Akkor vették le, amikor vettek belűle. Akkor megmostuk. Mer azt meg kellett mosni, mer az bepimjwkosodik. Vitt le az anyám tiszta vizet, vagy mink is, mikor már nagyobbak vótunk, levittük egy tálba tiszta vizet, meg ruhát akko, megmostuk azt a fákat, meg mindent, leszettük áztat a habját, rúlla, mer az mindig vót rajta, a pincében melegebb van. így meg vót tisztítva nagyon-nagyon sok vízbe. Emlegettük az urammal, hogy mennyi káposztát meg kellett enni akkor, amikor nem szerettük. Mer melyik gyerek szereti a káposztát, egy se szereli. Juj, már úgy néztük, vasárnap mindig savanyúkáposzta vót, füstfitthússal, meg egy kis paprikáskrumpli, hozzá, hogy aki nem szereti a káposztát, egyen paprikáskrumplit. Es mennyire szeretem most. Mikor már meggyöngül a savanyúkáposzta, a nyalom liszik érte. Kő csinyánom. Egy negyed kilót veszek és megcsinálom. Főzeléknek csak hússal, vagy a tőt öt t káposztát azt istenien finomra szokuk csinyáni. Disznóöléskor nagyon finom a káposzta, mer olyankor tud az ember igazit csinyáni. Akkor nem köll számítani, nem látszik meg, mit teszünk bele. A sózás és a füstölés, ma már leginkább a disznóöléshez kapcsolódik, önálló konzerválás jellegű sózást, füstölést egyébként nem is igen alkalmaznak a paraszt háztartásokban. történt. Ha magával vitte az anya a kisgyereket, többnyire szoptatta, vagy a több hónapos csecsemőnek a magával vitt száraz ételt megcsócsálva odaadta. Területünkön is érvényesül az az általános elv, hogy oda kell adni a kisgyereknek azt az ételt, ami után nyúl, mert azt megkívánta. Az elválasztott kisgyerek táplálására különösebb gondot nem fordítottak, a gyűjtögető életmód egyik maradványa volt, hogy a Dunapart kiöntóses területein összeszedték és megették a fiúgyerekek a vadmadár tojásokat. A nagyfokú gyümölcstermeléssel függ össze és részben kultikus szerepe van V. A TÁPLÁLKOZÁS RENDJE 278