Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Biczó Piroska: A Romkert arculatváltozásai
BICZO PIROSKA A Romkert arculatváltozásai Szent István halála 900. évfordulójának emlékére, 1938-ban elkészült Romkert a belváros szívében és egyben szélén is, zöld felületeivel, újonnan kialakított környezetével harmonikus látványt nyújtott az arra járóknak és lemélyített területe ellenére szervesen illeszkedett a város szövetébe. 1 (91. kép) A Romkertben bemutatott épületmaradványok Magyarország első királya, az 1083-ban szentté avatott István királyi méretű palotakápolnájának és temetkezési templomának maradványait tárták a látogató elé. A Szűz Mária mennybemenetelének szentelt templomot az alapító király sírja tette a Magyar Királyság koronázótemplomává és királyi temetkezőhellyé. A Romkert létesítését megelőző ásatás Szent István király sírhelyét nem találta meg, de ennek hiányát a Romkert alkotói nem érzékelték. Varjú Elemér 1930-ban közzétett tanulmányában Szent István király szarkofágjának határozta meg a ma is így ismert, és addig a Nemzeti Múzeumban ismeretlen eredetűként nyilvántartott kő sírládát, miután az Országos Levéltár nádori iratai között megtalálta a szarkofág székesfehérvári eredetét bizonyító iratot.2 A szarkofág kiemelt helyen, a romterület mellett megépült Szent István-mauzóleumban kapott helyet. A mauzóleum és a hozzá csatlakozó kőtár, az árkádívei alatt kiállított középkori faragványokkal - zömmel a prépostsági templom területéről - a romterület helyén egykor állott templomra és történetére hívta fel a figyelmet. A székesfehérvári Romkert, a kertjellegű bemutatás egyik első példája, nem állt egyedül a kor műemléki gyakorlatában. Ezekben az években jött létre Szombathely római kori romjait bemutató romkert (1938-1943), ugyanezekben az években valósult meg az óbudai katonai amfiteátrum bemutatása, a középkori emlékek közül pedig említenünk kell a Margit-szigeti rommezőt.3 Székesfehérváron a 19. században kiásott, majd visszatemetett romok feltárására 1936-ban indult ásatás során felszínre került falak bemutatásának műemléki-városépítési szempontjait már Gerevich Tibor Hóman Bálint miniszternek 1937 januárjában írt levele megjelöli.4 Az 1938. augusztus 18-án felavatott Romkert „alapelemét és központját” - Gerevich sorainak megfelelően - az ettől az időszaktól királyi bazilikaként említett templom romjai képezték. A romot középpontba állító szemléletéről Gerevich így vallott: „a feladat az egy-két méternyi magasságú falmaradványok biztosítására és a töredékek mennél teljesebb összegyűjtésére, áttekinthető elrendezésére és rendszerezésére szorítkozhatott. Hogy a felszínre került hézagos falmaradványok egységesebb, a szemnek is kellemesebb képet nyerjenek, az ásatási területet kertesítettük. A múlt romboló munkáját a természettel enyhítettük. A zöld pázsit arra is szolgál, hogy a szürke falmaradványokat kiemelje, összefüggésüket áttekinthetőbbé tegye, az alaprajz nyomait jobban kidomborítsa.”5 Az így kialakított romterületen tehát nem építettek kiegészítéseket, elpusztult falak helyét nem jelölték újonnan rakott kő- vagy téglavonulatokkal. A templom északi homlokfalának helyét azonban jól érzékelhetően kijelölte a füvesített terület határa. Minden, az egykori épülethez tartozó, vagy ahhoz tartozónak vélt falmaradványt bemutattak. A fényképek tanúsága szerint felszínen maradtak padlómaradványok is, így az északi mellékhajó keleti végében egy kettős mészkő táblasor az Árpád-korból és a szentélyrekesztő előtti vörös márványlapok. Egy, a munkák befejezéséhez közelítő állapotban készült fényképről következtethetően a főhajó nyugati szakaszán, a püspöki palota előtt feltárt márvány- és téglapadló felületeket sem temették vissza. (92. kép) Az épített falú, kővel vagy téglával bélelt sírgödröket nyitva hagyták, míg az északi mellékhajóban a négy Árpád-kori sírt, amelyeknek fedlapja nem pusztult el az évszázadok során, ezekkel együtt tették láthatóvá. A falmaradványok „biztosítása” — Gerevich megfogalmazását idézve —, nem tudjuk, mit jelentett pontosan. Ilyen jellegű munkát elsősorban a késő gótikus szentély maradványai igényelhettek. A romterület állapotát ismertető, az 1960-as években keletkezett iratokban „1936-ban” évszámmal jelölve, a falak Balra: A két Árpád-kori kápolna az 1970-es években Szent István Király Múzeum, Adattár 59
