Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Mentényi Klára: A kőfaragványok története 1936 - 1938-ban
Vitézavatás, 1938. május 22. 1938. május 22-én ragyogó napsütéses vasárnap virradt városunkra. Ez volt a jubileumi év első országos jelentőségű székesfehérvári eseménye. A Margit-szigeten szokásos vitézavatásra most Szent István városában készülődtek, közelebbről családi bazilikájában, temetkezőhelyén. Ez volt az első hivatalos ünnepség, melynek helyszíne a frissen feltárt és kialakított Romkert volt. A Vitézi Rend országos ünnepsége 1938-ban már „egész kis hadsereg”-et érintett. (84. kép) Nem véletlenül jegyezte meg a tudósító: „régen láttak ilyen sereglést ezek a vén kövek”.25 A nagy érdeklődéssel, helyben pedig nagy izgalommal várt vitézavatásra messze földről érkeztek vendégek. Az utólagos felmérés szerint a vendégek többsége csak erre a napra érkezett, de 2800-an itt is éjszakáztak. Egyikük leírta a város hangulatát: „Ott voltam az ősi városban már szombaton este. Nyüzsgő izgalmat találtam: a szállókban egyetlen szobát sem lehetett kapni, magánszállásról kellett gondoskodni. Az éttermeket a zsúfolásig lepte el az előkelő katonai közönség. Ahol vacsoráztam számlálni lehetett a tábornokokat. A házakat már zászlók lepték el, a várost a másnap izgalma nem hagyta aludni.”26 Az események leírását is élvezetes olvasni. Látja az ember a májusi szélben lobogó színes zászlókat, a zsendülő harsogó zöld füvet, az iskolások nyári ünneplőjét, a vendég asszonyságok tavaszi toalettjének színeit, s látja, illetve érzi az ünnepi város tisztaságát. Én mindig érzem ilyenkor a frissen ácsolt fa illatát is, hiszen apósom sokszor mesélt arról, hogy őt a győri utászszázadbeli katonai gyakorlat után vezényelték a tribünök építésére, és itt találkozott az ünnepen családjával, akik hivatalos meghívottként érkeztek unokatestvére, ifj. Lukács Pál avatására. A két hatalmas tribün munkálatairól a hírlapok is beszámoltak: az egyiket a hajmáskéri utászzászlóalj, a másikat a BESZKART műszaki osztálya állította fel. A kertészeti munkákat Morbitzer Jenő, a főváros kertészeti igazgatója vezette. Schmidl Ferenc irányította a helyszínek: a Romkert, a bevonulási útvonal (Vasútállomás - Deák Ferenc utca - Zita királyné útja - Várkörút) és a vasútállomás ünnepi díszítését, amelyhez 2000 méter nemzetiszínű kárpitot használtak fel. Az állomás közönségét a délszaki növények zöldje és a bíborszőnyegek pompája kápráztatta. Szarka Géza és Láng István így írta le a díszítést: „Az árbocokra felrepültek a 7 méter hosszú egybojtos, csúcsban végződő, nemzeti és városi lobogók. A Várkörút összehajló fái miatt alig látszik a zászló-sorfal: itt tehát az úttest felett kifeszített, vízszintes lobogók adják a ritmust. Minden zászló és minden címer tövében - végig az útvonalon - cserfalombos sisakkal egy-egy fegyveres katona áll. És ezt a nagyvonalú feszes ünnepi díszt gyönyörűen oldja fel a legdrágább magyar füzér: a sorfalat álló magyar ifjúság.”27 A kormányzói pár és kísérete a Túrán különvonaton 10 órakor érkezett meg - Temessy Milán vegyesdandárparancsnok, Széchényi Viktor, Ecsedy Havranek József és Csitáry Emil köszöntötte. Az utat a bábolnai ménes hófehér lipicai négyes fogatain külön-külön tették meg a Romkertig. A kormányzóné lovai közben megbokrosodtak a nagy tömegtől. A lovak rakoncátlankodása miatti kényszerpihenő volt az oka annak, hogy a sebességtől amúgy is irtózó Hothyné késve érkezett az ünnepségre, utólagos bevonulását és férje tiszteletteljes felemelkedését jól mutatja Pattantyús-Abrahám filmje. A jelenet azonban nem maradhatott fehérvári adoma nélkül, hiszen az eseményeket tömegek szemlélték a Zita királyné úton (ma Budai út). Az adomát, célozva Károly király visszatérési kísérleteire, dr. Baróth Ernő mesélte: „Mondták is, hogy na! Zita királyné mocorog!” A bevonulás kapcsán Noll Ilona mondta el a következő kedves gyerekszáj történetet: „Fehérváron nagynénémnél laktam a Szabó-palotában. Ennek a földszintjén volt a gőzmosodájuk, a Szűcs mosoda. 1938-ban két kicsi gyerekük volt. A vitézavatásra érkező vendégek fogadására mi nem mentünk sehová, hiszen tudtuk, hogy a ház előtt fognak elvonulni, gondoltuk, majd itt megnézzük. A gyerekek nem tudtak talán a dologról, meg túl kicsik is voltak, mert amikor Horthy kormányzó a négyes fogaton közeledett, az egyik gyerek lélekszakadva rohant előre: — Édesanyám, tessék jönni, mert itt a király!” Imrédy Béla miniszterelnök, az első számú vitézjelölt, Teleki Pál kultuszminiszter és több más miniszteriális úr fogadta a vendégeket a Romkertnél. A kormányzót Temessy Milán altábornagy, dandárparancsnok, a kormányzónét Hóman Bálint kísérte. A díszemelvényen foglalt helyet Haász István római katolikus tábori püspök és Soltész Elemér 53
