Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)

Rácz Piroska: Szent István király ereklyéi

Képtár) alapozásakor, 1941-ben került elő (I263=DII2, 1264=D113). Sajátos esetet mutatnak az általában Nagy Lajos király személyével kapcsolatba hozott vörösmárvány szarkofágfedlap töredékei, amelyek közül a már 1862 előtt meglévő, törzstöredékhez (61. kép) a mostani feltárás során egy hozzá közvetlenül illeszkedő fejtöredék, valamint további kisebb darabok is előkerültek. Ezeket ugyanis már együtt leltározták két, szinte egymás mellett lévő számon (1109, Il I2=D94), s összeállítva fényképezték. (78. kép) Egy másik fénykép dokumentálja, hogy eleinte a törésfelületen való illeszkedéseket nem vették észre, s emiatt rosszul rögzítették az egyes darabokat. (79. kép) A többi Budapestről érkezett faragvány viszont a számsorban tőlük távolabbra esik.21

Tovább komplikálja a történet kibogozását az a tény, hogy - a fennmaradt leletjegyzék tanúbizonysága szerint - Kiss Dezső a munkavezetői irodában saját kezűleg épített polcokon, a nagyobb méretű kövektől teljesen függetlenül tárolta a kisebb mészkő, homokkő és vörösmárvány töredékeket. Ezeket viszont teljesen más sorrendbe illeszkedő számokkal látta el, olyanokkal, amelyek egyáltalán nem egyeznek a Dercsényi-könyv szóban forgó leltárszámaival.22

Ma is jól megfigyelhető, hogy a kőtári katalógusban szereplő két leltári szám közül a zárójeles múzeumi leltárszámot - bizonyára még 1938 előtt - piros festékkel festették rá a kövekre. Az idáig taglalt, új romkerti azonosítót - saját megfigyeléseink szerint - kezdetben sárga színnel különböztették meg tőle, amit a legtöbb esetben, utóbb feketével húztak át.

A sajnálatosan kevés fennmaradt forrás alapján is úgy tűnik tehát, Kiss Dezsőnek az 1936-1938. évi székesfehérvári ásatások helyszíni feladatainak elvégzésében komoly, a mai napig kellőképpen el nem ismert érdemei voltak. A nemrégiben megszűnt Magyar Építészeti Múzeum anyagában fennmaradt 42 darabos, értékes fotósorozatát - mint tudjuk - előadás számára is felhasználta. Különösen érdekesek azok a légifelvételek, amelyek azután nagyban segítették az ásatási alaprajzok elkészítését. (12-13. kép) Rajta kívül azonban mások is fényképeztek. Jelentősnek számítanak a székesfehérvári építésznek. Molnár Tibornak a feltárás közben, valamint az 1938. évi ünnepségek idején született felvételei. Rendkívül fontos és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen továbbá az a tekintélyes sorozat, amelyet Dercsényi Dezső a kőtár rendezése közben, már egyértelműen dokumentációs céllal rendelt meg. Külön érdekesség, hogy az 1938-ban a szebb kövekről egyenként készített, 1-86 közé beleltározott, s a mai napig így kereshető fotók a MOB, majd a jogutód műemléki fotótár első negatívjai voltak. Ez a sorozat számos, később sajnos elkallódott faragvány képét is megőrizte az utókor számára. (77. kép) Ami ezeket a számokat illeti, „Lemezszám MOB” felirattal Dercsényi az 1943-ben megjelent kőkatalógusában már feltüntette őket.23

Míg a korabeli fényképfelvételek szerint az ásatásból származó kőfaragványok többsége a kőtár építése idején is a romterületen maradt, a máshonnan érkező darabokat csak a nyár folyamán szállították a már elkészült épülethez. A hivatalos múzeumi leltárkönyvbe a korábbi tételek mellé szinte minden egyes esetben bejegyezték: „1938. júl. Romkertbe szállítva.” Dercsényi Dezsőnek és segítőtársának, akkoriban a MOB titkári tisztét is betöltő Szentiványi Gyula restaurátornak (38. oldal) valójában igen kevés ideje, kb. egy hónapja maradt arra, hogy a padlón, különböző posztamenseken, konzolokon, vagy csupán a falra applikálva, a helyszínen elrendezzék a kiállítandó anyagot. Némelyik faragvány kisebb kiegészítésre vagy befoglaló keretre szorult, mint például a 15. század második feléből származó, ugyancsak most talált, magyar címertöredék (D 77) (80. kép), vagy egy már régebb óta meglévő, 14. század végi, feliratos vörösmárvány síremlék (D 81).

Nem lehetett könnyű dönteni a kerítésfalra kerülő, főként gótikus darabok kiválasztásánál sem. Az egyik fotón látható, hogy néhány nagyobb méretű kőelemet a kőtár északi szárnya mellett megmaradó kőfalszakasz elé állítottak. (91. kép) Ezekről azonban sajnos semmiféle lista nem maradt fenn. Nagyon valószínű, hogy az elkészült kőtárat (81. kép) 1938 után kisebb mértékben még átrendezték. így kerülhetett oda a csupán 1941-ben talált, följebb már említett, két sírkőtöredék. 24 (82. kép)

A romterület közvetlen közelében elhelyezett kőtár a középkori építészettörténettel foglalkozók számára akkor a legkorszerűbb megoldást jelentette. Az elmúlt 75 év alatt azonban bebizonyosodott, a fokozatosan romló időjárási44