Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

Megdöbbentem én is a híren, de nem értünk rá sokáig töprengeni. Alig volt nálam Csányi egy negyed óráig, vágtatva jön az előőrstől tajtékzó paripán egy huszár, s röptében odakiált: - ,Jön az ellenség!" Riadót vert, fújt minden csapat. A harcvonal rendeztetvén, én parancsot kaptam zászlóaljammal a jobbszárnyra vonulni, és annak parancsnoka Millbeck a Wasa-k két zászlóaljával, Schweidel ezredes három osztály huszárral és Sztrakonitzki százados egy fél üteg hatfontos ágyúval. Jelentkezvén Millbecknél, kérdeztem, hol álljak föl. Nagyon kancsal szemekkel fogadott, mert éppen ővele tűztem össze legélesebben a sukorói haditanácsban. Félvállról fogadott, kérdésemre azt válaszolta németül:,álljon fel, ahol akar!" Fellobbanó haragomat mérsékeltem, de mégis élesen figyelmeztettem, hogy ő lévén a parancsnok, az ő kötelessége az alája rendelt csapatok harci állását kijelölni. Mire kissé magához tért, és kitűzte az első vonalban álló Wasa-k mögött állásomat a második vonalban. Alig álltam fel, megkezdődött a támadás az egész vonalon. Eleintén csak ágyúval, azután apró fegyver tűzzel!!!. A jobbszárny ellen is erősen tüzelt a szemben álló halmon felállított két ellenséges üteg, de fölfelé kelletén lóniök, a golyók fejeink felett zúgtak el anélkül, hogy csak egy is talált volna. A zászlóaljam előtt állva lóháton vettem észre, hogy embereim, valahányszor egy golyó fejünk fölött elzúgott, önkénytelenül meghajlottak, és nem egy Jézus segíts!" hangzott fel, mire én, midőn ismét egy golyó zúgott el fölöttünk, levettem sapkámat, és szintén meghajoltam a repülő golyó előtt. Embereim rám néztek, elnevették magukat, és a következő golyók előtt többé meg nem hajoltak. Eközben az ellenség, ágyúi tüzének fedezete alatt, a velünk szemben álló balszárnyát kifejtette, és egy rendes határőr- és egy nemzetőrzászlóalját ellenünk vezényelte. A meredek hegyen fölfelé folyamatosan tüzelve haladtak, de lassan. A hegy élén felállított Wasa-k élénk tüzeléssel válaszoltak, de nagy hamar fölhagytak vele, és kezdtek visszavonulni. Nem értvén ennek okát, a legközelebbi századhoz lovagoltam, ott a bakák káromkodásából tudtam meg, hogy csak hat töltéssel lévén ellátva, miután azt ellőtték, Millbeck visszavonulást parancsolt. Erre hozzá lovagoltam, bosszankodást tettetve erősítette ő is, hogy több tölténnyel nem lett ellátva. Midőn aztán rendelkezését kértem, ismét előbbi modorában nyilatkozott, annyit mégis mondott: „Nohát foglalja el az általuk elhagyott állást!" És ezzel két zászlóaljjal együtt elvonult. Én gyors léptekkel előrenyomultam a hegy élére. Három osztályra osztottam zászlóaljamat: két századot Sándor testvérem, kettőt magam vezettem, kettőt tartalékul a hegy élén, én pedig lóról leszállva szintén két századdal a már a hegy felénél magasabbra hatolt két ellenséges zászlóaljat megtámadtuk. Csak egy sortüzet adtunk, ami nem tehetett valami nagy kárt bennük, mert tétovázás nélkül folytatták előrenyomulásukat. De midőn mindketten szuronyt szegezve megrohantuk, aránylag csekély ellenállás után hátat fordítottak, és oly sebesen rohantak lefelé, hogy alig bírtunk néhányat elérni. Ekkor Strakonitzki is, ki eddig az ellenség ágyúival volt elfoglalva, a szaladó tömegre fordította ágyúit, ami aztán vad futássá változtatta a már amúgy is rohamos visszavonulást. Az üldözést négy századdal folytatni tanácsosnak nem tarthatván, visszavezényeltem embereimet előbbi állásomra a hegytetőn. 94