Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)
A tüzelés az egész vonalon szűnni kezdett, és dél tájban meg is szűnt. Nagy hamar feljöttek hozzám Ivánka, Bárczay, Vay Lajos csapatvezérek, gratuláltak a győzelemhez. Amint így beszélgettünk, kivált a pátkai halmok közül egy lovon ülő gyalogtiszt, fejér kendőt lobogtatva felénk. Nem tudtuk mire vélni. Ivánka vállakozott rá, hogy hozzá lovagol, és megkérdezi szándékát. Megtette, szólt vele pár percig, aztán együtt az ellenség tábora felé ellovagoltak. Ivánka csak másnap tért vissza a mi táborunkba, meghozta Jellacic kérését a háromnapi fegyverszünetre. Beszélt valamit, hogy őt a szerezsánok akarata ellenére kísérték Jellacic elé. Ő tudja legjobban, mi igaz ebben. Annyi bizonyos, hogy mikor a tiszttel ellovagolt, ezen kívül más ott nem volt, és ő mindenesetre saját akaratából indult Jellacic tábora felé. De még ezentúl katonailag is büntetendő hibát követett el, midőn a kétségtelenül parlamentírozás végett küldött tiszttel értekezett, ahelyett, hogy azt az egyedül illetékes főparancsnokhoz kísérje... Beismerem, hogy haditettem nem sorolható a nagyobb hőstettek kategóriájába, de tekintettel arra, hogy embereim akkor álltak először tűzben, hogy tisztjeim nagy része szintén újonc volt, hogy oly kevés időnk volt a gyakorlatra, hogy a tisztek egyik-másik ügyetlenebb legénynek még a fegyvertöltésnél is segíteni voltak kénytelenek, már ez is elég leendett, ha helyüket megállják, a szuronnyal támadás pedig mindenesetre váratlan és rendkívüli harci tettnek nevezhető. De mind ennek, mind pedig az ezt megelőző haditanácsnak politikai és hadászati jelentősége véghetetlenül nagyobb volt, mint azt sokan hiszik és hirdetik. Tagadhatatlan tény, hogy ha Perczel Mór és én a sukorói haditanácsban tántoríthatatlan bátorsággal szembe nem szállunk a kétkedő főparancsnokkal és a régi tisztekkel, ha engedünk Csányi, Ludvig, Repeczky és a többi jelenvolt képviselő tétovázásának, ha már-már csaknem kardra kerülvén a dühös vita, ki nem erőszakoljuk azt, hogy akkor állásunkban bevárjuk Jellacic támadását, és elfogadjuk az ütközetet; a visszavonulás elrendeltetik, talán meg sem állunk többé Pestig, és hazánk nyomorultan elvész, nagy garral megindult küzdelmünk akkor szégyenletes véget érhet. Szerencsére Perczel Mór már teljhatalmú kormánybiztos lévén, olly tekintéllyel bírt, mellynek a többség kénytelen volt engedni. Ez volt az első fordulópont. A második volt a jobbszárnyon kivívott, minden tekintetben döntő diadal. Perczel, 1977. 61-63. Hunfalvy Pál naplója Várakozás és remegés volt tegnap. Csak megütközzenek! Velencénél bizonyosan megütköznek. De hogy hat majd a Lamberg megöletése a katonákra? hogy a háznak határozata, mely a királyi rendeletet megsemmisíti, és hazaárulónak nevezi, aki azt fogadja! Ezen határozattal küldöttek mentek a táborba, hanem a tisztek egyetértő véleménye szerint nem osztották ki, nehogy a katona okoskodni kezdjen. Bónis fejét ajánlotta azon felelet elvállalásaért, hogy a ház határoza-95
