Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

nemsokára az a hír jött, hogy István főherceg maga fog menni Jelasich elé, hogy szándékáról lebeszélje. De, mint tudjuk, István főherceg elment ugyan, de többé vissza nem jött, mi felett a katonaság és a nép nagyon elkeseredett. Ezalatt Jelasich a horvátokkal egyre közeledett. Ekkor a Veszprém és környékén lévő összes honvédek parancsot kaptak, hogy Jelasich elé kell menni, a Dráván átkelését meg kell akadá­lyozni, és vissza kell verni. Másnap gyorsmenetben elindultunk, és elmentünk Malaczkáig, hol egynapi pihenés volt; ekkor kaptuk az ellenparancsot, hogy Lepsényen át vissza kell menni Fe­hérvár felé. De mielőtt Fehérvárt elértük, a távolban már látni lehetett az ellenség lovasait, kik gyorsan jöttek utánunk. - Déli 1 óra lehetett, mikor Fehérvárt elértük, és ott az akasztófa alatt s a körülötte levő téren kissé pihentünk: ezután tovább, Pákozd és Melence (sic!) alá mentünk, hol - ha jól emlékszem - Pest város és megyéje, úgy több más alföldi megyékből önkéntesek és nemzetőrök nagy tábora várta a közelgő horvátokat, hogy tovább a főváros felé menni ne enged­jék, s itt velük megütközzenek. Ez meg is történt, mi a horvátok vereségével sötét este végződött. Major, 1973.19-20. Blackwell levele lord Palmerstonnak, 1851. április 3. ... Jellacic leveleiből világosan kiderül, hogy amikor az osztrák hadügyminiszter szavát adta a magyar miniszterelnöknek, Batthyány grófnak, hogy az osztrák kormány nem ért egyet Jellacic tevékenységével és nem támogatja, sőt a Magyarországon állomásozó osztrák csapatok parancsot kaptak az ellenállásra - ekkoriban Jellacic fegyvert és lőszert kapott az osztrák katonai raktárak­ból és pénzt az osztrák hadügyminisztériumtól. Latour gróf tehát vagy megtévesztette Batthyány grófot, vagy őt is megtévesztette a kamarilla, mert az tagadhatatlan tény, hogy Jellacic pénzt, fegyvert és lőszert kapott az osztrák kormánytól, miután a császár árulónak nyilvánította. Közli: Blackwell, 1989- 273-Splényi Béla emlékirataiból Egyszerre csak való lett a sokáig álhírként jelzett tény, hogy Jellasich bán rendes hadseregbeli csapatokkal és tüzérséggel és emellett összeszedett rendetlen népfelkelési csordákkal átlépte a Dunát, és dacára annak, hogy a király által lázadónak jelentetett ki, a király nevében lépett fel. Főserege mellett, mely Somogy megyében haladt előre, a Balaton irányába, Baranya megyében Roth és Phillippovich tábornokok állítólag 12 000 ember élén törtek be és haladtak éjszak felé. Mélyen megdöbbentett a hír mindenkit, és az izgalom terjedt mindenfelé. A kormány rendes csapatokat küldött Jellasich ellen, és aggódva kérdezte mindenki, hogy mily viseletet fognak ezek 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom